Izrael állam megalapításakor, 1948-ban a Ford cég is meglátta a befektetési lehetőséget abban, hogy kialakítsa az ország tömeg-, személy-, és katonai közlekedéséhez szükséges gépparkot. A kormány is támogatta ezt, akkoriban ez világhír volt. Épp hogy csak megalakul az izraeli állam, s a Ford már meg is építené az első komoly gyárát.
Az arab országok, amint értesültek Henry Ford tervéről, azonnal bojkottal, a cég fekete listára helyezésével fenyegetőztek, így a Ford visszavonult az ajánlattal. Az izraeli kormány krízis napokat élt meg ekkoriban, senki sem tudta, hogy a Ford cég kapitulációjával ki akar majd befektetni Izraelben. Míg a kormány kereste az alternatívákat, egyik londoni barátom, Lord Israel Ziev hívott fel, és mondta: „Ismerek egy embert, beszélned kéne vele. A neve Hickmann Price, s a Kaiser-Frazer Társaságnak dolgozik. Ez az a cég, ami nemrégiben Hollandia gépparkját is sikeresen kiépítette. Most Görögországban tervezik megvalósítani ugyanezt a projektet, de mondtam neki, hogy mielőtt elkezdenék, feltétlen beszéljen veled.”
A találkozón az első pillanattól kezdve éreztük, hogy ebből üzlet lesz. De nem volt egyszerű, minthogy az egész projekt 2.5 millió dollárt igényelt (ez mai értékre átszámolva 250-300 millió dollár). A Kaiser-Frazer cégtől szerettünk volna egy fél milliós befektetést, a maradék fennálló összeg fedezésre meg cégcsoportot kívántunk létrehozni. Azt gondoltam, hogy ezt az összeget több vállalkozóval reálisan fedezhetjük. Arra számítottam, hogy a Kaiser-Frazer név hallatán majd tódulni fognak a befektetni vágyók. De mikor az ügyvéd jött megmutatni a szerződéstervezetet, a pénz még sehol sem volt.
Egyre csak közeledett a dátum a szerződés aláírására, de nem volt még meg bennem a megfelelő bátorság. Bizonytalan voltam, nem is nagyon tudtam aludni. Majd eszembe jutott egy emlék apámról. Nem tudta eldönteni, hogy Izraelbe költözzön-e vagy sem, így elment tanácsot kérni az előző lubavicsi Rebbétől. Most meg itt voltam én, New Yorkban. Így elhatároztam, hogy elmegyek tanácsot kérni a Rebbétől.
Ekkor 1950-et írtunk, s bár még hivatalosan nem fogadta el a Rebbe címet, az emberek már rendszeresen hozzá jártak tanácsért.
Egy chábád hásziddal, Pinye Althaussal vettem fel a kapcsolatot, hogy szervezze meg nekem a találkozót. Hamar kaptam meg a választ: „11-re legyél ezen a címen.” A cím egy földszinti apartman volt valahol Brooklynban.
Mikor beléptem hozzá a szobába éreztem, hogy egy hatalmas ember előtt állok. Furcsa érzés volt, mert ugyanakkor csak úgy sugárzott lényéből az értelem és a melegség.
Három nyelven folytattuk a dialógust: oroszul, franciául – egészen kiválóan beszélte ezt a nyelvet – és héberül. Nagyjából negyven percet töltöttünk együtt, s emlékszem, hogy nagy érdeklődést mutatott a brit börtönben, illetve a Függetlenségi Háborúban szerzett tapasztalataim iránt.
Majd elérkeztünk a témához, amiben a tanácsát szerettem volna kérni, az autógyártó cég ajánlatához. Mivel a Rebbe tanult mérnöki jellegű dolgokat, műveltebb volt ezen a területen, mint én. Emlékszem mikor mondta: „Egy autó kb. 30.000 alkatrészből áll, ez nagyjából 3.000 cég részvételét jelenti.
Meg kell érteni, hogy ez miért volt problematikus. Egy autó, illetve alkatrészeinek a legyártása legalább 50 különböző szakképzettséget igényel. De az ekkoriban Izraelbe érkező zsidók túlnyomó része szakképzetlen volt, nem értettek ilyenekhez, tekintve hogy sok-sok évet éltek a Holokauszt idején, amikor nem tudtak ilyenfajta tudást szerezni.
Majd a Rebbe folytatta mondandóját: „Ez a beruházás teremthetné meg Izrael iparosodásának az alapjait!” A Rebbe nagyban látta s képzelte el a dolgokat, s hihetetlenül jól ráérzett a dolgok kimenetelére. Azt mondta: „Hallom mennyi akadállyal kellett megküzdened eddigi életed során, de Isten mindig ott volt veled, így ott lesz veled a jövőben is. És ha valami okból kifolyólag a dolgok nem zárulnának sikerrel, akkor is zsidó társaiddal leszel körülvéve, így mindig találsz kiutat.”
Nem emlékszem pontosan minden szavára, amit mondott, de a bölcsessége, a kedvessége és az a fajta nyugodtsága, ami beszédéből, lényéből sugárzott, kitörölhetetlenül belém vésődött. Éreztem, hogy a vele való találkozás hatására megnyugodtam, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívemről. Tudtam, hogy alá kell írnom a szerződést, s vállalni az ezzel járó felelősséget. Így is tettem.
Cégünk az első tíz évben az Izraeli GDP huszonnyolc százalékát termelte, s export kereskedelmünk elért a világ minden tájára. Argentínába, Brazíliába, Kolumbiába, Törökországba, Franciaországba, a skandináv országokba és Dél-Afrikába. Hatalmas munka, energia, és költség befektetésével megteremtettük a modern Izrael ipari alapjait.
Efraim Ilin
Megjelent: Gut Sábesz 18. évfolyam 26. szám – 2016. március 11.
