1961-ben, főiskolai tanulmányaim közben jegyeztem el későbbi feleségem. Tanári szakon tanultam, s bizonytalan volt, hogy folytathatom-e a tanulmányaimat, vagy munkát kell vállalnom. Pont ekkor adódott egy üzleti lehetőség, így gondoltam, hogy élek vele, de mindenekelőtt írtam egy levelet a Rebbének és a tanácsát kértem. Megírtam a terveimet, kértem, hogy adja áldását bátyámra és rám, valamint jövőbeni üzleti tervünkre. A Rebbe hosszú és részletekbe menő válaszlevelében olyan apróságokra is kitért, hogy az üzlettel kapcsolatban mire kell majd vigyázni, minek kell utánanézni, végül levelét így zárta: „a fentebb írtak a bátyádra vonatkoznak, te szenteld minden idődet és energiádat a Tórának és egyéb tanulmányaidnak.” Visszaírtam a Rebbének, egy Talmudi sorral utalva kétségeimre: „Ha nincs liszt a kenyérhez, Tóra sincsen.” A Rebbe erre válaszul fordítói munkát ajánlott a Chábád központban, így nem kellett megszakítanom tanulmányaimat, s pénzt is tudtam vele keresni. A Chabaddal kapcsolatos híreket, közleményeket fordítottam, valamint a Rebbe leveleit. 1964-ben megkaptam főiskolai diplomámat, elkezdtem tanítani, és mellette folytattam tanulmányaimat az egyetemen, majd a doktori iskolában. A Rebbe ekkoriban kezdett el gondolkodni a Tánjá (a Chábád haszidizmus alapműve) angol nyelvű kiadásán, amihez fordítót keresett. Ajánlotta, hogy én fordíthatnám a mű legnehezebb részét, az Iggeret HaKodest. Mondtam, hogy az ki van zárva. Az Iggeret HaKodes misztikus nyelvezetet használ, én viszont egyáltalán nem voltam jártas akkoriban a Kabbalában. De még ha járatos is lettem volna benne, esélytelennek tartottam, hogy át tudjam ültetni angolra. Mondtam, hogy egy másik részt esetleg még fordítanék is belőle, de semmiképpen sem ezt. Azonban a Rebbe ilyen esetekben nem hallotta meg a „nemet”. Ragaszkodott az elképzeléséhez, tíz-húszpercnyi vita után feladtam, s elvállaltam a feladatot. Mikor elkezdtem, nagyon nehéz volt, de éreztem, hogy kezdek belejönni, s mindinkább elmélyültem azokban a tanokban, amiket fordítottam. Elkezdtem más könyveket is fellapozni és tanulmányozni, hogy tényleg megértsem, amit az Alter Rebbe (a Tánjá szerzője – a szerk.) írt, hogy képes legyek visszaadni angolul. Életemben először komolyan elkezdtem tanulni a hászid filozófiát. Jesiva éveim alatt csak a felszínét kapargattam ennek, most azonban tényleg elmélyültem bennük. Két év alatt végeztem a munkával. Közben elolvastam az Éc Hájimot, s az Ari (középkori kabbalista, az ő Tóra magyarázatai adják az alapjait a hászid filozófiának – a szerk.) egyéb tanításait. Korábban sosem tanultam ezeket, így mikor elkezdtem, úgy éreztem magam, mint akit mélyvízbe dobtak, de valahogy mindig boldogultam a kihívással, s az idő előrehaladtával egyre magabiztosabb lettem. Elhatároztam, hogy írok egy általános bevezetőt a misztikus fogalmak magyarázatával az Alter Rebbe írásaihoz, hogy művei könnyebben emészthetőek legyenek.
Miután megírtam, elküldtem a Rebbének, aki mondta, hogy bővítsem ki és külön kötetként jelentessem meg. Tanácsát követtem, s megírtam A hászidizmus misztikus fogalmai című könyvet. Ettől a pillanattól fogva a Rebbe mindig arra buzdított, hogy írjak még, írjak többet. Néha csak egy-két szóval utalt rá, máskor kedvesen kért, megint máskor viccesen, de szüntelenül sarkallt az írásra. Bármikor ha meglátott, csak annyit kérdezett: „Mikor olvashatom a következő könyved? Már olyan régóta várok rá.” Folyamatos unszolásnak köszönhetően összesen 35 könyvet írtam.
Különösen fontos volt a Rebbe számára a mezricsi Mágid (az Alter Rebbe tanítója) tanításaihoz írt értelmező jegyzék. Ez a vállalkozás finoman szólva sem tartozott a kedvenceim közé. A Mágid nagyon bonyolult nyelvezetet használt, amit nehéz volt olvasni is, megérteni is, így érthetően nem sok kedvem volt a megírásához. Amikor találkoztunk, a Rebbe mindig ugyanazt kérdezte: „Hogy állsz a jegyzékkel?” Mondtam neki, hogy ez egy nagyon komplex és nehéz munka, s teljes elmélyülést és koncentrációt igényel, amire én egyszerűen nem vagyok képes. Felvetettem neki, hogy esetleg valaki mással írassa meg. Azt mondtam: „Valaki olyanra kellene bízni, aki járatos az ilyen munkákban, aki tudja, hogyan kell az ilyen feladatokat megoldani, mert nekem nem megy.”
1977-ben, röviddel az előtt hogy a Rebbe infarktust kapott volna, írtam neki egy levelet. Természetesen később, mikor hallottam az állapotáról, már nem vártam tőle választ. Ám egy héttel a szívrohama után megérkezett az egyszavas válaszlevél: „Jegyzék?”
Ez megrendített. A Rebbe épp hogy csak túl volt a szívrohamán, ágyhoz kötött volt, de ez foglalkoztatta, és ez engem is felrázott. Amit addig elkezdeni sem tudtam, az most jött magától, és két hónap alatt végeztem az egész munkával. A jegyzéket eredetileg 30 oldalasra terveztem, amit 200 oldalasra bővítettem ki, köszönhetően a mezricsi Mágid munkáiban való elmélyedésnek. Sokáig egy sort sem tudtam írni, bárhogy erőlködtem, de a Rebbe mindig tudta melyik gombot kell megnyomni a siker érdekében. A Rebbe az infarktusát követő egy héten belül csak két vagy három levélre válaszolt. Az enyém volt közülük az egyik.
Dr. J. Immanuel Schochet rabbi
