Megyeri Jonatán: Itt van a hászid világ szíve!

Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! www.facebook.com/Zsidocom/

Itt dobog a hászid világ szíve – Megyeri Jonatán a 770-ből jelentkezett

Brooklyn szívében, az Eastern Parkway legendás 770-es számú házában, a lubavicsi világközpontban járt Megyeri Jonatán rabbi, ahol személyes élményein keresztül mutatta be a hely szellemiségét és üzenetét.

„Kedves barátaim, az Eastern Parkway Brooklynban, annak is a 770-es szám alatt van a központi lubavicsi zsinagóga. Tulajdonképpen az egész Chábád mozgalom világméretű központja” – kezdte beszámolóját Megyeri Jonatán. A rabbi reggeli imáról jelentkezett be a Crown Heights negyedből, amelyet szavaival „a hászid világ szívcsakrájának” nevezett.

A Rebbe zsinagógája

A legendás 770-es épület egyszerre tanház, zsinagóga és közösségi központ. Megyeri kiemelte, hogy bár a nagyterem nem hatalmas, mégis „a Chábád vérkeringésének központja”, ahol a szent emlékű lubavicsi Rebbe imádkozott és irányította a hászid világot.

„Minden pont úgy néz ki, ahogy a Rebbe idejében kinézett. Nem nyúlnak hozzá a dolgokhoz, nem változtatnak errefelé” – mondta, miközben a frigyszekrényt és a tóraolvasó emelvényt mutatta. A női karzat, a Rebbe széke és pódiuma is mind a múlt emlékét őrzik.

A rabbi így fogalmazott: „Ez a szent szék, illetve a szent karzat, ahol a Rebbe tulajdonképpen irányította a zsidó népet, és valamilyen tekintetben irányítja ma is, hiszen a tanításai és útmutatásai alapján igyekszünk az életünket formálni.”

A közösségi imádság ereje

A reggeli ima során Megyeri egy kisebb minjenhez csatlakozott, hangsúlyozva, hogy itt mindig van lehetőség imádkozni: „Akik kicsit később érkeznek, akkor is tudnak imádkozni.”

Szívhez szólóan beszélt arról, mit jelent egy ilyen helyen imádkozni:
„Amikor az ember egy ilyen szent helyen van, mint a 770, akkor természetesen ez egy kiváló alkalom arra, hogy kérje a Rebbe közbenjárását a Teremtőtől, a Rebbe érdemében és annak érdemében, hogy igyekszünk az ő tanításai szerint élni.”

Hozzátette: „Én pedig, mint magyarországi zsidó természetesen a magyarországi zsidó közösségért is imádkozom, a magyar népért, Magyarország békéjéért, a világ békéjéért, a katonákért és a túszokért, hogy visszatérjenek épségben, és hogy eljöjjön az az idő, amikor, ahogy a próféta mondja: az egyik nép nem emel kardot a másikra.”

Crown Heights mindennapjai

Az imát követően Megyeri ellátogatott a környék ikonikus helyszíneire. Első útja a Kehotz könyvesboltba vezetett, amely a Chábád mozgalom központi kiadója:
„Örülök is, mert a Torat Menachem szériának a következő darabja most jelent meg, nagy a boldogság” – mesélte lelkesen.

A Crown Heights utcáin sétálva megmutatta a micvámobilt, amelynek célja, hogy zsidó férfiaknak tfilint adjon fel, a nőknek gyertyát kínáljon, és erősítse a közösségi kapcsolódást.
„Az egész városnegyedet a Lubavicsi Rebbe szellemisége hatja át. Ő a közösség vezetője, még akkor is, ha fizikai valójában nincs közöttünk.”

Élettel teli káosz és szentség

A rabbi nem titkolta, hogy a hely elsőre zajosnak és zsúfoltnak tűnhet:
„Nagyon vibráló, nagyon életszerű, sokszor káoszosnak tűnhet egy más vallású számára. De hát ilyen a zsidó világ, ilyen a zsidó vallás: nagyon is vitális.”

Végül személyes üzenettel zárta gondolatait:
„Ennél szentebb helyen ennél fontosabb üzenetet aligha tudnék megfogalmazni: hogy legyen béke, legyen áldás, és hallgattassanak meg imáink a Rebbe érdemében.”

Miért különleges a 770?

Az Eastern Parkway 770-es számú épülete nem egyszerűen egy zsinagóga Brooklyn szívében – a lubavicsi mozgalom, a Chábád központja, szimbolikus értelemben pedig a hászid világ szíve.

Az épületet az 1940-es évek végén vásárolták meg az előző lubavicsi Rebbe, Joszef Jichák Schneerson számára, és hamarosan a világ Chábád közösségeinek irányító központjává vált. Itt élt és innen vezette a mozgalmat a szent emlékű Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson is, aki tanításaival és személyes példamutatásával generációkat formált.

A 770 nemcsak zsinagóga, hanem tanház, közösségi központ és a világ minden tájáról érkező zsidók találkozóhelye. Az épületben ma is folyamatos a tanulás, a közös imádkozás és a micvák teljesítése. A Rebbe szobája, ahonnan egykor leveleit, tanításait és áldásait küldte szerte a világba, máig megőrizte eredeti állapotát.

Nem véletlen, hogy a 770-es épületet több helyen is lemásolták – például Izraelben, Kfar Chábádban –, jelezve, hogy a hely nemcsak fizikai, hanem spirituális központ is.

Aki belép ide, nem pusztán egy brooklyni zsinagógát lát, hanem részesévé válik egy élő, vibráló hagyománynak, amely az egész világ zsidóságát összekapcsolja.

Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

www.facebook.com/Zsidocom/