„Ott, ahol az ember nincs egyedül” – Megyeri Jonatán látogatása az Ohelben
A Lubavicsi Rebbe sírjánál elmondott imák nemcsak a múlthoz, hanem a jövőhöz is szólnak
Van a világon egy sírhely, amelyre évente zsidók tízezrei zarándokolnak el – nem gyászolni, hanem kérni, hálát adni, tanácsot kérni, megerősödni. A Lubavicsi Rebbe sírja, az Ohel, New York Queens negyedében évtizedek óta spirituális erőtér: szavak nélküli beszélgetések tere Istennel, önmagunkkal, és talán a Rebével is. Megyeri Jonatán legutóbbi látogatása során kamerát is vitt magával – nem a személyes pillanatokért, hanem hogy megossza, mit jelent számára és sokak számára ez a különleges hely.
Levél Istennek
A zsidó hagyományban az Ohelben szokás papírra vetni a kéréseinket – ezt a levelet, a pán néven ismert kívánságcédulát azután a sírnál felolvassuk és darabokra tépjük. „Nem is olyan egyszerű levelet írni Istennek” – jegyzi meg Megyeri Jonatán. „Amikor megpróbálod megfogalmazni a gondolataidat, észre fogod venni, milyen nehéz is összeszámolni, mit szeretnél kérni, miért vagy hálás. A hála legalább olyan fontos, mint a kérés.”
Ez az írásbeli megfogalmazás nem pusztán szertartás – lelki gyakorlat. Segít az embernek tisztázni, mi nyomja a szívét, és mi az, amit talán túl sokáig cipelt már magával.
Magyarországért, Izraelért, a túszokért
Az Ohel nemcsak személyes kérések helye, hanem a közösségért mondott imáké is. „Imádkozunk magunkért, a családunkért, a közösségért, Magyarországért – a teljes magyarságért. Imádkozunk a Szentföldért, Izrael győzelméért, a túszokért, a katonákért, az izraeli hadsereg sikeréért, hogy béke legyen. Hosszútávú, megnyugtató béke.”
Megyeri Jonatán szavai különösen időszerűek: a Gázában rekedt túszok, az iráni fenyegetés, az izraeli katonák harca – mind ott vannak a kívánságcédulák között. Az Ohel így válik a világ zsidóságának közös szívverésévé.
A csend beszél
Az Ohelbe belépni egyszerű gesztus: „Szokás szerint bekopogunk az ajtón, és utána már csöndben maradunk.” A sírhoz érve nem hangzanak el beszédek. A látogatók zsoltárokat mondanak, felolvassák levelüket, aztán elmerülnek a saját gondolataikban. „Most kevesen vannak. Ez jó. Nem kell sietni. Nincs tökedés.”
Ez a nyugalom hamarosan felbolydul majd – közeleg a Rebbe halálozási évfordulója, amikor zsidók ezrei érkeznek világszerte. De most még a viharelőtti csend ideje van – és ez a belső figyelem, elmélyülés ideje is.
Az ima súlya és könnyebbsége
A látogatás végén Megyeri Jonatán egy fontos felismerést fogalmaz meg: „Az ember megkönnyebbül. Egy kicsit úgy érzi, hogy nincsen egyedül a gondokkal a vállán. Úgy érzi, meg tudja osztani valakivel a gondokat.”
Ez a „valaki” nem csupán a Rebbe – hanem maga az Örökkévaló. És a közösség is, amelyhez tartozunk, amelynek nevében is szólnak az imák. Mert a lényeg nemcsak a kérés, hanem az, hogy van, akihez fordulhatunk – és ez önmagában is vigasz.
„Imádkozzatok jól, imádkozzatok gyakran. Ne felejtsetek el hálát adni azért a sok jóért, ami körülvesz bennünket – és biztos vagyok benne, hogy az imáink érdemében eljön majd a megváltás.” – zárja gondolatait Megyeri Jonatán, mielőtt visszatérne New York nyüzsgő ritmusához.
Mert vannak helyek, ahol megáll az idő – és van egy sírhely Queensben, ahol ezrek szívverése egyszerre dobban.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
