Bukott angyal vagy isteni megbízott? Mit mond a zsidóság a sátánról?
Megyeri Jonatán rabbi ebben az előadásban egy régi, sokakat izgató kérdést vett elő: ki is a sátán a zsidó gondolkodásban? Bukott angyal, aki fellázadt Isten ellen, vagy inkább Isten „küldötte”, aki kísértésbe viszi az embert? A rabbi szerint a zsidó felfogás több ponton eltér a közkeletű – gyakran keresztény teológiából táplálkozó – képtől, és épp ezért érdemes a forrásokhoz visszamenni: Tanách, Talmud, Zohár, haszid tanítások.
A Tanáchban ritka szereplő – Jób könyvében mégis kulcsfigura
A rabbi rögtön azzal kezdi, hogy a sátán alakja meglepően ritkán bukkan fel a zsidó Bibliában. A mindennapi zsidó vallási életben sem központi téma: „gyakorlatilag egyáltalán nem foglalkozunk vele”, mondja. Ehhez képest Jób könyve kivétel: itt a sátán kifejezetten hangsúlyos szerepet kap, és épp egy szombat délutáni Jób-tanulás közben állt össze számára, hogyan lehet jól megfogni a témát.
A sátán itt nem horrorisztikus, mitológiai „főgonosz”, hanem egy olyan szereplő, aki egy isteni „játszmában” kap feladatot: megkísérteni, próbára tenni, és vádlóként fellépni.
A „szátán” szó: ellenkezés, akadály, vádlás
Megyeri rabbi filológiai alapoknál kezd: honnan ered maga a szó? Az előadás szerint a legkorábbi bibliai előfordulás Mózes első könyvében (1Móz 26:21), Izsák kútásás-történetében, ahol a „Szitná” helynév jelenik meg. A „szátán/szitná” gyök jelentése: ellenkezés, tiltakozás, ellenségeskedés – nem feltétlenül egy személy neve, sokkal inkább egy funkció leírása.
A rabbi Esdrás könyvéből is hoz párhuzamot („katvu sitná” – ellenséges, rosszindulatú feljelentést írtak), ami erősíti, hogy eredetileg nem egy kozmikus lényre gondol a szöveg, hanem „akadályozó” szerepre.
Nem rivális, nem másik isten – az abszolút monoteizmus határa
Az előadás központi tétele: a sátán nem lehet Isten ellenfele. Nem létezhet olyan hatalom, amely Istenen kívül, az Ő akaratán kívül működik. Megyeri rabbi ezt teológiai „vörös vonalnak” nevezi: ha a sátán autonóm rivális lenne, az már két hatalom, két „istenség” logikája lenne, ami szétfeszítené a zsidóság alapját, az abszolút monoteizmust.
Ezt a Tóra nyelvén így foglalja össze: od milvado – nincs Rajta kívül semmi. Innen nézve a sátán legfeljebb egy szerep Isten rendjében, nem pedig egy független „sötét uralom”.
Malách: küldött. A sátán mint „ügyész”, aki kísért és vádol
A rabbi hangsúlyozza: a sátán angyal, malách – vagyis küldött. A küldött definíció szerint nem önjáró, hanem megbízást teljesít. A sátán feladata pedig kettős, sőt dramaturgiailag nagyon „jóbos”:
-
kísértésbe vinni az embert, hogy legyen mit választania;
-
majd vádlóként (katreg) felmutatni a botlást Isten előtt.
A rabbi képe nagyon plasztikus: a sátán „ügyész”, de olyan ügyész, aki előbb megpróbálja belehúzni az embert a csávába, hogy utána legyen mit a vádiratba írni.
A Talmudból idézett tanítás pedig még élesebbé teszi ezt: a sátán, a jécer hárá (rossz ösztön) és a malách hámávet (halál angyala) ugyanannak az erőnek, ugyanannak a szerepkörnek a különböző nevei.
Miért engedné meg Isten a kísértést? A szabad akarat védelme
A legnehezebb kérdést a rabbi nem kerüli meg: miért „akarja” Isten, hogy az ember megbotolhasson? Ez nem szadizmus?
A válasz a bechirá chofsit, a szabad akarat. A szabad választás csak akkor valódi, ha a rossz opció tényleg opció. Ha csak jó áll a polcon, nincs választás, csak automatizmus. A sátán tehát – a rabbi logikájában – nem a gonoszság „fejedelme”, hanem a választás feltételeinek egyik őre: a kísértés által teremt döntéshelyzetet, amelyben az ember valóban dönthet a jó mellett.
Ezt a Tóra egy mondatban is kijelöli: „eléd adtam az életet és a halált… válaszd az életet”. A halál, a rossz lehetősége is része a keretnek – különben a felszólítás értelmét vesztené.
Kabbalisztikus keret: sovev kol almin és memalé kol almin
Megyeri rabbi előveszi a haszid-kabbalisztikus nyelvet is: Isten két „módon” viszonyul a világhoz. Van a sovev kol almin, a világot „körülölelő” isteni jelenlét, és a memalé kol almin, a világot „betöltő” isteni jelenlét.
Az óceán–vödör hasonlaton keresztül azt mutatja meg: ugyanaz a víz van kívül és belül, csak más a viszony. A gonoszság olyan, mint egy „légbuborék” a vödörben: egy tér, ahol az isteni jelenlét „visszahúzódása” miatt vákuum keletkezik, és ott jelenhet meg a sötétség. De még ez sem Istenen kívül történik – legfeljebb a „betöltő” nézőpontból tűnik úgy.
A Zohár példázata: a prostituált, aki egyszerre csábít és drukkol
Az előadás talán legerősebb pillanata a Zohárból vett példázat. A király próbára akarja tenni a herceget, ezért felbérel egy prostituáltat, hogy csábítsa el. A nő feladata, hogy kísértsen – mégis, belül ő is azt akarja, hogy a herceg álljon ellen, mert különben ő maga is csalódik benne.
A rabbi szerint ez a sátán: végrehajtja a megbízást, „dolgozik” a kísértéssel, de közben – mivel Isten teremtménye – valahol mégis „drukkol” annak, hogy az ember felnőjön a próbatételhez, és győzzön.
Sok név, egy erő: jécer hárá, sitrá áchrá, nefes hábehemit
A végén Megyeri rabbi lefordítja ezt a hétköznapok nyelvére: akárhogy nevezzük – sátán, jécer hárá, sitrá áchrá („a másik oldal”), nefes hábehemit („az állati lélek”) – ugyanarról a belső/lelki erőről beszélünk, amely el akarja téríteni az embert a jó választásától. A zsidó élet ezért nem „sátánvadászat”, hanem micvákban, önfegyelemben, tanulásban és tesuvában megélt mindennapi döntéssorozat.
Az előadás üzenete végül meglepően emberközeli: a sátán nem egy mitikus rém, hanem a szabad akarat drámájának szereplője. A kérdés nem az, hogy létezik-e „bukott angyal”, hanem az, hogy az ember mit kezd a döntéshelyzettel, amit az élet – és a saját belső küzdelmei – elé tesz.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
