Megyeri Jonatán: Bálványimádás-e a fénykép?
Hol húzódik a határ tisztelet és bálványimádás között? Mit kezd a zsidó hagyomány a képekkel, fényképekkel, szobrokkal – és mit jelent mindez a 21. század mindennapjaiban? Megyeri Jonatán rabbi egy látszólag egyszerű, valójában rendkívül összetett kérdésre adott alapos, mégis gyakorlatias választ.
A második parancsolat pontos olvasata
A kiindulópont a Tízparancsolat második parancsolata: „Ne csinálj magadnak faragott képet, semmiféle képmást… ne imádd és ne tiszteld azokat.” Megyeri Jonatán hangsúlyozta: a héber szöveg finomabb, mint sok fordítás. A tiltás nem önmagában a képkészítésre vonatkozik, hanem arra, hogy a kép vagy tárgy imádat tárgyává válik-e.
A judaizmus tehát nem abszolút képtilalmat ismer. Nem véletlen, hogy a zsinagógákban találunk állatábrázolásokat, ólomüveg-ablakokat, a törzsek jelképeit, vagy akár bibliai motívumokat. Ami hiányzik: az imádásra szolgáló ember- vagy állatszobor.
Miért más a zsidó út?
A rabbi összehasonlítást tett más vallásokkal is. Az iszlámban teljes képtilalom érvényesül, míg a kereszténység – különösen a katolikus és ortodox irányzatok – ikonokat, szobrokat csókolnak, tisztelnek. „Ez az a pont, ahol a judaizmus határt húz” – fogalmazott. A zsidó hagyományban nincs olyan tárgy, amelyhez imádkozunk, vagy amelytől önmagában segítséget várunk.
Fénykép: új kérdés, régi elvek
A fénykép a modern kor kihívása. A 19–20. század fordulóján sok rabbi nem engedte magát lefényképezni, épp azért, mert a fotó túlságosan élethű. Mégis: a halachikus mérce itt is ugyanaz maradt. A kérdés nem az, mi látható a falon, hanem az, mit teszünk vele.
Megyeri Jonatán hangsúlyozta: rabbik, tanítók, szent életű emberek képei nem a szentélyben, hanem tanulóterekben, otthonokban jelennek meg. Nem imádjuk őket, hanem inspirálódunk általuk. „A szemeid lássák a mestereidet” – idézte a prófétai gondolatot.
Példaképek ereje – nem csak vallási kérdés
A rabbi személyes példákkal világította meg, milyen mély hatása van annak, amit nap mint nap látunk. Gyermekkorából felidézte a könyvespolcok gerinceit, amelyek – akkor is, ha nem olvasta mindet – irányt adtak. Ugyanez igaz a falakon lévő képekre is.
„Nem mindegy, hogy egy gyerek Taylor Swift poszterrel nő fel, vagy a nagyszülei, tanítói, példaképei képei veszik körül” – fogalmazott. Nem tiltásról beszélt, hanem tudatos választásról: milyen értékeket akarunk közvetíteni.
A Tóra tisztelete nem bálványimádás
Felmerült a gyakori kritika: nem válik-e a Tóra „bálvánnyá”, amikor feldíszítjük, megcsókoljuk? Megyeri Jonatán világosan különbséget tett tisztelet és imádat között. A Tóra a legszentebb tárgyunk, ezért bánunk vele különleges reverenciával: ruhába öltöztetjük, koronát teszünk rá, óvjuk.
„Amit nagy becsben tartunk, azt gondosan kezeljük” – mondta. Ez nem bálványimádás, hanem értéktisztelet. Ahogy egy drága gyűrűt sem dobálunk, úgy a szent könyveket sem tesszük a földre, és ha megsérülnek, tisztelettel „eltemetjük” őket.
Hol húzódik a határ?
A válasz végül egyszerű és mégis mély: ott, ahol az ember a tárgytól várja azt, amit csak Istentől lehet. Amíg egy kép, ékszer, könyv vagy fénykép emlékeztet, inspirál, tanít, addig nem bálvány. Amikor viszont közvetítővé válik Isten és ember között, ott átléptük a határt.
Megyeri Jonatán tanítása ebben az értelemben nem tilt, hanem irányt mutat. A kérdés nem az, hogy mit teszünk ki a falra – hanem az, hogy miért.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
