1970 óta dolgozom a Kol Jiszráel rádiócsatornánál, ahol zenés műsorokat szerkesztek és vezetek. Az első kilenc év után azonban elbizonytalanodtam, és nem voltam biztos abban, hogy továbbra is ezt szeretném csinálni. Akkoriban kezdtem el a Tóra előírásai szerint élni, és sokan arra biztattak, hogy inkább üljek be egy jesivába, és pótoljam be mindazt a tudást, amit korábban nem szereztem meg. Emellett úgy éreztem, hogy egy rádióállomás nem a legmegfelelőbb munkahely egy vallásos zsidó számára.
1979 szeptemberében New Yorkba utaztam, és úgy döntöttem, hogy ellátogatok a Rebbéhez és a tanácsát kérem.
A Rebbe szavai nagyon megleptek. Azt javasolta, hogy folytassam a munkát a rádiónál. Visszatekintve már megértem, hogy miért mondta ezt. Egy vallásos ember élő példával szolgál a munkatársai számára és hatással van a környezetére, ha akarja, ha nem. Sokkal jobban képes hatni másokra így, mintha visszavonulna egy jesiva falai mögé és elzárkózna a szekuláris világtól.
A találkozó során a Rebbe arról is beszélt, hogy miként használhatja ki az ember a vele született tehetségét. Akármilyen téren is mutatkozzon meg a tehetség, azt a Tóra terjesztésére kell felhasználni. Ha valaki nem így tesz, azzal kárt okoz a világnak. Miért? Mert Isten azzal bízta meg, hogy a tehetségével és az erejével minél több jót tegyen ebben a világban.
A Rebbe mindezt egy talmudi történettel is alátámasztotta. Rabbi Jehuda, a fejedelem, odafigyelt arra, hogy megtisztelje a gazdag embereket. Miért tette ezt? A Rebbe szerint a gazdagság itt nem a vagyonra utal, hanem a belső értékekre. Ha az emberek a Tóra terjesztésére használták fel a képességeiket, különösen a római elnyomás nehéz éveiben, akkor érdemesek voltak Jehuda rabbi kitüntető figyelmére.
A Rebbe kitért a rádió különleges szerepére és kiemelte a rádióhullámok azon tulajdonságát, hogy áthatolnak a bezárt ajtókon, és olyan helyekre is eljutnak, ahová máskülönben csak nagy nehézségek árán lehetne. A rádióhullámokat is Isten teremtette, mondta, és ezt a Talmud bölcseinek azon tanításával támasztotta alá, mely szerint minden egyes teremtett dolog célja az, hogy Isten létezését hirdesse a világban.
A Rebbe hozzátette, hogy a rádió munkatársaitól fokozott elővigyázatosság várható el. Soha sem szabad adás közben másokat megalázni vagy besározni, vagy akár csak rosszat mondani valakiről. Ügyelni kell arra, hogy mi hagyja el a szánkat és kerülni kell a durva és obszcén kifejezéseket.
Megszívleltem a tanácsát. Tudtam, hogy az általunk játszott dalok nagy részében sok a durvaság, a káromkodás, továbbá az előadásmód sem elfogadható. Így tehát nekem, mint zenei szerkesztőnek, az volt a feladatom, hogy kiválogassam a tiszta nyelvezetet használó dalokat. Mióta a Rebbe felhívta erre a figyelmemet, mindig így járok el.
Amikor visszatértem New Yorkból Izraelbe, azt javasoltam Gideon Lévi Árinak, a Kol Jiszráel igazgatójának, hogy kezdjünk el egy olyan műsort sugározni, mely a Tánjával, az első lubavicsi rebbe, Snéur Zálmán rabbi fő művével foglalkozik. Beleegyezett, én pedig megkértem Ádin Steinsaltz rabbit, hogy minden vasárnap tanítson fél óra Tánját. A műsor nagyon népszerűvé vált, még külföldön is sokan hallgatták. Később megtudtam, hogy a Szovjetunióban a zsidók összegyűltek a rádió körül, hogy ezt a tanítást hallgassák. Mindez a Rebbével való találkozásom eredménye volt.
Másfél évvel az első találkozó után visszatértem a Rebbéhez. Ez alkalommal elsősorban személyes ügyekről beszéltem vele, de ő érdeklődött a rádiónál dolgozó kollégáim felől is. Tudta, hogy tíz munkatársammal együtt minden péntek reggel összegyűlünk, hogy Berel Sur rabbi vezetésével a Rebbe beszédeit tanulmányozzuk.
Miközben választ adtam a kérdésére, egy köteg egydollárost húzott elő és arra kért, hogy osszam ki a rádiónál dolgozó barátaim között, hogy ők jótékonyságra fordítsák azt. A találkozó után megszámoltam a pénzt. Összesen 33 bankjegy volt, melyeket a kollégáim között osztottam szét. Mindannyiukat meghatotta a Rebbe ajándéka.
Ezt követően levelet írtam a Rebbének, melyben feltüntettem azok nevét, akik kaptak a pénzből és megkértem a Rebbét, hogy imádkozzon értük. „Meg fogom említeni a nevüket, amikor az apósom [az előző rebbe] sírjánál imádkozom” – szólt a válasz.
Az egyik munkatársam, aki kapott a dollárokból, Gideon Lévi Ári volt, aki segített elindítani a Tánját tanító műsort. Az ajándék és a Rebbe áldása nagyon sokat jelentett neki is. Már nincs köztünk, de a családja továbbra is féltve őrzi a bankjegyet.
Avraham Zigman
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 28. szám – 2021. március 25.
