1966-ot írtunk, amikor a manhattani Jákov Joszef Jesiva tanulója voltam. Abban az időben volt egy tanulótársam, név szerint Alexander Stern, akinek jó kapcsolatai voltak Chábád körökben, s így folyamatosan unszolt, hogy vegyek részt a Rebbe egyik farbrengenjén.
Végül elfogadtam a meghívását Svát hó tizedikén.
Svát hó tízedik napja a legnagyobb jelentőségű dátum a Chábád naptárban. Ez a nap jorcájtja ugyanis a hatodik lubavicsi Rebbének, Joszef Jichák Schneersonnak, vagy akkor használatos nevén a Rebbe Rájácnak.
Ugyanezen a napon egy évvel később fogadta el veje, Menáchem Mendel Schneerson Rabbi a Chábád Lubavics mozgalom vezetésének a feladatát.
Elmentem a fárbrengenre, s olyannyira élveztem, hogy végül csak nagyon későn értem haza, s következő reggel is csak késve érkeztünk meg Alexszel a jesivába. Tanárunk, Sájá Shimonovitz rabbi volt, aki egyike volt azoknak a hatalmas Tóra-tudósoknak, akik a nagy múltú európai Mir Jesivából érkeztek Amerikába. Rögtön tudta, hogy miért késtünk tanulópárommal.
Mikor beléptünk a terembe, azonnal lekorholt minket: „Nem fogjátok fel milyen fontos a Tóra? Elvesztegetitek az időtöket a tanulástól… Kihagytatok egy órát!”
Annyira kemény dorgálást kaptunk, hogy mélyen megbántva éreztem magam. Addig a pontig úgy gondoltam, hogy nagyon jó kapcsolatom van vele, s ez volt az első alkalom, hogy így beszélt velem.
Mikor befejezte az órát, s eljött az ideje hogy a tanulócsarnokba menjünk, megkérte Alexet és engem, hogy maradjunk még egy kicsit. Akkor egészen biztos voltam benne, hogy most másodjára is megkapjuk a fejmosást. De nem így történt.
Mikor mindenki elhagyta a termet, s csak mi ketten maradtunk Alexszel és Sájá rabbival, aki egy bámulatos történetet mesélt el nekünk. Úgy tűnt megértette milyen fájdalmas volt számunkra a dorgálása, s mintha elhatározta, hogy valamilyen módon kárpótol minket. A történeten keresztül kívánta közölni, hogy a Rebbe farbrengenjén töltött est egyáltalán nem volt elvesztegetett idő.
1937-ben a Rebbe még nem volt rebbe, Berlinben és Párizsban tanult, s számtalan küldetésben vett részt, ahová apósa, az előző rebbe küldte. Egy alkalommal Vilnába kellett utaznia, Litvániába – akkoriban fontos Tóra-tanuló központ –, hogy aláírassa a Rebbe Rájác levelét Chaim Ozer Grodzinski rabbival.
Mikor a Rebbe megérkezett, Chaim Ozer rabbinak épp egy illusztris vendégével volt megbeszélése az irodájában, Baruch Ber Lebowitz rabbival, a kor egyik fontos Tóra-tudósával. Lebowitz Rabbi ekkoriban a kaminyeci jesivát vezette, ő volt Chaim Briski rabbi jobb keze.
A Rebbének megmondták, hogy mielőtt bemehetne, meg kell várnia a megbeszélés végét. Míg várakozott, néhányan felismerték, hogy aki közéjük érkezett egy lubavicsi haszid, így elkezdték ostromolni kérdésekkel. Kérdéseket szegeztek neki talmudi témákkal kapcsolatosan – ismeri-e ezt a kérdést, ha igen mi rá a válasz, és így tovább.
De a Rebbe nem válaszolt. A tanárunk, Sájá rabbi is jelen volt mikor ez történt, Baruch Ber rabbi kíséreteként s mesélte, hogy egyesek csak úgy zúdították a kérdéseket a Rebbére.
De ő nem mondott semmit, csak csendben várt.
Kis idő múlva Chaim Ozer rabbi ajtót nyitott. Ott állt, hallgatva a Rebbére zúduló kérdéseket, majd behívta őt. Bementek, majd a Rebbe elkezdett válaszolni a még kint neki szegezett kérdésekre. A válaszok tiszták voltak és érthetők. A Tóra mélységében válaszolt a kérdésekre, mind korai, mind későbbi kommentárokra is hivatkozva.
Majd Chaim Ozer rabbi a következőt kérdezte: „Miért nem kint válaszoltál a kérdésekre, mikor neked szegezték?”
A rebbe így válaszolt: „Nem azért jöttem, hogy bárkivel vitába szálljak. Mindazonáltal megfigyeltem, hogy figyeltél a kérdéseikre, s tartottam tőle, ha nem válaszolok, az esetleg rossz hatással lehet a küldetésemre, amivel az apósom megbízott.”
Attól félt, hogy talán Chaim Ozer rabbi nem akarja majd aláírni a levelet, amit a Rebbe Rájác küldött, így elhatározta, hogy tisztázza a helyzetet.
Ezt követően Chaim Ozer rabbi fogta a levelet és elkezdte átolvasni. Ez idő alatt vendége, Baruch Ber rabbi tovább beszélgetett a Rebbével, s néhány perc elteltével a következő ajánlattal állt elő: „Ha eljössz, és az én jesivámban folytatod tanulmányaid, garantálom, hogy te leszel a litván jesiva-világ vezetője.”
A Rebbe udvariasan visszautasította. Azt mondta, hogy neki megvan a saját útja, tudja mit kell tennie, és hogy kinek kell felelnie – értette ez alatt a Rebbe Rájácot. Ezt hallva a Baruch Ber rabbi sírni kezdett.
Tanárunk, Sájá rabbi, aki jelen volt az egész találkozón, mondta, hogy ez az első alkalom, hogy elmeséli valakinek ezt a történetet. És azt is tudtuk, hogy nehéz volt bevallania, hogy a Rebbe, egy haszid, ha úgy dönt, a zsidó világ egy más szegmensének is a vezetője lehetett volna.
