A Rebbe irányításával épített karrier

A Rebbe több módon is meghatározta az életemet.

Az 1950-es évek elején, amikor a brooklyni Chábád jesiva tanulója voltam, komoly dilemmával kellett szembenéznem. Az emberek folyamatosan különböző házassági ajánlatokkal zaklattak, és a szüleim sem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, hogy figyelmeztessenek: ideje lenne végre megnősülnöm. Én azonban nem voltam biztos ebben. Így tehát a 23. születésnapomon, ami abban az évben január 8-ra esett, elmentem a Rebbéhez, hogy az áldását kérjem, és megkérdezzem, hogy érdemes-e egy bizonyos házassági ajánlattal komolyan foglalkoznom. Így felelt: „Miért éppen a tél közepén?”

Amikor elérkezett a tavasz, kilenc másik társammal kiválasztottak, hogy egy különleges izraeli küldetésen vegyek részt. Abban az évben, nem sokkal peszách után, arab terroristák támadtak meg egy iskolát Kfár Chábádban, és megöltek öt diákot és egy tanárt. A Rebbe azért küldött minket, hogy támogassuk az ott élőket.

A Rebbe megkérdezte: „El akarsz utazni Izraelbe?” Őszintén szólva nem volt hozzá kedvem, mert az út veszélyes volt és nem akartam, hogy a szüleim aggódjanak, ezért így feleltem: „Ha a Rebbe azt akarja, hogy menjek, akkor megyek”.

A Rebbe azonban nem ezt akarta hallani, és ezt egyértelművé is tette. „A te véleményedet kérdeztem” – mondta. Azt feleltem, hogy el akarok utazni. Örült a válaszomnak, és ezt fűzte hozzá: „Ha elutazol Izraelbe, megtalálod a menyasszonyodat.”

Négy hétre utaztunk Izraelbe. Az utolsó héten ellátogattam a nagybátyám családjához, amíg a csoport többi tagja kirándulni ment a szent helyekre. Ekkor ajánlottak egy lányt a számomra. Cipora Schneersonnak hívták és Snéur Zálmán rabbinak, a Chábád mozgalom megalapítójának volt az egyenes ági leszármazottja. Találkoztunk néhány alkalommal és azt éreztük, hogy illünk egymáshoz. Küldtünk egy táviratot a Rebbének, melyben azt tudakoltuk, hogy szerinte is egymáshoz valók vagyunk-e.  A Rebbe azonnal válaszolt: „A Schneerson eljegyzés helyes dolog. Látogassatok el a szent helyekre.”

1957-ben házasodtunk össze, ádár hónap 7-én. A Rebbe adott össze minket. Ő mondta mind a hét áldást a chüpe alatt és a végén mázel tovot kívánt. Csodálatos dolog volt így kezdeni a házaséletünket!

Az esküvő után egy oktatási alapítványnál vállaltam adminisztratív munkát. Egy idő múlva azonban a fizetésem már nem volt elég, hogy eltartsam a családomat, így új állást kezdtem keresni. Valaki azt ajánlotta, hogy legyek egy zsinagóga rabbija, mert jó beszédeket tudtam tartani. Tanácsot kértem a Rebbétől, aki támogatta ezt az ötletet. Megkérdeztem, hogy tud-e olyan közösségről, ahol megüresedik a rabbiszék. „Sok olyan zsinagóga van, ahonnan a rabbi Izraelbe költözik. Egy ilyen helyet keress” – felelte.

Ez után történt, hogy egy kántorként dolgozó barátom hallotta, hogy egy Brighton Beach-i zsinagóga rabbija éppen Izraelbe települ át. Jelentkeztem az állásra, és meghívtak egy bemutatkozásra. Bizonyára tetszett nekik a beszédem, mert azonnal megkaptam a munkát. Minden a Rebbe elképzelése szerint haladt.

Bár közösségi rabbiként nem volt semmilyen tapasztalatom, mégis sikeres voltam. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a Rebbe segítette minden lépésemet. Segített, hogy teljesítsem a küldetésemet, és mindig a lényeges dolgokra koncentráljak.  Egyszer például ezt mondta: „Ha Tórát tanítasz másoknak, az Örökkévaló gondoskodik majd a megélhetésedről”. A Rebbe azt javasolta, hogy kínáljak minél több tanulási lehetőséget a zsinagógában. Az előadásaim népszerűek voltak, jól alakult a rabbi karrierem.

Amikor valamilyen ellentmondásos ügy merült fel, a Rebbe tanácsára azonnal konfrontálódtam a problémával. Például a zsinagóga környékén nem volt éruv. Az emberek nem vették túl komolyan ezt, és gyakran vittek különböző tárgyakat magukkal szombatonként. Nem igazán akartam erről beszélni, mert tudtam, hogy a közösség egyes tagjait felbőszíteném ezzel. Ezért megkérdeztem a Rebbét, hogy mit tegyek. Így felelt: „Beszélned kell a dologról. Ha nem így teszel, majd ezt mondják az emberek: Megszegtük a szombatot és a rabbi még csak nem is figyelmeztetett bennünket. Ellened fordíthatják az ügyet. Beszélned kell róla, de kedvesen. Ez a kötelességed.”

Ez jellemző volt a Rebbére. Mindig arra koncentrált, ami igazán fontos volt: Istenre, a Tórára és zsidók spirituális állapotára. Ezt tanította a haszidjainak, a saját példájával.

 

Shraga Faivel Rimler

 

  • Küldés emailben

Fejezetek