A Rebbe ajánlata: tanulásért nyári tábor

Egy torontói Chábád-csa­lád­ban nőttem fel, és a Rebbe már egészen kis koromban is nagy hatással volt rám. Már mielőtt megismertem volna, tudtam, hogy a Rebbe ad erőt a családunknak. Emlékszem a Rebbe le­veleire, melyeket apámnak küldött. Apám mindig alaposan felkészült, mielőtt elolvasta volna a Rebbe szavait. Kezet mosott, felvette a gártliját – a haszidok által hordott övet –, és csak ezután kezdett neki az olvasásnak. Időről időre ellátogattunk New Yorkba, hogy a nagyszüleimnél töltsük szukot ünnepét. Nagyon vártuk ezeket az utazásokat, mert ilyenkor lehetőségünk nyílt arra, hogy részt vegyünk a Rebbe összejövetelein, és akár személyesen is találkozhassunk vele.

Bár még gyermek voltam, tisztán emlékszem az el­ső ilyen találkozásra. 1954 körül történt, amikor öt éves voltam. Abban a korban még természetesen nem értettem meg a Rebbe jelentőségét, de éreztem a nagyságát és ámulatba estem tőle.

Emlékszem, hogy a tanulmányaimról kérdezgetett. Az a tény, hogy figyelmet fordított rám és a testvéreimmel is egyenként elbeszélgetett, jól mu­tatja, hogy mennyire fontosak voltak számára a gyerekek.

1960-ban, amikor 11 éves voltam, apám elvitt magával a Rebbéhez. A testvérem ekkor egy nyári táborban volt New York közelében. A találkozó közben a Rebbe rám nézett, és mintha olvasna a gondolataimban, így szólt: „Ahogy az arckifejezésedből ítélem, te is szívesen lennél a táborban.” „Igen, igen, szeretnék” – válaszoltam örömmel. „Akkor kötök veled egy üzletet” – mondta nekem, a 11 éves gyereknek. „Ha megígéred, hogy megtanulsz fejből két traktátust a Misnából, megkérem apádat, hogy engedjen el.”

Azonnal beleegyeztem. Nem
is gondoltam át, hogy ez milyen nehéz is lesz, és így nem is marad túl sok időm a nyári vakációra, de belevágtam. Elmentem a táborba, és nagyon élveztem.

Később, miután elvégeztem a montreali Chábád jesivát, több társammal együtt a New York-i Chábád jesivában töltöttem el néhány évet. Ott az volt a szokás, hogy születésnap alkalmával személyes találkozóra lehetett menni a Rebbéhez. Ezek rövid, néhány perces találkozók voltak, melyek során a Rebbe áldást adott, és alkalom nyílt arra is, hogy tanácsot kérjünk tőle.

Az egyik évben komoly problémáim voltak a tanulótár­sam­mal, nagyon nehezen jöttünk ki egymással. Bármit is mondott, biztos, hogy ellenkeztem. Ha én mondtam valamit, ő ellenkezett. A találkozón elmondtam a Rebbének, hogy magamban látom a hibát, amiért állandóan vitáink vannak, és kértem, hogy adjon tanácsot az ügyben.

 A Rebbe így szólt: „Úgy tűnik, hogy mindketten tehetségesek vagytok a pilpulban”. Pilpul alatt azt értette, hogy valaki képes megvizsgálni a különböző talmudi döntések fogalmi különbségeit a szövegben lévő, látszólagos ellentmondásokra összpontosítva. Arra bátorított, hogy csiszoljam ezt a képességemet. Ezt követően, ahányszor a tanulótársammal vitatkoztam, már egészen más színben láttam a helyzetet. Most pozitívumot láttam a nézeteltérésünkben, amely abból fakadt, hogy mindketten elégedetlenek voltunk a szöveg felszínes értelmezésével, és mélyebbre akartunk ásni.

Miután befejeztük New York-i tanulmányainkat, az a döntés született, hogy a más városból – Montrealból, New­ark­ból, Párizsból – érkezett diákoknak vissza kell térniük abba a jesivába, ahonnan jöttek. A döntés okát a Rebbe maga magyarázta el nekünk és ez a gesztusa ismét igazán egyedülálló volt. A Zohár egyik metaforikus történetét mondta el, melyben egy herceget a messzi távolba küldtek. Merchákim – ezt a szót használta a Rebbe. Egy távoli helyre, ahol lehetősége lesz fejlődni, sokkal inkább, mint apja közelében, a palotában. A Rebbe ezután arról beszélt, hogy mekkora érdem egy távoli helyen szolgálatot teljesíteni. Emlékszem, ekkor arra gondoltam, hogy milyen megtisztelő lenne a Rebbe küldötteként szolgálni valamilyen távoli helyen.

Évekkel később, amikor a Rebbe küldötteként Dél-Afrikába utaztam, a Rebbe egy másik megbízottján keresztül az áldását küldte, melyben ismét a merchákim kifejezést használta. Mondhatta volna, hogy Dél-Afrikába utazom, de ő éppen azt a kifejezést használta, melynek kapcsán megszületett bennem az elhatározás, hogy egy távoli helyen szeretnék szolgálni.

Néhány év múlva hasonló eset történt. New Yorkban voltam és készültem visszatérni Dél-Afrikába, amikor a Rebbe egy szombati beszédében kijelentette, hogy van itt valaki, aki éppen egy távoli helyre készül visszatérni, és akire az áldását adja. Különleges ajándék volt a számomra, hogy a Rebbe éppen ezt a szót használta. Ez a kifejezés azt jelentette, hogy a Rebbe tudta, hogy mire gondolok, odafigyelt rám és támogatott küldetésemben. Ez mindennél többet jelentett nekem.

 

Mendel Lipskar

  • Küldés emailben

Fejezetek