Nukleáris reakció

Rabbidinasztiából származom, így természetes volt számomra, hogy én is a rabbipályát vá­lasztom. Először az angliai Gateshead jesivában tanul­tam, majd az izraeli Kfár Chá­szi­dimban és a Mir jesivában. Ezt követően hazatértem Dél-Afrikába, és édesapám nyomdokaiba lépve én is rabbiként helyezkedtem el. Fontos volt azonban a számomra, hogy megőrizzem ideológiai függetlenségemet, eh­hez azonban anyagilag is füg­get­lenné kellett válnom, így kereskedő-, majd később tanácsadó céget alapítottam, amit a mai napig vezetek. Emellett létrehoztam a Beis Hamedrash Kesser To­ra nevű akadémiát, mely – a Chábád intézményei mellett – a dél-afrikai, valláshoz visszatérő zsidók egyik központja lett. Az akadémián több százan ismerkedtek a zsidósággal, akár a Talmudról, akár zsidó filozófiáról, vagy a Tóra hetiszakaszairól volt szó. Nehezen birkóztam meg a sok feladattal, hiszen egyszerre kellett helyt állnom rabbiként és üzletemberként. Ennek leginkább a családom látta kárát. Elhatároztam, hogy tanácsot kérek ez ügyben valakitől, aki sokkal bölcsebb nálam és széles látókörrel rendelkezik. A Chá­bád­ban dolgozó kollégáim a Lu­ba­vicsi Rebbét ajánlották.

1976-ban utaztam New Yorkba. Először úgy tűnt, hogy nem sikerül találkoznom a Rebbével, mert nem tudtam, hogy hónapokkal előre kell időpontot egyeztetni, de eljuttattam hozzá egy levelet, melyben leírtam, hogy egy nagy közösség ügyeit szeretném vele megtárgyalni. A Rebbe beleegyezett, hogy miután mindenki sorra került, én is bemehetek hozzá.

Sohasem felejtem el a pillanatot, amikor beléptünk a szobájába a feleségemmel. Felállt és melegen üdvözölt bennünket. Rögtön világossá vált, hogy nem csak formális találkozóról van szó, hanem lehetőségünk lesz egy igazi beszélgetésre. 15 percet töltöttünk nála, s végig úgy éreztem, hogy a Rebbe belém lát. Nem az elme szintjén kommunikált velem, hanem sokkal mélyebben, a belső lényegemmel. Egy hatalmas embert láttam magam előtt, egy intellektuális zsenit, a zsidó nép vezetőjét, de ezzel együtt egy kedves, szerető nagypapa-figurát is, aki törődött velem. Hatalmas élmény volt ezt megtapasztalni.

Elmondtam neki, hogy a rám nehezedő kettős felelősség és kötelesség agyonnyom. Mit tegyek? Az üzleti karriert áldozzam fel, vagy a tóratanítást? Mibe fektessem az energiámat?

Azt felelte, hogy semmit se adjak fel, továbbra is foglalkozzak mind az üzlettel, mind a tóratanítással. Azt mondta, hogy üzletemberként nagyobb sikerrel hozhatom közel az embereket a Tórához. Azzal, hogy a tanítás mellett az üzleti világban is jelen vagyok, megszentelem Isten nevét, és nagyobb hatást tudok kifejteni a környezetemre.

Fiatal voltam még, s így elképzelésem sem volt, hogy miként folytathatnám a munkát mindkét területen, ezért kifakadtam: „Nem hiszem, hogy ez reális elképzelés. Nincs több erőm. Nagyon hízelgő és megtisztelő, amit mond, de egyszerűen nem megvalósítható”.

A Rebbe így felelt: „Megmondom, mi okozza a nehézséget. Úgy tekint az emberi kommunikációra, mint valami kémiai reakcióra. Ez azonban nem így van. Amikor két kémiai elem találkozik, akkor egy harmadik elem jön létre. Az emberek azonban nem kémiai elemek. Amikor két ember kommunikál, az egy nukleáris reakcióval ér fel. A nukleáris reakció az atommagban zajlik és körkörösen sugárzik ki, nem pedig lineárisan. Ahogyan a külső körök egyre szélesebbé válnak, úgy érhet el ön is egyre több embert. És ebben nincsenek határok. Amikor megérinti egy másik ember szívét, azzal nukleáris reakciót vált ki, mert az az ember másokat is megérint majd. Tehát minden egyes ember, akivel kapcsolatba lép, még ha csupán egy egészen rövid időre is, nukleáris reakciót indít el, a hatását tekintve. Ez így működik valójában”.

Természetesen igaza volt, s jóval megelőzte a tudományos kutatásokat, melyek éppen erre az eredményre jutottak. Például a Framingham Szívkutatás kimutatta, hogy egy személy hangulata távoli ismerőseire, sőt barátai barátainak barátaira is hatással van. Nemcsak szavainkkal, hanem hangulatunkkal és energiánkkal is hatunk a többi emberre.

Ezt mindig felidézem, amikor egy ötven fős osztály előtt állok. Arra gondolok, hogy ez az ötven ember legalább további százötven emberre lesz hatással. Ez azt jelenti, hogy rabbiként és üzletemberként hetente több tízezer emberre vagyok hatással anélkül, hogy ennek tudatában lennék. A Rebbe ezt próbálta megértetni velem. Arról beszélt, hogy hatalmas szentséggel vagyok képes megtölteni a világot. Megértettem, amit mondott és ez megváltoztatta az egész világlátásomat. „Ne becsülje alá azt, hogy mit képes egyetlen ember elérni. Emlékezzen arra, hogy ha egyvalakit megérint, azzal nukleáris reakciót indíthat el” – ezt a tanácsát sohasem felejtem el.

David Lapin rabbi

  • Küldés emailben

Fejezetek