Bár egy hagyományőrző szfárádi családban nőttem fel, gyermekkoromban mégsem volt részem túl sok zsidó oktatásban. Csak akkor kezdtem a vallásról gondolkodni és kérdéseket megfogalmazni, amikor megkezdtem főiskolai tanulmányaimat. Ekkor találkoztam a Chábád-Lubavics mozgalommal.
A hatvanas évek elején, amikor a doktorátusomra készültem fizikából, nagyon zavart az egyetemen oktatott elméletek egy része, különösen az a felfogás, hogy az ember csupán a világegyetem egy apró darabkája, különösebb jelentőség vagy életcél nélkül. Akkoriban az egyetemen működő Hillel-ház lubavicsi haszidokat hívott meg az intézménybe, hogy életet vigyenek a zsidó hallgatók számára szervezett szombati programokba. Ami a legnagyobb benyomást tette rám velük kapcsolatban, az az volt, hogy egyáltalán nem érezték, hogy mentegetőzniük kellene a zsidóságuk miatt. Tulajdonképpen ők voltak az első, általam ismert zsidók, akik boldogan élték meg hovatartozásukat.
A következő héten egy komoly vizsgám volt matematikából, ám nem tudtam a felkészülésre koncentrálni, de még aludni sem. Megosztottam az érzéseimet a Hillel rabbijával, aki felismerte, hogy spirituális vágyódás munkál bennem. Azt javasolta, hogy egy ideig tanuljak jesivában. De a legjobb dolog, amit tett, az volt, hogy elintézett egy találkozót a Lubavicsi Rebbével.
A találkozó több mint egy órán át tartott. Azt gondolom, rögtön megértette, hogy mi a problémám, és miért okoz belső konfliktust a zsidóságom megélése. Azt mondta nekem: „Egy zsidó csak akkor lehet teljes, ha eggyé válik Istennel és a Tórával”.
Amikor véget ért a találkozó, éreztem, hogy valami véglegesen megváltozott bennem. Az első dolgom az volt, hogy beiratkoztam a Chábád jesivába, ahogy azt a Rebbe is javasolta. Igaz, ő azt is hozzátette, hogy először fejezzem be az egyetemi félévet. Arra is figyelmeztetett, hogy nem lesz könnyű hozzászoknom a jesivabeli élethez. Azt mondta: „Az első hat hónapban ne kérdezze magától, hogy mit is keres a jesivában, mert nem lesz rá válasza”. Ebben teljesen igaza lett.
Néhány héttel a jesivabeli tanulmányaim megkezdése után Hodakov rabbi, a Rebbe titkára megkérdezte, hogy elvállalnám-e egy téli Tóra-tanulási program összeállítását főiskolás diákok számára. Azt feleltem, hogy véleményem szerint a diákok nem lesznek hajlandóak lemondani a téli szünetről, és az egész idejüket tanulással tölteni, de talán egy hétvégére eljönnének. Rám hagyta, hogy úgy szervezzem a programot, ahogy jónak látom. Másokat is bevontam a munkába, köztük Shmuel Lew rabbit. A programnak a „Talákozás a Chábáddal” nevet adtuk. Az első évben 17 diák jött el. A program hatalmas sikernek bizonyult, és a későbbi években már több százan érkeztek.
Levélben írtam meg a Rebbének, hogy miként zajlott a program. Azt is megosztottam vele, hogy megítélésem szerint a Chábád hatalmas hatást tudna a zsidó egyetemi hallgatókra gyakorolni szerte az országban. Ez természetesen azóta is így van!
Végül egy teljes évet a jesivában töltöttem. A tanév vége felé ismét találkozóra mentem a Rebbéhez, aki azt tanácsolta, hogy menjek vissza az egyetemre, és fejezzem be a doktori tanulmányaimat. Azt feleltem, hogy terveim szerint inkább a jesivában maradnék, hogy rabbiképesítést szerezzek, majd Hillel rabbiként dolgozzak. A Rebbe nem értett velem egyet. „Többet tehet, ha az a bizonyos három betű ott lesz a neve után. Nagyobb befolyása lesz, ha ph.d. áll majd a neve után és nem az, hogy rabbi” – mondta.
Még éveken keresztül én szerveztem a „Találkozás a Chábáddal” programokat, mely hatalmas örömöt jelentett a számomra, hiszen a saját szememmel láttam, hogy a résztvevők élete miként változik meg az élmény hatására. A Rebbe is nagyon támogatott ebben, és azt javasolta, hogy a hétvégék programja mindig legyen aktuális és érdekes. Nagyon elégedett volt, amikor egyszer a tudományok köré csoportosítottuk a tanulást és a kvantummechanika példájával magyaráztuk a Tánját.
Ezt követően fizikát kezdtem el tanítani az egyetemen. Emlékszem, amikor először léptem be a tanterembe szakállasan, kipával. A zsidó hallgatók mind mosolyogtak.
Miután doktorrá avattak, a tudományos konferenciákon mindig nagy feltűnést keltett a hagyományos zsidó öltözékem, mert akkoriban még nem volt túl sok Tórahű tudós. Ennek az volt az előnye, hogy az emberek megjegyeztek maguknak, aminek többször hasznát vettem a karrierem alakulása során.
Dr. Yaakov Hanoka
Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 6. szám – 2018. október 22.
