Először az ötvenes évek elején találkoztam a Rebbével, nem sokkal azután, hogy átvette a Chábád-Lubavics mozgalom vezetését, engem pedig kineveztek az Amerikai Rabbitanács Izrael-bizottságának élére. A megbízatásom miatt sokat foglalkoztam a vallási élettel összefüggő ügyekkel Izraelben, melyek rendkívüli módon foglalkoztatták a Rebbét. Emiatt gyakran találkoztunk, és az aktuális, nagy vitákat kiváltó esetekről tanácskoztunk, mint például a nők katonai szolgálata, a nem zsidók jogállása, vagy a zsidóság meghatározásának állami definíciója.
Sokszor előfordult, hogy éjfélkor érkeztem hozzá és csak hajnali négykor távoztam. A találkozók során kiderült, hogy a Rebbe rendkívül tájékozott az izraeli ügyekben, egészen apró részleteket is ismert. Tudta, hogy ki kicsoda a Kneszetben és kik ülnek a különböző albizottságokban. Ismerte a kormányülések témáit és tudta, hogy ki milyen állásponton van. Hihetetlen élmény volt hallgatni, amikor beszámolt egy-egy kormányülésről, olyan volt, mintha ő maga is részt vett volna ezeken.
Azzal is tisztában volt, hogy mit történik a zsidókkal szerte a világban, legyen szó az arab országokról, Kelet-Európáról, Dél-Afrikáról vagy Észak- és Dél-Amerikáról. Tudnia kellett mindenről, hiszen küldötteket irányított a világ minden részére, hogy felrázzák a zsidó közösségeket. Véleményem szerint ő tette a legtöbbet a holokausztban megtizedelt zsidó közösségek újjáépítéséért.
Erőfeszítései a legváratlanabb helyeken vívtak ki elismerést. Például tanúsíthatom, hogy Dávid Ben-Gurion tisztelte a Rebbét. Egy beszélgetésünk során Ben-Gurion a csodálatát fejezte ki a Rebbe tudása iránt, különösen, mivel a Rebbe a Sorbonne egyetemen is tanult és tudományos ismeretei nem maradtak le tóratudása mögött. Más haszid rebbéről ez nem volt elmondható, és ez ámulattal töltötte el Ben-Guriont.
Ahogy szélesedett a feladatköröm az Amerikai Rabbitanácsban, és már nemcsak Izraelbe utaztam gyakran, hanem a diaszpóra országaiba is, még többet megtudtam a Rebbe világszerte kifejtett tevékenységéről. Ellátogattam a Szovjetunióba is, ahol a Rebbe földalatti szervezete minden veszéllyel dacolva tartotta életben a zsidóság lángját a kommunista elnyomás igája alatt.
Az utazásaim még közelebb hoztak a Rebbéhez, mert miután hazatértem olyan helyszínekről, mint Marokkó, Tunézia, Algéria és egyéb észak-afrikai országok, ahol Chábád küldöttek működtek, a Rebbe mindig megkért, hogy értékeljem a munkájukat. Időről időre még különböző feladatokkal is megbízott. Emlékszem, egyszer azt kérte, hogy a személyes biztonságomat is tegyem kockára egy nehéz feladat teljesítése érdekében – hogy mi volt ez, arról nem szabad beszélnem. Sikerrel jártam, és hazatértem után beszámoltam neki a történtekről: „A Rebbének tudnia kell, hogy ez nem volt egyszerű feladat”. Ő így felelt: „Segel rabbi, maga mikor kötött szerződést a Teremtővel, hogy könnyű élete lesz?”
Ez a válasz mély nyomot hagyott bennem. Később, amikor különböző problémákkal kellett szembenéznem – betegségek a családban és más bajok –, felidéztem a Rebbe szavait és ez mindig sokat segített.
Amikor a Rebbe elhunyt, éppen a lettországi Rigában voltam a Zsidó Kultúra Emlékalapítvány képviseletében, Herman Branover professzorral együtt. Nem tudtunk visszaérni a temetésre, de folyamatosan a Rebbére emlékeztünk. Branover professzor egy fantasztikus történetet osztott meg velem. Felidézte, hogy még jóval a Szovjetunió felbomlása előtt, amikor Mihail Gorbacsov először hatalomra került, a Rebbe kijelentette, hogy ez az ember lesz az, aki szabadon engedi a szovjet zsidóságot. És pontosan ez is történt. Később Branover professzornak alkalma volt beszélgetni Gorbacsovval, és megkérdezte tőle, hogy hatalomra kerülésekor gondolt-e arra, hogy elengedi a zsidókat. Gorbacsov azt felelte, hogy nem, eredetileg nem volt ilyen terve, csak jóval később hozta meg ezt a döntést. Tehát, vonta le a következtetést Branover professzor, a Rebbe előbb tudta, hogy mit fog tenni Gorbacsov, mint maga Gorbacsov!
Nem vagyok a misztika nagy szakértője, de annyi bizonyos, hogy a Rebbe sok mindent tudott előre, s erre nem tudok racionális magyarázatot találni.
A leghihetetlenebb történet, amely a Rebbe jövőbe látásáról szól, Áriel Sáron izraeli miniszterelnökkel kapcsolatos, és több forrásból is hallottam.
1968-ban Sáron az Egyesült Államokba látogatott, és mielőtt visszarepült volna Izraelbe az El-Al járatával, még elment meglátogatni a Rebbét. A találkozó során a Rebbe meggyőzte, hogy halassza el a visszaútját. Az eredeti járatot a Népi Front Palesztina Felszabadításáért terroristái Algériába térítették. Sáron azonban a Rebbének köszönhetően egy későbbi járattal utazott…
Ez annyira elképesztő történet volt, hogy a Rebbétől kértem a megerősítését. Egy találkozásunk alkalmával a következőkkel fordultam hozzá: „Igaz, hogy visszatartotta Sáront arról a járatról, melyet eltérítettek?” Ő így felelt: „Igen”. Ezek után természetesen fel kellett tennem a következő kérdést is: „Miért nem akadályozta meg, hogy a gép felszálljon?” Ezt válaszolta: „Tényleg azt gondolod, hogy tudtam az eltérítésről? Nem tudtam. De amikor Sáron nálam járt, azt éreztem, hogy nem kellene még elutaznia. Így arra kértem, hogy maradjon.”
Ebből sokat megértettem a „moftim”, a csodák természetéről. A Rebbét a különleges előérzetei tették képessé arra, hogy előre lássa a bekövetkező eseményeket.
Zev Segal rabbi
Megjelent: Gut Sábesz 20. évfolyam 41. szám – 2018. június 25.
