Három dollár három megmenekülésért

1990-ben Torontóba hívtak, hogy egy női konferencián tartsak beszédet. Útban hazafelé átutaztam New Yorkon, és úgy döntöttem, hogy ellátogatok a Rebbéhez, aki éppen egydollárosokat osztogatott, hogy jótékonyságra buzdítsa az embereket. Hatalmas sor fogadott, de beálltam, mert egy bizonyos ember számára mindenképpen áldást akartam kérni. Amikor rám került a sor, elmondtam, kinek szeretnék áldást kérni. A Rebbe azonban egy kézmozdulatával elutasította a kérésemet. Ebből megértettem, hogy az illetőnek nincs szüksége áldásra. Adott viszont három dollárt. Azt mondta, hogy a gyermekeimnek szánja.

Amikor továbbléptem, hirtelen sírásban törtem ki. Valakinek áldást szeretem volna kérni, de nem sikerült. Három dollárt kaptam a gyermekeim számára, ők azonban sokkal többen voltak ennél. Ráadásul mindannyian jól voltak, nem volt szükségük isteni beavatkozásra. Legalábbis ezt gondoltam. Amikor azonban hazaértem Angliába, nagyon furcsa dolog történt. Játék közben Moishie nekirohant a bejárati ajtónak, és betörte az ajtó üvegét. Amikor visszarántotta a kezét, egy üvegszilánk mély sebet ejtett a karján.

Bevittük a kórházba, ahol megoperálták. A műtét után kijött az orvos, és azt mondta: „A vágás kevesebb, mint egy milliméterrel az ütőere mellett haladt el. Nem tudok mást mondani, mint hogy valaki fentről mozgatta a szálakat”.

Azonnal megértetem, hogy ez a Rebbe által adott dollárokkal áll összefüggésben, és azon kezdtem aggódni, hogy mi lesz a következő próbatétel.

A rá következő péntek reggel a legidősebb fiam, Shimmy, újságokat hordott szét kerékpárral a környező zsinagógákba. Általában fél órával a szombat bejövetele előtt ért haza. Akkor azonban hiába vártuk. Ehelyett egyszer csak megszólalt a csengő. Az ajtóban egy férfi állt, kezében a fiam félbetört biciklijével. Mellette ott állt Shimmy is.

„Nagyon sajnálom” – mondta a férfi megtörten. „Éppen befordultam a sarkon, és nem vettem észre. Elütöttem”. Engem csak az érdekelt, hogy mi történt Shimmyvel. Megkértünk egy közelben lakó orvost, hogy vizsgálja meg. Miután a fiam elmesélte a baleset részleteit, az orvos a következőt mondta: „Az a szerencse, hogy az ütközés pillanatában a pedál éppen fent volt. Máskülönben a lábával éppen az történt volna, mint a biciklivel. Így elég lesz jegelni egy pár napig, és minden rendbe jön. Hálát adhatnak Istennek a csodáért”.

A harmadik gyermekem balesete néhány nappal később következett be. A lecke világos volt: Ha a Rebbe azt mondja, hogy nincs szükséged áldásra, akkor biztos lehetsz benne, hogy ez így is van. Ha azonban szükséged van az áldásra, akkor a Rebbe gondoskodik róla, hogy meg is kapd.

A Rebbe áldásának erejét már korábban, a 11. gyermekem, Le­vi születésénél is megtapasztaltam, 1988-ban. Vajúdás közben eltört két csigolyám. Először nem tudtam, hogy mi történt, csak fájdalmat éreztem a hátamban. A fájdalom olyan erős volt, hogy alig bírtam megmozdulni és csak a fekvés segített valamelyest. Nem voltam alkalmas arra, hogy ellássam az újszülöttemet.

Amikor visszatértem a kórházba, hogy segítséget kérjek, az orvosok elég barátságtalanul fogadtak. „Ennyi gyerek mellett mégis mit várt?” – kérdezték. Azt is mondták, hogy nagy valószínűséggel hamarosan tolószékbe kényszerülök majd.

Felesleges mondanom, hogy mennyire elkeseredtem. Amikor megtudtam, hogy valaki éppen New Yorkba készül Londonból, megkértem, hogy kérje a Rebbe áldását a felgyógyulásom érdekében. A Rebbe megáldott és azt kérte, hogy ellenőriztessük a mezuzáinkat. A férjem leszedte a mezuzákat, mindegyiket egy külön borítékba tette, feljegyezte, hogy melyik ajtófélfához tartozik, és elvitte egy szakértőhöz.

Ez körülbelül hat hónappal Levi születése után történt. Akkoriban az ülés okozta a legnagyobb fájdalmat. Nem csoda, hogy mennyire meglepődtünk, amikor a szófer elmondta, hogy hol talált hibát: a konyhaajtón lévő mezuzában – éppen, ahol a legtöbb időt töltöttem –, azokban a szavakban, hogy „amikor a házadban ülsz”, a betűk háta meg volt törve.

Természetesen azonnal kicseréltük a tekercset, a hátam pedig lassan kezdett rendbe jönni. Nemcsak, hogy nem kényszerültem tolókocsiba, ahogy az orvosok megjósolták, hanem még három gyermeknek adtam életet: Mushkynak, Shmulie-nak és Mendelnek.

Úgy tartom, hogy ők a Rebbe gyermekei, hiszen a Rebbe áldása nélkül sohasem születtek volna meg.

Tzirel Weinbaum

  • Küldés emailben

Fejezetek