Szombat, Szukkot - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2020-10-02 18:02 - Ünnep kimenete: 2020-10-04 19:02:00

A gyógyszerész fia

Crown Heightsban nőttem fel, ahol apám, Morris Milstein ve­zette a jól ismert Milstein Gyógy­szertárat, a Troy és Lef­ferts utca sarkán.

Bár apám minden napját a zsinagógában kezdte, nem volt vallásos. Nem hordott kipát, és az üzlet a hét minden napján nyitva tartott.

Akkoriban, az ötvenes-hatva­nas években a gyógyszertárak más­képpen működtek, mint manapság. A gyógyszerek nem készen, csomagolva érkeztek, hanem mozsárban kellett az összetevőket porítani, majd kapszulákká és tablettákká formálni.

Apám tulajdonképpen orvos­ként is funkcionált, mert sokan fordultak hozzá egészségügyi kérdésekkel. Egész életét a gyógyszertárban töltötte, ahol anyám is dolgozott.

Bár nem voltunk lubavicsiak, apám idővel közeli barátságba került a Rebbével, anyám pedig a Rebbe feleségével. A Rebecen gyakran jött el az üzletbe, hogy gyógyszert vegyen, elsősorban nem magának vagy a Rebbének, hanem másoknak. Volt, hogy anyámmal együtt mentek bevásárolni a Rebbe autójával, és gyakran engem is magukkal vittek.

Apám élvezettel folytatott hosszú beszélgetéseket a Reb­bé­vel. Abban az időben a Rebbe minden erejével megpróbálta meggyőzni apámat, hogy zárja be az üzletet szombatonként. Apám azzal érvelt, hogy az emberek számítanak rá, és a gyógyszerek segítségével életeket ment­het. A Rebbe erre így felelt: „Nyugodtan bezárhat szombaton. Ezek nem olyan élet-halál problémák, melyek ne várhatnának vasárnapig. Az ön számára, a saját zsidósága és szellemi jóléte szempontjából azonban fontos lenne”.

A szombat természetesen a hét legforgalmasabb napja volt a gyógyszertárban. Az emberek nem dolgoztak és ráértek vásárolgatni. Apám tehát nem zárt be, a Rebbe pedig továbbra is próbálta erről meggyőzni.

Egyszer azonban egy olasz gyógyszerész is üzletet nyitott egy háztömbnyire tőlünk. A Reb­be ekkor kijelentette, hogy többé nincs mivel érvelnie apámnak, hiszen a másik gyógyszertár napi 24 órában nyitva volt, tehát mindig volt valaki, akire lehetett támaszkodni sürgős esetben.

„De mi lesz a megélhetésemmel? Szombatonként annyi bevételem van, mint egész héten” – mondta apám.

A Rebbe az alábbi levélben válaszolt:

„A megélhetésével és a bezárás azonnali pénzügyi hatásával kapcsolatban: ha zárva tart szombatonként és ünnepnapokon, akkor nem az lesz a fontos, hogy mennyi pénzt keres, hanem, hogy miként használja azt fel. Minden értelmes ember belátja, hogy jobb kevesebbet keresni, de azt egészséges és vidám dolgokra költeni, mint többet keresni, de – Isten ments – orvosi kiadásokra és hasonló dolgokra költeni, ami nemcsak kiadást, hanem bajt és fájdalmat is jelent, melytől Isten óvjon. Végső soron azt kell észben tartani, hogy az olyan pénz, melyet az isteni törvényekkel ellentétesen keresünk meg, nem képes hasznos funkciót betölteni, és az így szerzett haszon csupán illúzió, vagy még annál is rosszabb. Így tehát, akárhonnan is nézzük, vallási, erkölcsi vagy üzleti nézőpontból, nincs mivel igazolnia a szombati és ünnepi nyitvatartást, és az nem is szolgálhatja az ön érdekét. Emellett az isteni törvények betartása által további áldások érik, egészség és jólét, mind anyagi, mind spirituális szempontból”.

A Rebbe a közelgő Peszách ünnepre vonatkozó áldásokkal zárta sorait: „Adja Isten, hogy szabadságunk ideje az ön és családja számára is elhozza a kétségektől és aggodalmaktól való megszabadulást, és a valódi szabadságot, annak legteljesebb formájában…” Ez végül meggyőzte apámat, és bezárta a gyógyszertárat.

Amikor tinédzser voltam, nagyon sok zsidó költözött el Crown Heightsból. A Chábád közösség azonban virágzott. Elkezdtem hozzájuk járni. Ezer vagy akár kétezer ember is imádkozott ott szombat reggelente. Mindenki fekete kalapot és zakót viselt, így eléggé elütöttem a környezettől az élénkpiros pulóveremmel és kockás, zöld kabátommal. Határozottan emlékszem arra, ahogy a Rebbe rám nézett, és a támogatásról biztosított.

Abban az időben könnyű volt felkeresni a Rebbét és a Rebecent is. Emlékszem a belőlük áradó melegségre. Még a hozzám hasonló gyerekek sem érezték magukat feszélyezve a közelükben.

Ez az a melegség az, ami tovább él a Chábád közösségekben, szerte a világon. Amikor Izraelbe költöztem, Tekoában telepedtem le, ahol a Chábád közösséghez csatlakoztam, mert nagy szeretettel fogadtak.

Azt hiszem, hogy a Chá­bád­ban láthatjuk azt, hogy milyennek is kellene lennie a zsidóságnak. Számomra ez abból látszik, hogy ha valaki belép egy olyan helyre, mint például a tekoai Chábád, otthon fogja érezni magát, függetlenül attól, hogy milyen ruhában van. Mindenkit melegen fogadnak, azzal a melegséggel, mely a Rebbét is annyira jellemezte.

Harvey Milsten

  • Küldés emailben

Fejezetek