Jeruzsálemben születtem és nevelkedtem. Rabbivégzettséget szereztem, mint az apám, a nagyapám és a dédapám. Ben­cion Meir Cháj Uziél országos főrabbi volt a tanárom és a mentorom, s az ő tanácsára vállaltam el a limai zsidó közösség vezetését. Nyolc évvel később elhagytam Perut, és Seattle-be költöztem, ahol a helyi szfárádi hitközség élére álltam. Ott ismertem meg az askenáz közösséget vezető Sholom Rivkin rabbit, aki a Lubavicsi Rebbe küldötte volt. Jó barátok lettünk, és minden nap szakítottunk időt arra, hogy Tórát tanuljunk együtt.

A Rebbével 1961-ben ismerkedtem meg, amikor egy állatvédő csoport a kóser vágás betiltását próbálta elérni és úgy tűnt, hogy Washington államban esélyük lehet a sikerre. Ez jelentős fenyegetést jelentett a zsidó közösség számára, így amikor a törvényhozásban tárgyalni kezdték az ügyet, két másik kollégámmal együtt felkerestük a képviselőket. A társaim rendkívül diplomatikusan fogalmaztak, és elsősorban arról igyekezték meggyőzni az illetékeseket, hogy a kóser vágás valójában humánusabb, mint bármely más módszer. Amikor rám került a sor, én nem bírtam türtőztetni magam. A következőket mondtam: „Én héber anyanyelvű vagyok, és csak egyetlen kérdést teszek fel azon a nyelven, melyet még csak tanulok: Önök az állatokkal szembeni kegyetlenkedésről beszélnek, de hol voltak, amikor hatmillió zsidót vittek a mészárszékre, köztük másfél millió gyermeket? Elégették őket és a krematóriumok kéményén át az égbe szálltak. Akkor hol voltak önök? Akkor miért nem emelték fel a szavukat a kegyetlenség ellen?”

A képviselők állva tapsoltak a beszédem után, másnap pedig a napilapok idézték a szavaimat. A törvényjavaslatot elutasították, én pedig rengeteg gratuláló levelet kaptam szerte Amerikából. Az egyiket maga a Rebbe írta, és meghívott, hogy látogassam meg New Yorkban.

Nem sokkal a találkozót követően felajánlottak egy rabbiállást Mexikóvárosban. Elfogadtam az ajánlatot azzal a feltétellel, hogy a mexikói közösség vízumot szerez az egész családom számára. Két hónappal később azonban még mindig nem volt vízumunk. Közben a manhattani Shearit Israel zsinagógától is ajánlatot kaptam. Ez egy rendkívül elismert és régi közösség, az épületet pedig nemzeti örökségként tartják számon.

Elutaztam New Yorkba, hogy beszéljek a közösség elöljáróival. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Fogadjam el a manhattaniek ajánlatát, vagy várjak továbbra is a mexikói vízumra?

Mivel épp New Yorkban voltam, elmentem a Rebbéhez, hogy kikérjem a véleményét. Biztos voltam benne, hogy jó tanáccsal lát el. A Rebbe nagy örömmel fogadott. Éreztem, hogy a sajátjának érzi a dilemmámat. Miután előadtam a problémámat, így szólt: „Sálem rabbi, az ön helye Mexikóvárosban van”. Elmagyarázta, hogy egyes közösségekben csak egy bábut keresnek, aki viselheti a rabbi titulust. Egy ilyen helyen nehéz bármit is elérni. A mexikóvárosi zsidók azonban valódi rabbira vágynak. „Ott hatalmas eredményeket érhet el. Rengeteg tennivalója lesz: fejlesztenie kell az oktatást és a kóser ellátást, továbbá fel kell vennie a harcot az asszimiláció és a vegyes házasságok ellen.”

Ezután már egyértelmű volt, hogy melyik ajánlatot fogadom el. Tizennégy éven át szolgáltam a mexikóvárosi hitközséget, mely idő alatt gyakran kértem ki a Rebbe tanácsát különböző ügyekben, és valóban sokat tudtam emelni a vallási élet minőségén. Többek között jesivát is alapítottam. Ezt eleinte némi ellenkezés kísérte.

Amikor beszámoltam erről a Rebbének, ő emlékezetes választ adott: „Telihold idején a rókák elkezdenek vonyítani. Vajon ettől a hold kevésbé fényesen ragyog?” Ez alatt azt értette, hogy mindig lesznek olyanok, akik kiritkusak a rabbival és megpróbálják akadályozni a munkáját, de nem szabad, hogy ez bármiben is akadályozza a közösségért való fáradozását.

Nagyon hálás voltam ezért a biztatásért és az összes jó tanácsért, amit az évek során kaptam tőle.

1953-ben elhunyt a mesterem, Bencion Meir Cháj Uziél rabbi. Árvának éreztem magam, akinek nincs kihez fordulnia. Ez az érzés azonban csak addig tartott, ameddig meg nem ismertem a Rebbét. Ő tárt karokkal fogadott, és éppen azt a szeretetet és támogatást biztosította számomra, amit annyira hiányoltam. Sok rabbival álltam kapcsolatban, de egyiküket sem lehetett a Rebbéhez hasonlítani, akiből annyi fény és melegség áradt.

Ávráhám Sálem

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 3. szám – 2021. szeptember 24.

 

Megszakítás