Bár házasságkötésemet követően Crown Heights-ban laktam, nem tartottam magamat lubavicsinak, mindig éreztem egy bizonyos távolságot. Három évvel az esküvőnk után feleségemmel Silver Springbe költöztünk, Maryland államba. A helyi egyetemen hallgattam pszichológiát, majd pszichológusként kezdtem el dolgozni a helyi iskolákban, ezenkívül Talmud órákat tartottam. A harmincas éveim elején jártam, s több súlyos kérdés gyötört: továbbra is mélyedjek el a Tóra tanulásában, vagy inkább a pszichológiát erőltessem? Hogyan folytassam a karrierem? Magánpraktizálásba kezdjek, vagy fogadjak el egy állásajánlatot? Melyik iskola lenne a legjobb a gyerekeimnek? Megvoltak a saját, feszítő kérdéseim a hittel kapcsolatban is, szóval általánosságban elmondható, úgy éreztem, válaszúthoz érkeztem. Ettől a tanácstalanságtól egy idő után levertséget, depressziót tapasztaltam.
Nem tudtam mitévő legyek, hová forduljak. Beszéltem több közeli barátommal, akik közül az egyik Chabad haszid volt, akinek tanácsára ’71 februárjában felhívtam a Rebbét. A titkára vette fel a telefont, aki egyszerű angolsággal annyit kérdezett: „halló, ki beszél?” Mire feleltem jiddisül: „egy zsidó Marylanből.” Mondtam, hogy sok kérdésem van, amit szeretnék a Rebbével megbeszélni. Magyaráztam, hogy épp egy nagyon bizonytalan szakaszát élem az életemnek, s nem tudom hová forduljak, mit csináljak. Én angolul beszéltem, míg ő ugyanazokat a szavakat ismételte jiddisül, a Rebbének tolmácsolva a szavaimat. Majd a Rebbe jiddis szavait hallottam a háttérből: „Mondd meg neki, hogy él egy zsidó Marylandben, akivel tudna beszélni. Weinrebnek hívják.”
Nem hittem a fülemnek. Biztosan tudtam, hogy nem mutatkoztam be, és a Rebbe, az én nevemet mondta! Biztosra akartam menni, hogy jól értettem-e, így mikor a titkára kérdezte, hogy hallottam-e, azt mondtam nem, így megismételte a Rebbe szavait.
Mire válaszoltam: „De hát az én vagyok Weinreb!” Majd azt hallottam a háttérből: „Ebben az esetben tudnia kell, hogy van, mikor az embernek magával kell kicsit elbeszélgetnie.” A titkára szintén meglepettnek hallatszott, egy pillanatig mikor még ő is a hallottak hatása alatt volt tisztán hallottam, ahogy lélegzik. Majd azt mondta: „A Rebbe azt mondta, hogy néha az embernek saját magával kell elbeszélgetnie. Talán nem Weinrebnek hívnak?” „Igen, a nevem Weinreb, de talán a Rebbe egy másik Weinrebre gondolt” – válaszoltam. „Nem, a Rebbe azt mondta beszélj Weinrebbel, majd azt, hogy saját magaddal kell beszélned.”
Megköszöntem a beszélgetést, és ezzel a véget is ért a hívás. Azt hiszem megértettem mit akart mondani nekem. Ha saját megfogalmazásomba tenném a mondandóját, akkor ezt mondta: „Válaszokat keresel magadon kívül. Felnőttél, nem vagy már gyerek. Harminc éves vagy, apa vagy, Tórát tanítasz. Itt az ideje felnőni és bízni magadban. Ne függj másoktól, bízz magadban!” Attól fogva megváltoztam, határozottabb lettem. Korábban hajlamos voltam, hogy ambivalens legyek mindennel kapcsolatban, hogy ne vállaljak semmilyen kockázatot, s mikor döntésre került sor, mindig próbáltam azt késleltetni, ameddig csak lehetett.
Azt hiszem volt bennem egy természetes hajlam (csak úgy, mint másokban) figyelmen kívül hagyni mások szavait, s a Rebbe ezt meglátva tanácsolta, hogy magamban keressem a választ, ne tőle várjam. Ez része volt az ő nagy bölcsességének. Pár hónappal az életemet megváltoztató telefonhívás után lehetőségem nyílt személyesen is kifejezni a hálámat neki, mikor Brooklynba mentem meglátogatni feleségem rokonságát.
Egy kisebb csoportos audiencia keretében mentem hozzá, ahol általában az emberek az áldásáért mentek. Odaléptem hozzá, és annyit mondtam: „Weinrebnek hívnak, és egy zsidó vagyok Marylandből.” A felismerés örömével mosolygott rám vissza, s bár sokszor láttam már őt életben is, képeken is, de az a külön nekem szóló mosoly a mai napig nagyon sokat jelent számomra. Elhagytam Silver Springet, s teljes munkaidős pszichológusi munkakörömből váltva a rabbija lettem egy zsinagógának. Sok éven át voltam a vezetője Baltimore egy fantasztikus közösségének, a Shomrei Emunah-nak. Később elfogadtam az Ortodox Unionnál az ügyvezető alelnöki pozíciót, habár nehéz szívvel hagytam ott előző munkámat. 1971 óta, az ominózus telefont követően többször is voltak komoly kérdéseim az életemmel kapcsolatban, de mielőtt bárkihez fordultam volna tanácsért, mindig magamat kérdeztem meg, a saját belső hangomat követve. Elkülönítettem magamnak időt, hogy tudjak tanulni rendszeresen a Rebbe tanításaiból – mint a Likuté Szichos –, ezzel újra kapcsolódva hozzá. Majd követtem a tanácsot, amit adott: megbeszéltem magammal. Más embereket is bátorítottam később, hogy tegyék ugyanezt. „Mielőtt bárkit kérdeznél, először kérdezd magad, és hallgasd meg a választ, amit kapsz. Néha a saját tanácsod a legjobb tanács.”
Dr. Tzvi Hersh Weinreb
Megjelent: Gut Sábesz 18. évfolyam 14. szám – 2015. december 16.
