Először 1941-ben, szukot ünnepén találkoztam a Rebbével – aki akkor még nem is volt rebbe. Azokban az években, amikor a Chábád jesivában tanultam, számtalan olyan eseménynek voltam a tanúja, mely a Rebbe áldásának erejét mutatta. Most egyet idézek fel ezekből, mely egy távoli rokonommal esett meg.

A nagyapám, Yechiel Tar-shish rabbi kapott egy levelet az unokaöccse feleségétől, aki Izraelben élt. A levélben az állt, hogy az unokaöccs, akinek a héber neve Menáchem Mendel ben Cháná volt – akárcsak a Rebbének –, szörnyű fejgörcsöktől szenvedett, ami egy háborús sérülés következménye volt. Amikor a németek elfogták, az egyik katona puskatussal fejbe ütötte. Összeesett, de a társai magukkal cipelték. Túlélte a háborút, majd Izraelbe vándorolt és megnősült. A fejfájástól azonban rengeteget szenvedett. Az orvosok egy veszélyes műtétet javasoltak, melynek meg volt az a kockázata, hogy vegetatív állapotba kerül. A nagyapám azt akarta, hogy kérjek áldást a Rebbétől.

Így is tettem. A Rebbe az áldását adta, a műtét pedig sikeres volt. Nem sokkal később éppen kiléptem a Chábád mozgalom brooklyni főhadiszállásáról, amikor a Rebbe megérkezett. Rám nézett és azt kérdezte: „Hogy van Menáchem Mendel ben Cháná?” Így feleltem: „A nagyapám azt mondta, hogy sikeres volt az operáció”. A Rebbe erre így válaszolt: „Úgy tűnik, hogy amikor valami baj van, az emberek igyekeznek informálni róla, de amikor minden jóra fordul, azt sohasem közlik”.

Úgy elszégyelltem magam, hogy azt kívántam: bárcsak megnyílna alattam a föld és elnyelne. A Rebbe a jó híreket is hallani akarata, pláne egy olyan emberrel kapcsolatban, aki az ő nevét viselte.

1958-ban, amikor még a jesivában tanultam, a Rebbe arra utasított egy tucat társammal együtt, hogy utazzunk két évre Izraelbe tanulni. Ott találkoztam a feleségemmel és ott is házasodtunk össze. Később visszaköltöztünk az Egyesült Államokba, ahol különböző oktatási pozíciókban dolgoztam, s végül Los Angelesben telepedtünk le.

Öt év házasság után sajnos még nem született gyermekünk. A feleségem emlékezett arra, hogy még az esküvőnk előtt levelet írt a Rebbének, melyben arról kérdezte, hogy mivel takarja el majd a haját házas nőként. A Rebbe így válaszolt: „Ha parókával takarja el a haját, ahogyan egy házas nőnek tennie kell, akkor gyerekei születnek majd”. Amikor elment a Rebbéhez, hogy az áldását kérje, magával vitte a levelet. Miután belépett a Rebbe szobájába, az asztalra tette a levelet és így szólt: „Ígéretet tett nekem” – majd sírva fakadt.

A Rebbe ekkor egy meddőséggel foglalkozó klinika felkeresését javasolta, és megadta egy ott dolgozó orvos nevét. Elmentünk, és 14 hónappal később megszületett az első fiunk, Shlomo.

Néhány hónapos korában elkezdett minden éjjel felébredni és hangosan sírni. Orvoshoz vittük, aki mindent rendben talált. Amikor megírtam ezt a Rebbének, ő azt tanácsolta, hogy vizsgáltassuk meg a bejárati ajtónk mellett lévő mezuzánkat. Elvittem a mezuzát egy tóramásolóhoz, aki azt kérdezte: „Ki tekerte össze ezt a mezuzatekercset?” „Én” – feleltem. Megrázta a fejét és megmutatta, hogy összetekerés helyett egy helyen behajtottam a tekercset, éppen az „uvsáchbechá” szónál, melynek jelentése: „amikor lefekszel”. Természetesen azonnal új tekercset vásároltam, Shlomo pedig teljesen rendbe jött.

1979-ben, amikor egy középiskolában tanítottam, a Rebbe arról kezdett beszélni, hogy bánjunk tisztelettel az idősekkel, és figyeljünk rájuk oda. Azzal bízott meg, hogy látogassak végig olyan intézményeket, ahol idősek élnek.

Amikor ebben az időszakban ellátogattam a Rebbéhez, elpanaszoltam neki, hogy sokak számára nehézséget okoz, hogy megtalálják a kapcsolódási pontot a Tórával. Mindig azt kérdezik, hogy mi értelme van mindennek a modern világban. A Rebbe a következő tanácsot adta: „Vegye meg a helyi lapokat, olvassa el a híreket, és biztosan talál majd valamit”.

Azt is tanácsolta, hogy ne erőltessem, hogy ezek az emberek hirtelen vallásosak legyenek. Elmondtam, hogy a nőket a szombati gyertyagyújtásra biztatom, a férfiakra pedig tflint teszek. Ezt jónak találta, de hozzáfűzte: „Ne erőltessen semmit. Legyen türelmes. Hagyja, hogy az emberek maguktól haladjanak előre, lassanként”.

Megfogadtam a tanácsát és hamarosan olyan helyeken is örömmel fogadtak, ahol korábban nem jártam sikerrel. Volt, ahol több, mint egy órán keresztül segítettem tfilint rakni olyan idős embereknek, akik korábban elutasították ezt. A Rebbe útmutatása alapján nagyon sok ember életét tudtam megváltoztatni.

Yitzchok Arnold rabbi

 

Megjelent: Gut Sábesz 21. évfolyam 27. szám – 2019. március 14.

 

Megszakítás