Az adás – vevés szabályai (18 pontban)
1. (Óvakodni kell mindenkinek attól, hogy felebarátját rászedje, mert aki felebarátját rászedi, akár az eladó a vevőt, akár a vevő az eladót, megszegi a tórának azt a tilalmát, mely azt mondja (3Mózes 25:14.): »És ha eladsz valamit embertársadnak, vagy veszel valamit embertársadtól, rá ne szedjétek egyik a másikat.« Az az első kérdés, melyet az emberhez intéznek abban az órában, hogy felelősségre vonják: becsületesen adtál-e, vettél-e? (Sabb. trakt. 31a.).
2. Amiképpen tilos a rászedés az adásvevésnél, akképpen tilos a rászedés a bérbevételnél és a bérbeadásnál meg a pénzváltásnál is.
3. Aki becsületesen kereskedik, az nem is gondol csalásra, hogyan is értendő ez? ha azt mondja: ezt az árut ennyiért meg ennyiért vettem és ennyit meg ennyit akarok keresni rajta. Ha őt rá is szedték a vételnél és akit rászedtek, annak emiatt nem szabad még rászedni másokat, mindamellett így szabad drágábban eladni, mert hisz ez annyi, mintha határozottan kijelentené, megmagyarázná, hogy nem az áru értékére alapítja számítását, hanem az árára, melyet érte fizetett.
4. Akinek van valami eladni valója, tilos azt külsőleg szebbé tennie, hogy ezzel másokat becsapjon. Pl. tilos a marhával zabvizet itatnia, mert ez felfújja, vagy fölfelé állóvá fésülni a szőrét, hogy kövérnek lássék, vagy használt tárgyakat befesteni, hogy újaknak tűnjenek és más hasonlók.
5. Ugyancsak tilos romlott gyümölcsöt sok jó gyümölccsel összekeverni, hogy azt is a jó gyümölcsnek adják el, vagy rossz italt jó itallal vegyíteni. De ha a rossznak íze felismerhető, szabad eladnia, mert akkor a vevőnek is meg kell éreznie.
6. Szabad a kereskedőnek pörkölt szemet és diót a gyermekek között kiosztani azért, hogy magához szoktassa és nála vegyenek. A forgalmi áron alul is szabad eladnia azért, hogy nála vásároljanak, a piaci árusok ebben nem akadályozhatják.
7. Aki felebarátjának, akár pogánynak is kevesebbet mér, megszegi a tóra tilalmát, mely azt mondja (Móz. III. 19. 35.): »Ne kövessetek el jogtalanságot, se ítéletben, se hosszmértékben, se súlyban, se űrmértékben« (l. lej. 182. fej. I. és 4. p.). A hamis mérés büntetése rendkívül súlyos, mert aki hamisan mért, annak lehetetlen teljesen jóvátennie a bűnét, mert nem is tudja, kinek mennyit térítsen meg. Még az sem teljes jóvátétel, ha közcélnak áldoz.
8. Azt írja a tóra (Móz. V. 25. 13-15.): »Ne legyen néked zacskódban kétféle súlykő, nagy meg kicsiny, ne legyen néked a házadban kétféle éfa (űrmérték), nagy meg kicsiny, teljes és igazságos súlyköved legyen, teljes és igazságos éfád legyen, hogy . . . stb.« E mondatokban a »zacskódban« és a »házadban« szó fölöslegeseknek látszanak, de mestereink – á. e.! – így magyarázták (Baba Batra 89a.): »Nem lesz (a === szó jövő időt is jelent) a zacskódban« pénz, miért? – »a kétféle súlykő« miatt, »nem »lesz« meg a házadban« szükségleted, miért? »a kétféle éfa« okából, de ha »teljes és igazságos súlyköved leszen«, lesz pénzed és ha »teljes és igazságos éfád leszen a házadban«, meglesz minden szükségleted. Azt is mondották mestereink – áld. eml.! – :Mit tegyen az ember, hogy meggazdagodjék? Legyen az adása-vevése becsületes és kérve-kérjen irgalmat Attól, akié minden gazdagság, mint a próféta mondja (Chag. 2. 8.): »enyém az ezüst és enyém az arany.« (Nida 70a.)
9. Amikor mér, jó szemmel mérjen, hogy valamivel több legyen a pontos mértéknél, mert azt mondja a tóra (Móz. V. 25. 15.): »teljes és igazságos legyen az éfád«, ha már teljes, mit jelent az, hogy === »igazságos« is legyen? Tégy jót és igazságot a magadéból és adj neki, mondja.
10. Úgy kell mérnie, ahogy az ország szokása, nem szabad azon semmit sem változtatnia. Hol a megmért árut halmozni szokták (űrmértéknél), nem szabad lecsapnia, még ha a vevő bele is egyezik, hogy ezért árát mérsékelje és hol a mérték fölöslegét le szokták csapni, nem szabad halmozni, még ha a vevő bele is egyezik abba, hogy ezért az árát felemelje, mert a tóra a mérések pontosságát nagyon szigorúan vette, hogy botlásra alkalom ne essék azáltal, hogy valaki látja, hogyan mérte és azt hiheti, hogy ez helyi szokás és így fog mérni másnak, aki a helyi szokást szintén nem ismeri és ezzel megtéveszti.
11. A község előljárói kötelesek megbízottakat állítani arra, hogy az üzleteket ellenőrizzék és akinél hibás mértéket, hibás súlyt, vagy rossz mérleget találnak, azokat úgy fenyítsék és büntessék, ahogy jónak látják.
12. Tilos az embernek hibás mértéket tartani a házában vagy üzletében, még ha nem is mér vele, aki azt ott tartja, megszegi a tórának azt a tilalmát, mely azt mondja (u. o.): »ne legyen zacskódban kétféle súlykő, nagy meg kicsiny, ne legyen a házadban kétféle éfa.« Még vizeletnek való edényt is tilos csinálni a mértékből, mert aki nem tudja, elviheti és mérhet bele. Ahol az a helység szokása, hogy csak mérlegjeggyel ellátott hitelesített mértékkel szabad mérni, szabad ezt a nem hitelesítettet (más célra) a házában megtartania.
13. Ha valaki utánajárt annak, hogy valamit megvegyen vagy bérbe vegyen, akár ingatlant, akár ingó jószágot, akár nemzsidótól, akár zsidótól és már az árában is megegyeztek, de mielőtt befejezték volna a vételt, jött egy másik és megvette, vagy bérbevette, akkor az utóbbi gonosztevőnek neveztessék; – de ha még nem egyeztek meg az árban, hanem csak alkudoztak, az eladó ennyiért akarja eladni, a venni szándékozó pedig kevesebbért akarja megvenni, szabad egy másiknak megvennie. Tilos másnak a határát, érdekét megsérteni, még a nemzsidóktól bérelt házaknál, vagy hasonlóknál is.
14. Ki pénzt ad a társának, hogy azon bizonyos ingatlan vagy ingó jószágot vegyen meg neki és a megbízott ment és a maga pénzével a maga részére vette azt meg, – ez csaló, ha pedig a megbízó pénzével vette meg, köteles azt átadni, ha a maga részére vette is.
15. Aki a vételre árának bár kis részét megadta, vagy az eladó jelenlétében már megjelölte az árut, akár hogy az eladó mondotta neki: jelöld meg az árudat, – habár ezzel az áru nem ment át a másik tulajdonába, mégis aki visszalép az üzlettől, akár a vevő, akár az eladó, nem úgy cselekedett ahogy zsidónak tenni kell és magára kell vennie a === »aki megbüntette« átkot, a zsidó törvényszék ugyanis ezt az átkot mondja ki az illetőre: »aki megbüntette az özönvíz, a bábeli nyelvzavar korának, Szodomának és Amórának embereit, miként az egyiptomiakat, kik a tengerbe süllyedtek, az büntesse meg azt, aki a szavát nem állja.«
16. Minden ember tartozik állni a szavát, ha nem is adott még pénzt, ha nem is jelölte meg az árut és nem is lett még teljessé a vétel, de ha az árban megegyeztek, nincs joga egyiknek sem visszalépni, és aki visszalép, akár a vevő, akár az eladó, megbízhatatlan ember, nem kedves a bölcsek szellemének, mert zsidó embernek illik állni a szavát, mint a próféta mondja (Cef. 3. 13.): »Izráel sarja ne cselekedjék jogtalanságot és ne mondjon hazugságot.« Az istenfélő embernek még azt is meg kell tartania, amit a szíve gondol, mert ha azt gondolta és tökélte el magában, hogy ennyiért eladja, a másik pedig nem tudva a gondolatáról már többet adna érte, ne vegyen el többet érte, mint amennyit szívében elhatározott, hogy ezzel is teljesítse az Írás szavát (Zsolt. 15. 2.): »kimondja az igazat, ami a szívében.« Akképpen a vevőnek sem szabad visszalépnie, ha szívében már elhatározta, hogy ennyit ad érte. Ugyanígy minden hasonló más dologban, mely az ember és felebarátja között előfordul, teljesítse még szívének a gondolatát is, ha pl. elhatározta, hogy valami jót teszen és meg is teheti. Ha azonban a maga szükségletéről van szó, ami nincsen semmiféle micvakötelességgel összefüggésben, nem kell teljesítenie azt sem, amit már ajkain kimondott.
17. Ugyanígy, ha valaki azt mondotta felebarátjának, hogy ad neki valamily kis ajándékot és a másik számított rá, hogy biztosan megadja neki, és mégis meghátrált a szava elől és nem adta meg, az megbízhatatlan. De ha nagy ajándékot ígért neki, már nem okvetlen hűtlenség, ha visszalép, mert a másik erre nem is támaszkodhatott. Mindamellett, mikor az ember azt mondja, hogy ad a másiknak, kell, hogy teljesen őszinte legyen a szándéka és ne gondolja azt, hogy majd megmásítja a szavát, mert a tóra tiltja, hogy más legyen szájában és más a szívében, mert azt mondja (Móz. III. 19. 36.): »igaz hin és igaz éfa legyen nálatok«; miért hangsúlyozza a tóra külön === igaz hin«, hiszen a hin az éfának a része? Azt jelenti, hogy === a te igened is, meg a te nemed is igaz legyen. Mindez gazdag emberrel szemben áll, de aki szegénynek ígéri, hogy ad neki kisebb, vagy nagyobb adományt, a törvény szerint ígéretét vissza nem vonhatja, mert olybá számít, mintha fogadalmat tett volna. Sőt, ha csak gondolatban határozta is el, teljesítenie kell.
18. Ha valaki ingatlant, vagy házat akar eladni és ketten jönnek hozzá, mindegyik azt mondja: ennyiért veszem meg és a kettő közül egyik sem határföld tulajdonosa, ha az egyik a városa lakója, a másik pedig idegen városból való, a városa lakóját illeti meg az elsőbbség. Ha mind a kettő városa lakója, de az egyik szomszédja, a szomszédjáé az elsőbbség. Ha azonban a másik hozzá bejáratos társa, a szomszédja pedig nem az, barátjáé az elsőbbség. Ha az egyik a barátja, a másik pedig a rokona, a barátjáé az elsőbbség, mert azt mondja az Írás (Példab. 27. 10.): »Jobb a közeli szomszéd a távoli rokonnál«, de minden más emberrel szemben a rokona legyen előnyben, kivéve, ha az a másik a tóra tudósa, mert ezt még a szomszédjával és bejáratos barátjával szemben is előnyben kell részesítenie. De ha az egyik közülök a határos föld tulajdonosa, azt mindegyikkel szemben elsőbbség illeti meg. Sőt miután már eladta azt másnak, a határföld tulajdonosa megadhatja a vevőnek a vételárt és eltávolíthatja őt onnan, legyen bár a vevő tóratudós és az eladónak szomszédja is, rokona is, a határosföld tulajdonosa pedig tudatlan és távol is áll az eladótól, a határosföld tulajdonosáé az elsőbbség és eltávolíthatja a vevőt. Mindez az elsőbbségi jog a bölcsek intézkedése, hogy teljesítsék a tóra parancsát (Móz. V. 6. 18.): »Tedd meg azt, ami jó és helyes az Örökkévalónak a szemeiben.«
