A cedáká jótékonyság szabályai (16 pontban)
1. A Tóra parancsa jótékony adományt adni Izráel szegényeinek, mert azt mondja (5Mózes 15:8.): „Nyitva nyisd ki kezedet neki”, továbbá azt is (3Mózes 25:36.): „hogy testvéred éljen melletted”. Aki csak látja, hogy a szegény kér és elfordítja a szemét tőle és nem ad neki alamizsnát, áthágja azt a tilalmat, mely azt mondja (5Mózes 15:7.): „Ne keményítsd meg szívedet és ne zárd el a kezedet szűkölködő testvéredtől.” Jótékonyság a tanújele az Ábrahám ősatyánktól való leszármazottságnak, mint a Tóra mondja (1Mózes 18:19.): „Mert kiszemeltem őt, azért, hogy megparancsolja fiainak… cselekedvén igazságot”, a jót. És Izráel trónja nem alapult máson és az igazság törvénye nem áll meg máson, mint a jótékonyságon, mint Jesájá (54:15.) mondja: „Jótetten fogsz felépülni.” És nagyobb a jótett gyakorlása minden áldozatnál, mint a Példabeszédek (21:3). mondja: „Igazságosságot és jogot gyakorolni becsesebb az Örökkévaló előtt áldozatnál.” És Izráelt is csak a jótett váltja meg, mint Jesájá (1:27.) mondta: „Cion jog által lesz megváltva és megtérői jótettel.” Senki sem lesz szegény a jótékonyság által, senkit sem ér sem baj, sem kár a jótette folytán, mint Jesájáhu mondja (32:17.): „Az igazságosság műve a béke leszen.” Azon, aki másokon könyörül, könyörül az Ég is, mint a Tóra mondja (5Mózes 13:18.): „és ad neked irgalmat, megkönyörül rajtad és megsokasít téged.” Mindenkinek, aki kegyetlen, kétségbe kell vonni származása tisztaságát. És a Szent – áldassék! – közel van a szegények fohászához, amint mondva vagyon (1Jób 34:28.): „Szegények jajkiáltását meghallgatja.” Azért kell tartózkodnunk okot adni a jajkiáltásukra, mert szövetséget kötött Isten velök, mint mondva vagyon (2Jób 22:26.); „És leszen, midőn kiált hozzám, meghallgatom, mert én könyörületes vagyok.” A Midrás Sir hásirim r. 6. mondja: „az az ajtó, mely nem nyílik a szegény előtt, kinyílik az orvos előtt.” Vegye az ember a szívére, hogy ő is kéri minden órában táplálékát a Szenttől, áldassék! – és miként ő kéri, hogy hallgassa meg az ő fohászkodását és imáját, úgy hallgassa meg ő is a szegények fohászát. Szívlelje meg az ember azt is, hogy körforgás ez a világban, mert végül ő, vagy a fia, vagy az unokája is odajuthat, hogy alamizsnát kell elfogadnia. Ne jusson eszébe sohasem szívében azt mondani: hogyan csorbíthatnám vagyonomat azzal, hogy szegénynek adjak? Mert tudnia kell, hogy a vagyon nem az övé, hanem csak zálog, hogy teljesítse véle zálogurának akaratát. Ez az osztályrésze minden fáradozásából a földi világon, mint Jesájáhu (58:8.) mondja: „Jár előtted a te igaz tetted” és a jótett elhárít rossz végzéseket és meghosszabbítja az életet.
2. Minden ember köteles cedáká adományt adni, amennyit tud, még a szegény is, ki könyöradományból él, pl. ha van valakinek egy kevés pénze, amivel nem kereskedik, amikor szabad kegyadományt elfogadnia, mert nincs oly tőkéje, melynek nyereségéből magát eltarthatná, mindamellett, mivel volna magát miből ma eltartania, köteles jótékonyadományt adni abból, amit neki adnak, ha nem is képes adni, csak valami csekélységet, ne vonja el magát előle, mert egy kevés tőle becsesebb, mint a sok a gazdagtól. Így mondták mestereink is, áld. eml.: azt mondja a Tóra a marhákból való égőáldozatnál (3Mózes 1:13.): „kellemes illatú tűzáldozatul” és a szárnyasok égőáldozatánál (u. o. 1:17.) »kellemes illatú tűzáldozatul”, a lisztáldozatnál pedig (u. o. 2:2.): „kellemes illatú tűzáldozatul”, amivel mondja néked: egyenlő, aki sokat ad, azzal, aki keveset ad, csak a szívét fordítsa egészen égi atyjához. De akinek nincsen, csak amennyi a maga eltartására elég, az nem köteles cedákát adni, mert maga eltartása megelőzi minden más emberét.
3. Mennyit adjanak a szegénynek? A hiányhoz képest, mely annak hiányzik. Oly szegénynek, tehát, aki csak szemérmesen, titokban fogad el, a helység lakói kötelesek megadni minden szükségletét, melyhez szokott, mielőtt szegény lett. A házról-házra járó szegénynek azonban kevesebb adományt juttatnak, az értékéhez képest, de legalább is két ebédhez való kenyeret és ételt és hálni való szállást kell neki adni minden városban. A bálványimádók szegényeit is élelmezni kell és fel kell ruházni Izráel szegényeivel együtt már a béke kedvéért is.
4. Mennyi cedákáadományt adjon az ember? Az első évben házasság után tőkéje egy tizedét, azontúl egy tizedét a nyereségének, mely abban az esztendőben (1. al. 7. pont) évi szükségletén felül marad neki. Ez a közepes módnak mértéke. Kiválóan teljesíti kötelességét, aki az első évben tőkéje egy ötödét, azután pedig minden évben nyeresége egy ötödét adja. Ne adjon az ember könnyelműen többet az ötödnél, hogy végül maga ne szoruljon azután az emberekre. Ez csakis élete napjaira vonatkozik, de halála órájában odaadhatja az ember vagyonának egy harmadát is „cedáká-adományra.« Ne fordítson a maga tizedéből semmit másra, még valamely micvára sem, pl. ne vegyen abból gyertyát a zsinagóga világítására és hasonló micvákra, csak a szegénynek szabad és kell azt adnia. Ha alkalma akad jót tenni, pl. hogy körülmetélésnél mint báál brit (koma) a gyermeket tartsa, szegény vőlegényt és menyasszonyt vezessen esküvőre, mennyezet alá, vagy hasonlókat. Ugyanígy, hogy könyveket vegyen, melyekből tanulhat és melyeket kölcsön adhat, hogy tanuljanak belőlük, ha ez nem állt volna módjában és a maga pénzéből nem is tudta volna a micvát teljesíteni, megteheti a tized pénzéből. Ha a tized pénzéből vett zsidó könyveket, különösen fordítson gondot arra, hogy azokat másoknak is kölcsön adja, kivéve, amikor neki magának is szüksége van rájuk, akkor őt illeti meg az elsőbbség. Legyen gondja a könyvekre ráírni, hogy a máászer = a tized pénzéből vétettek, hogy gyermekei el ne tulajdonítsák.
5. Ki érdemet akar szerezni magának, gyűrje le rossz ösztönhajlamát és tárja ki egészen a kezét. És minden, amit szent célra, Isten nevének szánt, tegye azt a legjobban és a legszebben. Ha imaházat építtet, legyen az szebb az ő lakóházánál; ha enni ad az éhezőnek, adjon asztala legjobbjából és legfinomabbjából; ha felruházza a mezítelent, adjon rája ruhája legjobbjából. Ha szent célra szentel valamit, szentelje a legszebbet vagyonából, Így mondja az Írás is (3Mózes 3:10.): „Minden zsiradék az Örökkévalóé.”
6. Aki ad már nagyobb fiainak és leányainak, kiknek eltartására már nem volna köteles (hat évesek elmúltak), hogy fiait Tórára taníttassa és leányait a helyes úton nevelje, ugyanígy, aki adományokban részesíti szüleit (de nem tudná eltartani őket, csak a cedákának szánt összegből), akkor az betudandó a cedáká összegébe, sőt másokkal szemben előnyben részesítendők. És ha nincs is fia, nem is él már az apja, a rokona is előnyben részesül más emberrel szemben, háza szegényei megelőzik városa szegényeit, városa szegényei pedig más város szegényeit, mert ily sorrendben mondja a Tóra (5Mózes 15:11.): „Meg kell nyitnod kezedet testvéred, szegényed és szűkölködőd számára.” A cedákáadomány-pénztár gondnoka azonban, aki szétosztja az adományokat, óvakodjék többet adni rokonainak, mint más szegénynek.
7. Aki a szegénynek barátságtalan arccal és földre szegzett szemekkel adja adományát, még ha ezer aranyat ad is, semmivé tette, elvesztette érdemét és áthágja a Tórának tilalmát (5Mózes 15:10.): „és ne legyen irigy a szíved, mikor adsz”, hanem barátságos arccal és szíves örömmel kell adnia, mint aki vele bánkódást érez a nyomorúságán, mint Ijóv mondotta (30:25.): „Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsán, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn.” És vigasztaló szavakkal kell hozzá szólnia, mint ugyancsak Ijóv mondja (u. o. 29:13.): „és özvegynek a szívét ujjongtattam.”
8. Tilos üres kézzel elutasítani a szegényt, aki kért, ha csak egy szárított fügét is adj neki, mint a zsoltár mondja (74:21.): „ne térjen vissza az elnyomott megszégyenülten”, és ha nincs mit adnod neki, nyugtasd meg, engeszteld meg szavaiddal; tilos megszidni a szegényt, vagy haragosan rákiáltani, mert a szíve amúgy is megtört és lealázott, a zsoltár mint (51:19.) mondja: „megtört és lesújtott szívet, Isten, Te nem vetsz meg”. Jaj annak, ki megszégyeníti a szegényt, hanem legyen hozzá olyan, mint az apa, szeretetben is, szavaiban is, mint Ijóv mondta (29:16.): „apjuk voltam a szűkölködőknek”.
9. A cedákáadomány felajánlása a fogadalmak körébe tartozik (1. 67. f. 3. p.), ezért, ha valaki azt mondja, legyen kötelességem egy szelát adni cedákának, avagy: ez a szelá legyen cedákáadomány, tartozik azt azonnal odaadni a szegényeknek és ha késik vele, megszegi a „ne késsél” azt megfizetni (5Mózes 23:22.) tilalmát, mert hiszen rögtön is meg tudná azt adni. Ha pedig nincsenek ott szegényei, tegye félre a felajánlott összeget és hagyja ott, míg szegényekre akad. Ha a zsinagógában ajánlott fel cedákáadományt, mely a gondnok kezelésébe jut, nem vét a „ne késsél” tilalma ellen, míg a gondnok nem követeli tőle, de ha kéri és nem adja, már is vét azonnal, kivéve, ha tudja, hogy a gondnoknak akkor éppen nincs szüksége rá, csak magánál hagyná.
10. Aki azt mondotta: adok annak egy szela adományt, nem vét a tilalom ellen, míg az a szegény elébe nem jut. Mindenkinek jogában áll cedákáadomány részére pénzt magánál félre tenni és kiosztani azt lassanként, ahogy jónak látja.
11. Aki másokat rábír arra, hogy cedákáadományt adjanak és jót műveltet velök, nagyobb lészen a jutalma, mint annak, aki adja, mint Jesájáhu (32:17.) mondja: Írás (Jesajáhu 32:17.): „és lészen a jótett műve – béke.” A cedákáadományok pénztárának gondnokaira és így azokra is, kik adományokat gyűjtenek, azt mondja Dániel (12:3.): „és azok, kik sokakat igaz tettre visznek, fényleni fognak, mint a csillagok örökké.” A cedákáadományok gondnokának, ha gyalázzák is a szegények, nem kell félnie, mert ezáltal is nagyobb lesz az érdeme.
12. A cedákágyakorlás legmagasabb foka, ennél már nincs magasztosabb jótett, ha támogatja társát, aki elszegényedik és kinek lehanyatlott a keze, támogatja, mielőtt teljesen elszegényednék, megtisztelő módon ad neki megfelelő adományt, kölcsönöz neki pénzt, valamely üzletben társává teszi, vagy szerez neki valamely foglalatosságot, vagy munkát, hogy erősítse kezét, míg hogy nem szorul rá embertársaira, erre mondja a Tóra (3Mózes 25:35.): „erősítsd őt”, azaz erősítsd őt, hogy el ne essék.
13. Igyekezni kell arra, hogy a cedákáadományt, amennyire csak lehetséges, titokban adják és ha olyan módon tudja adni, hogy ő maga sem tudja, hogy kinek adja és a szegény sem tudja, hogy kitől kapja, az a legjobb. De semmi esetre se dicsekedjék az ember azzal a cedákáadománnyal, melyet ad. De ha valamely tárgyat szentel adománynak, szabad ráírnia a nevét, hogy emlékére szolgáljon, sőt helyes így cselekednie.
14. Különösen ügyelni kell arra, hogy a Tóratudós szegénynek az őt megillető tisztelettel adják az adományt. Ha nem akar adományt elfogadni, tegyék lehetővé, hogy áruval kereskedhessék, azzal, hogy olcsóbban adnak neki árut és drágábban veszik meg tőle és ha tud kereskedelemmel foglalkozni, adnak neki kölcsönt, hogy kereskedhessék. Azt mondották mestereink, á. e.: „ki a Tóratudósnak árut bocsájt rendelkezésére, érdemet szerez arra, hogy ott üljön majdan a mennyei jesiván” (Peszáchim 53b.). Továbbá azt is mondották: „Minden próféta jóslata csak annak szólott, aki a Tóratudósnak üzletet szerez és Tóratudóshoz adja férjhez a lányát. (Beráchot 34b.)
15. Váltig tartózkodjék az ember az adományvevéstől, vergődjék át a nyomorúságán és hömpölyögjön inkább a fájdalomban, csak rá ne szoruljon az emberekre. Így rendelték el mestereink, -áld. eml.! -: „tedd inkább (ruházatban, élelemben) hétköznapiassá sábátodat, de ne szorulj az emberekre” (Sábát 118.). Ha tisztelt, becsült bölcs volt is és leszegényedett, foglalkozzék valamilyen mesterséggel, akár lealázó mesterséggel is, csak rá ne szoruljon az emberekre.
16. Akinek nincs is szüksége könyöradományra és ámítja az embereket és elvesz adományt, nem hal meg addig, míg valóban rá nem szorul az emberekre. És mindenki, aki kénytelen volna adományt venni és nem is tud megélni, ha nem vesz, pl. öreg ember, beteg ember, a sorssújtotta ember, – és olyan büszke, hogy mégsem fogad el adományt, – az vért ont és felel a lelkéért, nincs a fájdalmából más, csak csupa bűn és vétek. Mind, aki pedig kénytelen volna elfogadni és inkább sanyargatja magát, húzza az időt és fájdalommal tengeti életét, csakhogy ne essék a közösség terhére, az nem hal meg addig, míg maga el nem tart másokat, rája mondja Jirmijáhu (17:7.): „Áldott az a férfi, ki az Örökkévalóban bízik.”
