Kápóperek a háború után: ítélet, kényszer és áldozati lét
Oberlander Báruch Rabbi előadása a holokauszt utáni magyarországi kápóperek érzékeny világába vezet. A náci táborokban zsidó foglyokat kényszerítettek arra, hogy társaik fölött felügyeletet gyakoroljanak, parancsokat hajtsanak végre, olykor erőszakot alkalmazzanak. A háború után több száz magyar zsidót jelentettek fel népbíróságokon. A Rabbi tanítása azt vizsgálja, lehet-e igazságot tenni ott, ahol az elkövető maga is üldözött, megfélemlített és kiszolgáltatott áldozat volt.
A kápórendszer tragédiája
A náci táborokban a foglyok közül választottak ki olyan embereket, akik a többi rabot felügyelték. Ez megkönnyítette az őrök dolgát: a parancsok végrehajtását, a fegyelmezést és a verést részben a foglyokra hárították.
A háború után sok túlélő találkozott egykori kápójával. Ezekben a találkozásokban feltört a fájdalom és a bosszúvágy, hiszen a túlélők számára különösen megrázó volt, hogy saját sorstársuk vett részt a megalázásukban.
Oberlander Rabbi Veszprémy László Bernát Kápók a múlt fogságában című könyvéből indul ki, amely a náci koncentrációs táborok magyar zsidó funkcionáriusainak népbírósági pereit vizsgálja.
Verés vagy életmentés?
A kápók megítélésénél a tett önmagában gyakran félrevezető. A Rabbi példája szerint előfordulhatott, hogy egy német őr elfogott valakit, a kápó pedig átvette tőle az ügyet, majd látványosan megverte a foglyot. Amikor az őr elment, kiderült, hogy a verés a kivégzéstől mentette meg.
Ugyanaz a cselekedet egészen más erkölcsi jelentést kaphat attól függően, mi lett volna az alternatíva. A kegyetlen bántalmazás önmagában elítélendő. Ha viszont egy biztos halál helyett történt, és valóban az élet megmentését szolgálta, más megítélés alá esik.
A legtöbb történet nem ilyen világos. Sok esetben nehéz megállapítani, hol kezdődött a hatalommal való visszaélés, és hol próbált valaki a rettenetes körülmények között kisebb rosszat választani.
A népbíróságok és a politikai célok
A háború után Magyarországon népbíróságokat állítottak fel azok felelősségre vonására, akik együttműködtek a náci rendszerrel. A könyv alapján több száz magyar zsidó ellen is feljelentés érkezett.
Oberlander Rabbi szerint ezek a perek részben a kommunista hatalom politikai céljait is szolgálták. A kápóügyek alkalmasak voltak arra, hogy azt a képet erősítsék: a fasizmust sokféle társadalmi csoport támogatta, és a népbíróságok most igazságot tesznek.
Ez különösen fájdalmassá tette a helyzetet. A túlélők valódi sérelmei egy olyan politikai rendszer eszközévé válhattak, amely saját propagandáját építette a pereken keresztül.
Áldozat és felelősség
Az izraeli kápóperekben is születtek súlyos ítéletek, köztük halálos ítéletek, ám ezeket végül nem hajtották végre. Oberlander Rabbi emlékei szerint az izraeli megközelítés idővel arra helyezte a hangsúlyt, hogy a táborok világában mindenki áldozat volt.
Ez nem teszi elfogadhatóvá a kegyetlenséget. A másik fogoly kínzása vagy meggyilkolása súlyos tett marad. A kérdés az, milyen mértékben kérhető számon valaki, aki állandó életveszélyben, kényszer alatt és emberhez méltatlan körülmények között döntött.
A háláchikus gondolkodásban a felelősséghez hozzátartozik a szándék és a szabad akarat. Aki tudatosan, külső kényszer nélkül választ rosszat, másképp ítélendő meg, mint az, aki közvetlen vagy közvetett fenyegetés alatt cselekszik. A kényszernek is vannak fokozatai, ezért minden eset külön mérlegelést igényel.
Amikor az ember nem adja tovább a verést
A Rabbi személyes emléket is felidéz Hofmann Mózesről, a pápai származású túlélőről. A róla fennmaradt történetek szerint kápóként maga vállalta a veréseket, és nem adta tovább azokat a többi fogolynak.
Állítólag a klauszenburgi Rebbe is nagy tisztelettel beszélt róla, és azt mondta, nevének hallatán fel kell állni. Oberlander Rabbi személyesen ismerte Hofmann Mózest és családját. Egyszerű, istenfélő, lelkes zsidóként emlékszik rá, aki a táborban saját szenvedésével védte társait.
Ez a történet megmutatja, milyen eltérő utak nyílhattak ugyanabban a rendszerben. Volt, aki továbbadta a fájdalmat, más magára vette, hogy másokat óvjon.
Lehet-e földi igazságot tenni?
A kápóperek alapvető kérdése az, elég pontosan megismerhetők-e utólag a tények. A tanúvallomásokban keveredhetett trauma, harag, túlzás, személyes emlék és valós tapasztalat. A bíróságok közben politikai nyomás alatt működtek.
Oberlander Rabbi szerint vannak helyzetek, amelyekben a végső ítéletet az Örökkévalóra kell hagyni. Ő ismeri a szándékot, a félelmet, a kényszer erejét és azt, milyen lehetőségeket látott maga előtt az ember a döntés pillanatában.
A tanítás nem ad felmentést minden tettre. Arra figyelmeztet, hogy a táborok világának erkölcsi kérdéseit nem lehet békeidőben megszokott mércével, egyetlen mondattal lezárni. A holokauszt nemcsak az áldozatok testét és életét pusztította, hanem olyan helyzeteket teremtett, amelyekben embereket egymás ellen fordítottak, majd a túlélőkre hagyták az ítélkezés elviselhetetlen terhét.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
