Döntések a nyomás szorításában
Polgármester a deportálások idején, kápó a koncentrációs táborban, ügynök a kommunista diktatúrában: három különböző szerep, három eltérő történelmi helyzet, mégis ugyanaz a súlyos kérdés kapcsolja őket össze. Mennyiben felelős az ember azért, amit fenyegetés, kiszolgáltatottság vagy intézményi kényszer alatt tesz? Oberlander Báruch Rabbi tanítása nem kínál könnyű ítéleteket. A szabad akarat, a személyes érdek, az ártalom mértéke és a megmentett életek egyaránt részei az erkölcsi mérlegnek.
Egy polgármester kétféle öröksége
Az első példa egy vidéki polgármester története, aki 1944-ben közreműködött a gettósításban és a deportálások végrehajtásában, közben néhány zsidó családot megmentett. A háború után felelősségre vonták, és eltiltották tisztségétől.
Oberlander Rabbi itt két külön kérdést választ szét. Az egyik az, hogy milyen indítékból segített az üldözötteken. Amennyiben pénzt kapott érte, az életmentés akkor is értékes marad, a tett erkölcsi minősége azonban más. A Jad Vasem Világ Igaza elismerése olyan embernek jár, aki önzetlenül, saját biztonságát kockáztatva mentett.
Más a helyzet, ha a polgármester valóban életveszélyt vállalt a zsidókért, miközben más ügyekben a rendszer kiszolgálója volt. Ekkor a jó tettért köszönet jár, a bűnös részvétel következményei pedig megmaradnak.
A Rabbi talmudi alapelvet idéz: „Egy vétek nem oltja el a micvát.” A jó cselekedet értékét nem törli el a mellette elkövetett bűn. Az ellenkező irány is igaz: a micva nem teszi semmissé a vétket. Az ember jutalmat érdemelhet azért, amit jól tett, és felelősséggel tartozhat azért, amiben ártott.
Köszönet vagy kitüntetés?
Egy élet megmentését meg kell köszönni akkor is, ha a megmentő más tettei súlyosan elítélendők. A nyilvános kitüntetés már példaképet állít a közösség elé, ezért más mércét igényel.
Oberlander Rabbi szerint egy háborús bűnökben részt vevő ember életmentő tettét nem szabad elhallgatni. Mégis nehéz őt olyan erkölcsi mintaként bemutatni, akitől másoknak tanulniuk kell. A háború utáni eltiltás ezért nem feltétlenül puszta bosszú: egy város vezetése bizalmi és erkölcsi felelősséggel jár.
A „mit tehetett volna?” kérdésére is határozott válasz születik. Aki polgármesterként olyan parancsokat kapott, amelyek ártatlan emberek pusztulását szolgálták, lemondhatott tisztségéről. A szabadság ára lehetett az állás, a megélhetés vagy a társadalmi helyzet elvesztése, de a közvetlen életveszély nem volt azonos a tábori fogoly helyzetével.
A kápó a halál árnyékában
A kápók helyzete egészen más fokú kényszert jelentett. A tábori hierarchiában kijelölt fogoly sokszor maga sem választhatta meg szerepét. Naponta élet és halál között mozgott, miközben parancsokat hajtott végre és rabtársai fölött gyakorolt hatalmat.
A felelősség ott válik súlyosabbá, ahol valaki saját érdekében kegyetlenkedett, pénzért osztott élelmet vagy gyógyszert, illetve a szükségesnél nagyobb erőszakot alkalmazott. Több kápó azzal védekezett, hogy saját büntetésével a német őrök még kegyetlenebb megtorlását előzte meg. Egyes esetekben ez igaz lehetett, máskor önigazolásként szolgálhatott.
A tábor olyan világ volt, ahol az embereket „állati szintre” próbálták taszítani. Éhség, félelem és állandó halálveszély között a tiszta mérlegelés képessége is sérült. Az emberi bíróság nehezen tudja utólag megállapítani, ki mit értett a helyzetből, milyen alternatívát látott, és mekkora szabadsága maradt.
Amikor az igazságszolgáltatás sem talál biztos talajt
Oberlander Rabbi szerint érthető, hogy Izraelben végül leállították a kápóperek nagy részét. Ez nem a kegyetlenség jóváhagyását jelentette. Inkább annak felismerését, hogy a táborok erkölcsi poklát a szokásos büntetőjogi kategóriák nem képesek minden esetben pontosan kezelni.
A kápó is a náci rendszer áldozata volt. Maga a rendszer kényszerítette a foglyokat olyan pozíciókba, ahol egymás fölött kellett hatalmat gyakorolniuk. A Rabbi szerint ez a náci bűn egyik része: olyan körülményeket teremtettek, amelyekben az áldozatokat egymás ellen fordították.
A végső ítélet bizonyos esetekben az Örökkévalóra marad, aki ismeri a félelmet, a szándékot és az ember valódi lehetőségeit.
Az ügynökök eltérő fokozatai
A kommunista rendszer ügynökei kisebb közvetlen veszélyben éltek, mint a tábori kápók. Ettől még létezett nyomás, zsarolás, egzisztenciális fenyegetés és a közösségi pozíció elvesztésének kockázata.
Oberlander Rabbi élesen különválasztja az önként jelentkezőt attól, akit beszerveztek. Aki saját kezdeményezésére ajánlotta fel, hogy másokról jelentéseket írjon, a háláchá súlyos kategóriájába, a mózer, a feljelentő fogalmához kerül közel. Az ilyen ember mások szabadságát, megélhetését és biztonságát veszélyeztette.
Súlyos eset az is, amikor valaki részletes jelentéseket készített, embereket nevezett meg, és személyes életeket tett tönkre. A zsidó közösség vezetésének megőrzése nem ad felhatalmazást arra, hogy másokat feláldozzanak.
Együttműködés a közösség érdekében
Enyhébb megítélés alá eshetett az a vezető, aki nyilvánosan dicsérte a vallásszabadságot vagy a rendszert, miközben ezzel lehetőséget szerzett arra, hogy zsinagógát, oktatást vagy közösségi életet tartson fenn.
Az ilyen beszéd hamis és méltatlan lehetett, mégsem okozott feltétlenül közvetlen kárt más személynek. Amennyiben valóban a zsidó élet fennmaradását szolgálta, kényszerhelyzetként lehet mérlegelni.
A döntő határ az ártalom: feljelentett-e embereket, veszélybe sodort-e másokat, vagy saját tekintélyéből és hitelességéből adott fel valamennyit azért, hogy a közösségnek maradjon mozgástere?
A szabad akarat fokozatai
A három történet közös pontja a szabad akarat korlátozottsága, a kényszer azonban eltérő erősségű.
A polgármester elveszíthette volna tisztségét, de több mozgástere volt. A kápó minden percben halálveszélyben élt. Az ügynököt érhette nyomás, de legtöbbször nem ugyanaz a közvetlen életveszély fenyegette.
A felelősség ezért nem mérhető egyetlen skálán. Figyelembe kell venni a fenyegetés közvetlenségét, a választási lehetőségeket, a személyes hasznot, az okozott kárt, a szándékot és azt is, hogy valaki megpróbálta-e a nyomást mások védelmére használni.
A jó tett és a vétek külön mérlege
Oberlander Báruch Rabbi tanításának biztos pontja a talmudi elv: a micva és a vétek nem semlegesíti egymást. Egy ember lehetett bűnrészes és életmentő, áldozat és kegyetlenkedő, közösségi vezető és feljelentő ugyanazon élet különböző pillanataiban.
Ez nem homályosítja el a felelősséget. Pontosabbá teszi az ítéletet. A jóért köszönet jár, a rosszért számadás. A szélsőséges nyomás enyhítheti a felelősséget, de nem változtat minden cselekedetet megengedetté.
A történelmi ítélkezés akkor marad emberséges, ha képes egyszerre látni a tettet, az áldozatot, a kényszert és azt a pillanatot, amikor az embernek mégis választania kellett.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
