„Panaszkodni szabad – de nem mindegy, hogyan”
Oberlander Báruch előadása a zsidó nép örök panaszkodásáról, a jó hangulat spirituális erejéről, és arról, hogyan lehet méltósággal élni a kihívások közepette is.
A csütörtök esti tanházban Oberlander Báruch rabbi szokatlan címmel hívta meg hallgatóit egy elgondolkodtató utazásra: „Savanyú a hangulat? Haragszol a világra? Panaszkodjunk együtt!” – de csak azért, hogy végül megmutassa, mit jelent helyesen panaszkodni. A heti szakasz – Beháálotchá – a zsidó nép folyamatos panaszait sorolja, de az előadó szerint ez a bibliai motívum több mint történelmi epizód: mindannyiunk lelkében ott lüktet az elégedetlenség és a hála hiánya kérdése.
Mikor lehet panaszkodni?
A rabbi egy tanmesével kezdte: egy férfi a halálos ágyán visszatekint az életére, és minden fájdalmas pillanatban ott volt vele a felesége – mire így szól: „Úgy tűnik, te hozod rám a rossz sorsot.” A keserűség sokszor céltalan – de nem minden panasz egyformán ítéltetik meg az égben.
A Tórában látjuk, hogy Egyiptomból való kivonulás után Isten meghallgatta a nép panaszát: étel, víz, manna – minden megadatott. De később ugyanezek a panaszok már büntetést vontak maguk után. „Mi változott?” – kérdezi a rabbi. A válasz: a panaszok tartalma és hangvétele.
A panaszkodás művészete
A Chábád mesterei szerint az ember hangulata visszatükröződik a felső világokban is. A szomorú ima „megfagyasztja az égieket” – mondta az első lubavicsi rebbe. A kulcs tehát nem csak az, hogy mit kérünk, hanem hogyan. A panasznak legyen helye, de „előbb ismerjük el a jót”. Ne fessük sötétre az életünket – ne legyünk azok, akik a fehér lapon csak a fekete pontot látják.
„Az ember nem csak a szájával eszik, hanem a szemével is.” – idézte a rabbi a manna kapcsán. A zsidók panaszkodtak, hogy nincs hús – pedig volt állatuk. A probléma nem az éhség volt, hanem a vágy, hogy más legyen. „Ez a panaszkodás már nem jogos.”
A vezető és a nép közötti szakadék
Mózes kétségbeesése is előkerül: „Nem tudom egyedül hordozni ezt a népet.” A Dvinszki Rábi szerint Mózes annyira spirituális lénnyé vált, hogy már nem értette meg a testi vágyakkal küzdő embereket. Ezért is kellett hetven vénát mellé rendelni – hús-vér embereket, akik hidat képeznek a vezető és a nép között.
A manna Mózes érdeméből adatott, de mivel „ő nem vágyott húsra”, nem tudta volna kérni Isten előtt. A nép panaszai viszont túlzottak voltak: „Nem azért panaszkodtak, mert nem volt, hanem mert mindig többet akartak.”
A hálátlanság fájdalma
Oberlander rabbi felidézte a Lubavicsi Rebbe egyik levelét: egy ember egész életét panaszkodással írta le, és nem látta meg, hogy felesége van, gyermekei vannak, akiket sokan imáikban kérnek. „Ez félelmetes mértékű hálátlanság.” A Rebbe szerint épp ez a hozzáállás az oka a szűkösségnek – mert „minek adni annak, aki nem ismeri fel, amit kapott?”
A panaszkodás tehát csak akkor vezet valahová, ha előtte hála és elismerés van. A rabbi szerint „kritikát is csak dicsérettel lehet kezdeni” – még az Isten felé mondott panaszban is. Aki így kér, azt Isten szívesen meghallgatja.
A valódi panasz mélye
A beszéd legmélyebb rétege a pszichológia és a spiritualitás határán mozgott: a zsidók nem a hús miatt sírtak – hanem a micvák, az isteni parancsolatok elől menekültek. Egyiptomban nem voltak kötöttségek. „Ingyen kaptunk halat” – mondták. De „ingyen” alatt nem a pénz, hanem a szabályozás hiánya értendő. A Tóra világos: „A hal a nemi életre is utal.” A nép a családi élet, a felelősség, a spirituális felnövés ellen tiltakozott.
A rabbi szerint „valódi szabadság az, ha az ember nem csak szabad, hanem értelmes dolgokat is tesz.” Az embernek el kell döntenie, hogy mit érdemes követelnie, és mi az, amin túl kell lépni. „Choose your fight” – mondja angolul.
A haszidizmus nem azt mondja, hogy a micvák könnyűek – hanem azt, hogy megéri őket teljesíteni. A gyermeknevelés is nehéz – de évtizedek múlva épp az lesz a legnagyobb boldogság. „Nem az a kérdés, hogy könnyű-e – hanem hogy érdemes-e.”
Panaszkodjunk – de helyesen
Végül Oberlander rabbi két fontos elvet fogalmazott meg:
-
Panaszkodni lehet – de előbb adjunk hálát a jóért.
-
Panaszkodni érdemes – de csak olyasmiért, ami valóban fontos.
Aki csak a hiányt látja, elveszíti a kapott áldásokat is. Aki előbb hálát ad, és csak utána kér, annak még több jut. És aki vállalja a felelősséget, az nem csak szabad – hanem igazán él.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
