Kilépni Egyiptomból – minden nap újra
Miért nem egyszeri történet a szabadulás, hanem a zsidó élet egyik állandó feladata?
Miért úgy mutatkozik be az Örökkévaló a Tízparancsolat elején, mint aki kihozta Izrael fiait Egyiptomból – és nem úgy, mint a világ Teremtője? Oberlander Báruch rabbi peszách előtt erről a kérdésről beszélt, és arra mutatott rá: az egyiptomi kivonulás nemcsak történelmi emlék, hanem a zsidó ember mindennapi belső munkájának mintája.
A rabbi felidézte: a zsidó gondolkodás két nagy alapon nyugszik – a világ teremtésén és az egyiptomi kivonuláson. A hét napjai a teremtésre emlékeztetnek, a hónapok számolása pedig a kivonulásra. Mégis, amikor az Örökkévaló „bemutatkozik” a Szináj-hegynél, nem azt mondja: én vagyok az, aki megteremtette az eget és a földet, hanem ezt: „Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom országából.”
Ez elsőre meglepő lehet. Hiszen a teremtés mégiscsak az egész világ kezdete. Oberlander Báruch rabbi magyarázata szerint azonban éppen ez a lényeg: a teremtés azt mutatja meg, hogy az Örökkévaló létrehozza a világot. Az egyiptomi kivonulás pedig azt, hogy képes áttörni a már meglévő korlátokat, és ugyanerre tanítja az embert is.
Nem elég emlékezni, át is kell élni
A szédereste ezért nem egyszerű történelmi megemlékezés. A Hágádá nem azt mondja, hogy gondoljunk tisztelettel őseink szabadulására, hanem azt: minden nemzedékben úgy kell tekintenie magára az embernek, „mintha ő maga vonult volna ki Egyiptomból.” Maimonidész még tovább megy: ezt nemcsak érezni kell, hanem láthatóvá is tenni – ezért eszünk maceszt és márort, ezért dőlünk hátra, mint a szabad emberek.
A rabbi hangsúlyozta: ez nem költői túlzás. A kivonulás a zsidó lélek állandó tapasztalata kell legyen. Nemcsak arról van szó, hogy valamikor régen megszabadultunk a rabszolgaságból, hanem arról, hogy az Örökkévaló megadta nekünk a belső szabadság lehetőségét: azt az erőt, hogy újra és újra túllépjünk a saját határainkon.
Mi az igazi „Egyiptom”?
A héber Micrájim, Egyiptom neve a haszid magyarázat szerint szűkösséget, korlátot is jelent. Nemcsak földrajzi hely, hanem lelki állapot: amikor az ember beleragad a megszokottba, a kényelmesbe, a „jó ez így” érzésébe.
Oberlander Báruch rabbi szerint a legnagyobb kérdés nem az, mi volt velünk tegnap, hanem az: képesek vagyunk-e holnap mások, jobbak, mélyebbek lenni, mint ma. A gyerek természetesen kérdezi: mi leszek, ha nagy leszek? A felnőtt sokszor már nem kérdez ilyet magától. Pedig a zsidó élet egyik alapmondata éppen ez kellene legyen: mi leszek holnap? Milyen zsidó leszek jövő héten? Miben fogok továbblépni?
A megszokott is lehet rabság
A rabbi felidézett egy levelet a Rebbétől, amely szerint van olyan ember, aki megtartja a Tórát és a micvákat, de egész életében minden napja egyforma. Ugyanakkor kel, ugyanúgy imádkozik, ugyanúgy tanul, ugyanúgy él – és a változást már szinte gyanúsnak érzi. Kívülről ez rendezett, tisztességes életnek látszik. Belülről azonban könnyen lehet, hogy ez is egyfajta Egyiptom.
A haszid tanítás szerint az igazi isten-szolgálat nemcsak a mennyiségről szól, hanem arról is, hogy az ember ki tud-e lépni önmaga megszokott kereteiből. Nemcsak még egy micvát hozzáadni a tegnapi naphoz, hanem új erővel, új minőségben szolgálni az Örökkévalót.
Miért „a sanyarúság kenyere” a széder elején?
Az előadás egyik szép pontja az volt, ahogyan a rabbi a Hágádá nyitómondatát magyarázta: „Ez a sanyarúság kenyere…” Miért ezzel kezdünk? Miért nem rögtön a szabadságról beszélünk?
A válasz az, hogy a kivonulás nem lezárt történet. A széder elején kimondjuk: most még itt vagyunk, most még nem teljes a megváltás, most még vannak szegények, most még vannak korlátok. De éppen ezért ülünk le az asztalhoz: hogy ne csak emlékezzünk a múltra, hanem bekapcsolódjunk egy ma is tartó folyamatba.
A rabbi megfogalmazásában az egyiptomi kivonulás „megnyitotta a csatornát”. A teljes megváltás felé vezető út ezzel kezdődött el, és minden zsidó feladata, hogy ebbe a mozgásba újra belépjen. Ezért mondjuk: most még itt, jövőre Izrael földjén; most még szolgák, jövőre szabadok.
A szabadság lelki valóság
Oberlander Báruch rabbi az előző Lubavicsi Rebbe 1927-es szavait is idézte, amikor letartóztatása után azt üzente: „Csak testünk került száműzetésbe és a birodalmak szolgálatába. Lelkünk nem került száműzetésbe.” Ez a mondat a rabbi szerint a peszáchi szabadság lényege. A külső körülmények lehetnek nehezek, de a zsidó lélek alapállapota a szabadság – mert az Örökkévaló ezt adta neki Egyiptomból való kivonuláskor.
Ezért kell peszáchkor nemcsak felidézni a történetet, hanem újra belépni bele. Mert a kivonulás nem egyszer történt meg, hanem minden nap újra megtörténhet: amikor az ember áttöri a saját képzeletbeli határait, és egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, amivé válnia kell.
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/
#Oberlander
