Mikor kezdődik az ávélut-gyász? (11 pontban)
1. Mihelyst a halottat eltemették és a sírnak földdel való betakarása befejeződött, mindjárt megkezdődik az ávélut-gyász és a gyászoló még ott a temetőben leveti cipőit. Ha hazafelé tartó útján nemzsidók lakásai között kell elmennie, felveheti a cipőit, de tegyen egy kevés port beléjük (mint lejjebb 209. fej. 7. p.).
2. Ha a sírkert közel van a városhoz és a gyászoló nem megy a városba, hanem mindjárt hazamegy, a gyászt csak attól kezdve kell tartania, mikor megmondják neki, hogy a sírt már beföldelték. Mindamellett, ha már közel van az este és azt akarja, hogy az a nap is beszámíttasson már neki, akkor már akkor kezdheti a gyászt, amikorra az ő becslése szerint a sírt már beföldelhették (l. Ritbá fogalmazványában a Moéd Kátán traktátusának 22. lapjához: hanem várjon addig, stb.) és ha azután tudatják vele, hogy a sírt már este előtt beföldelték, beszámítható a gyászhétbe az a nap is. Ha pedig az a nap erev jomtov (ünnepet megelőző nap) akkor az ünnep véget vet a heti gyásznak.
3. Olyan helyeken, hol más városba viszik a halottat eltemetni és még nem tudják, hogy ott mikor fogják eltemetni, akkor az otthonmaradók, mihelyst hazatérnek a halottat elkísérő útjukból, megkezdhetik a gyászt és attól kezdve számítják a gyászhetet === és a harminc napos gyászt === is. Azok pedig, akik elmentek a halottal temetése helyéig, csak a temetés után kezdik meg a gyászt és napja számolását. Némelyek azt mondják, hogy ha a ház nagyja, feje is elment a halottal, akkor azok, kik otthonmaradtak a temetés utántól számlálják, legjobb tudásuk szerint mérlegelik a temetés idejét és aszerint kezdik a gyászolást. (A közbeeső napok szabálya pedig mint fent 196. f. 5. és 6. p.) De csakis szigorításra vesszük tekintetbe a ház nagyjának tekintélyét, hogy akik otthon maradtak is, csak a temetés után kezdik a számítást, de ha a ház nagyja otthonmaradt, azok akik a halottal elmentek, nem ő utána igazodnak, hanem akkor kezdik csak a gyász napjai számlálását, miután a temetés már megtörtént.
4. Ha valaki a vízbe merült, vagy kit nemzsidók öltek meg, de tetemét nem találják, hogy eltemethetnék, mindaddig, míg kereséséről le nem mondtak nem esedékes sem az áninusz, sem az ávélusz gyásza, még a házassági érintkezés is meg van engedve, de mihelyst lemondanak arról, hogy tovább keressék, meg kell kezdeniük a gyászt. Ha pedig a gyász napjai letelte után találták meg és vitték sírba a halottat, nem kell újból a gyászolást megtartani, de az, akinek a halott apja vagy anyja volt, köteles ruháit megszakítani. Ha annak, aki a vízbe merült, felesége van és a helyzet olyan, hogy feleségének nem engedhetik meg újabb házasságkötését, akkor nem is tartanak gyászt miatta és nem is mondanak kádist utána. Mindamellett igyekezzenek valami megnyugvást szerezni lelkének, a fia imádkozzon néha elő a szt. láda előtt, olvassa fel a háftárákat, mondja az áldásra való felszólítást és hangos áldást a közös asztali imánál, adakozzon jótékony célra, tanuljon, vagy fogadjon valakit, aki helyette Tórát tanul.
5. Akinek közeli rokona halt meg, de nincs ott és azon a helyen értesül róla, ahol éppen tartózkodik, számítsa gyásza napját attól az órától, hogy megtudta, és ha azután el is megy a halott helységébe a többi gyászolóhoz, akik már megkezdték előbb a gyászt, ne rövidítse meg a gyászolást emiatt. Szintúgy, ha csak akkor értesül a dologról, mikor a gyászolókhoz megy, ezek pedig nem ott gyászolnak, ahol a halott meghalt, sem ott, ahol temették, szintén csak attól az órától számítsa gyászát, mikor a halálesetről értesült.
6. De ha csak akkor jutott tudomására, mikor a gyászolókhoz jött, akik az elhalálozás helyén, vagy a temetés helyén gyászolnak, akkor, ha a temetés idején (más) közeli helyiségben volt, azaz nem volt messzebb tíz párszányi (1 párszá = 4 mil, 1 mil = 2000 rőf) távolságnál, vagyis egy napi útnál, akkor olybá vehető, mintha a temetés órájában is már ott lett volna és számolhatja velük a gyász napjait. (Sőt akkor is, ha csak a hetedik napon ért oda, mielőtt a reggeli istentiszteletről a zsinagógából kijöttek, mert akkor még némi gyászt tartanak, velük számolhatja ő is a gyászhetet és a gyászhónap 30 napját. De csak akkor, ha a ház [család] nagyja, legtekintélyesebbje velük van, mert mindenki utána igazodik, de ha a ház [család] nagyja nincs ott, külön kell számítani a maga gyászát. Ugyanígy, ha nagyobb távolságról jön, ha ott van is a ház nagyja, külön kezdi gyászát.)
7. Az, aki az ott találtakkal együtt számíthatja gyászát, ha azután hazatér is, egyidőben tartja velük.
8. A ház (a család) nagyja, ha közel helységből jön is, nem igazodik a nálánál kisebbek után, hanem külön számolja a maga gyásza idejét.
9. Kit neveznek a ház (a család) nagyjának? Azt, akiről feltehető, hogy ha a halott hagyatékával foglalkoznának, az ő szava döntene és mindnyájan az ő tanácsa szerint járnának el, ha korban a legfiatalabb is, mégis a ház (a család) nagyjának, tekintélyének nevezhető, ha maga nem is örököl, pl. ha özvegy van ott, aki a házat vezeti, az a ház nagyja. Ki az apósánál lakik, mikor a felesége meghal, az apósa a ház nagyja, tekintélye.
10. Ha a közösség már befejezte a mááriv (esti) imát, mikor valaki meghallotta, hogy közeli rokona halt meg, de még nappal van és még nem mondta el a mááriv imát, akkor ne igazodjon a közösség után és azt a napot is beszámíthatja. De ha ő is imádkozott már mááriv-ot, nem számíthatja be többé azt a napot és a hét napot === meg a harminc napot === a következő naptól kezdi számítania. Ezt azonban csakis szigorítás céljából és nem megkönnyítés céljából mondjuk így, mert ha pl. a harmincadik napon hallotta a haláleset hírét, mikor az esti mááriv-ot már ő is elmondta, nem mondjuk, hogy már este van (a harmincadik nap már elmúlt) és ez már távoli hír (melyről a 206. fejezetben fogunk beszélni), hogy könnyítsünk rajta, hanem még nappalnak vesszük és közeli hír lesz, az a nap pedig mindenesetre beszámítható neki. Ami a tfillinnek (imaszíjaknak) a többi napon való feltevését illeti, (amelyet a gyászoló az első napon nem vesz fel), ha akkor hallotta a hírt, miután az esti imát már elmondta, de még nappal van, vegye fel másnap bróchó (áldásmondat) nélkül, és takarja be. Ha ez a harmincadik napon történt, vegye fel másnap a tfillint és mondja el rá a bróchóit is mindenesetre. Ha nő hallotta hírét annak, hogy valamely közeli rokona halt meg és hallotta akkor, mikor a közösség az esti (mááriv) imát már befejezte, de még nappal van, ha nem szokott mááriv-ot imádkozni, a közösség után kell igazodnia és pedig a dolog megszigorításával tudniillik, hogy az a nap nem számít be neki.
11. Járványos halálvész idején – amitől Isten óvjon! – félelem miatt nem szokták a gyászt mindjárt megtartani, de ha harminc napon belül elmúlt a veszedelem, meg kell a gyászt kezdeni és tartani. Ellenben, ha harminc nap után múlt csak el, vagy ha a harminc napot ünnep szakította meg, azután már nem kell a gyászt megtartani (l. Chászám Szofer Joré Déá 342. döntvény).
