Erényes tulajdonságok, melyekre az ember szoktassa magát (21 pontban)
1. Az emberek különböznek gondolkodásukban (azaz a természetükben). Van ember, aki hamar haragra lobban és mindig dühös, és van, aki nyugodt és sohasem haragszik, vagy csak nagyritkán, sok esztendőben egyszer. Van ember, aki fennhéjázó és van nagyon is alázatos. Van ember, aki gyönyörűséghajhászó, akinek sohasem telik be a vágya és van, aki mindig tisztaszívű és még oly csekélységekre sem vágyik, melyekre testének szüksége volna. Van ember, aki nagyralátó és a világ minden pénzével sem lakna jól a lelke, amilyenről az Írás mondja (Préd. 5. 9.): »ki a pénzt szereti, nem telik be a pénzzel« és van, ki magát rövidíti meg és beéri oly kevéssel, amennyi nem is elég neki és nem is törekszik arra, hogy a legszükségesebbet is megszerezze. Van ember, ki éhséggel gyötri magát és marokra gyűjt, kínnal eszik, ha a magáéból kell ennie, és van, aki szórja a pénzét és elpazarolja egész vagyonát. Ugyanily különbség van más emberi tulajdonságokban és felfogásokban, pl. van kicsapongóan jókedvű és bánatosan szomorú, zsugori és előkelően nemes lelkű, kegyetlen és könyörületes, puhaszívű és dacoslelkű, stb.
2. A jó és helyes út, hogy az ember mindig a középúton járjon. Ne vágyakozzék, csak oly dolgokra, melyekre testének szüksége van és nélkülük meg nem élhet, miként azt bölcs Salamon mondta (Példabeszédek 13:25.): »Az igaz ember azért eszik, hogy lelke jóllakjék” Csak annyira törje magát a foglalkozásában, míg megszerzi azt, amire pillanatnyilag szüksége van, miként az Írás mondja (Zsoltárok 37:16.): „Jó a kevés az igaznak”. Ne zárja be kezét kelleténél jobban, de ne is pazarolja vagyonát, hanem keze tehetségéhez mérten adjon a szegénynek és kölcsönözzön kellően annak, kinek arra szüksége vagyon. Ne legyen kicsapongóan vidám, sem bánatosan szomorú, hanem örvendezzék szelíden, legyen barátságos arcú egész életében. Aki a középúton jár, azt bölcsnek mondja a világ.
3. A dölyfösség nagyon csúnya tulajdonság, tilos, hogy az ember kismértékben is megszokja, ellenben szoktassa magát alázatosságra, mint bölcseink – áldássá légyen az emlékük! – elrendelték (Atyák fejezetei 4:4.): „légy igen nagyon alázatos”. És hogyan szoktathatod magad alázatosságra? Minden szavad legyen szelíd, a fejed meghajtott, a szemeid nézzenek lefelé a földre, a szíved tekintsen fölfelé az égre. Minden embert úgy tekintsél, hogy nagyobb tenálad. Ha a Tóratudásban nagyobb, köteles vagy megtisztelni őt, ugyanígy, ha gazdagabb náladnál, tisztelettel tartozol neki, miként Rabbinál (r. Jehudánál, a fejedelemnél) láttuk, hogy megtisztelte a gazdagokat. Gondold, ha a Mindenható – áldassék Neve! – gazdagságot adott neki, bizonyára megérdemelte. Ha pedig kisebb nálad bölcsességben, tudásban, vagy vagyonban, gondold, hogy ő jámborabb, igazabb náladnál, mert ha ő követ el valamilyen vétket, véletlennek számít, mert tudatlanságból teszi, de ha te követed el ugyanazt a vétket, te tudatosan, tehát szándékosan teszed. Ha mindig így gondolkodol, nem válhatsz gőgössé és javadra lesz.
4. A harag is nagyon csúnya tulajdonság, illő, hogy az ember nagyon tartózkodjék tőle. Szokja meg, hogy olyan dolog miatt se haragudjék, ami haragra érdemes. Ha félelmet kell keltenie a gyermekeiben és a háza népében, mutasson haragot előttük, hogy rendre utasítsa őket, de lelkében, magában maradjon nyugodt. Azt mondta Élijáhu rabbi Jehudához, a jámbor rabbi Szálá fivéréhez: „ne forrj fel mindjárt és nem vétkezel” (ne haragudjál, mert haragodban bűnbe kerülhetsz), „ne igyál (több bort a kelleténél), hogy ne vétkezzél”. Azt is mondták mestereink – áldás emlékükre! – : „Mindenki, aki haragszik, olybá veendő, mint aki bálványokat imád, uralkodik rajta a pokol minden fajzata, mint írva vagyon (Kohelet 11:10.): „Távolítsd el haragodat szívedből és kiirtod a gonoszat testedből”. Ez a rossz pedig nem más, mint a Gehinom, mert írva vagyon (Példabeszédek 16:4.): „a gonoszat a rossz napjára.” A haragvó embernek élete nem élet; azért hagyták meg bölcseink, hogy az ember tartózkodjék a haragtól, míg szokásává nem lesz, hogy valóban felbőszítő dolgok miatt sem jő indulatba. Ez az igaz út, és a jámborok módja, hogy ők megsértetnek, de ők nem sértenek, hallgatják a maguk gyalázását, de ők nem viszonozzák, szeretetből cselekszenek és még a szenvedéseknek is örvendenek. Reájuk mondja az Írás (Bírák 5:31.): „Kik őt szeretik, olyanok, mint a napkelte hatalmában.”
5. Az ember gyakorolja magát mindig a hallgatásban és ne beszéljen csak vagy a Tóra igéiről, vagy oly dolgokról, melyek testi életfenntartásához szükségesek, de még ezekben se szaporítsa a szót. Már rég megmondották mestereink – áld. eml.! – (Atyák fejezetei 1:17.): „Aki sokat beszél, bűnt idéz fel”. És azt is mondták (ugyanott) „Nem találtam az emberi testre jobbat a hallgatásnál.” Rává pedig azt mondotta (Erech. 15.): „Mit jelent az Írás verse (Példabeszédek 18:21.): „Halál és élet vagyon a nyelvnek kezében.” Ki az életet kívánja, – megtalálja nyelve által, ki a halált akarja, – nyelve által azt is megtalálja.
6. Ne legyen az ember a tréfás nevetésnek és gúnyolódásnak gazdája, de ne is legyen mindig szomorú és bánatos, hanem örvendező. Így mondották a bölcsek – áld. eml.! – (Atyák fejezetei 3:17.): „A tréfálkozás és könnyelműség erkölcstelenségre szoktatják az embert.” Ugyancsak ne legyen kapzsi, sem pénzsóvár, sem szomorkodó és munkakerülő, de legyen a szeme jóindulatú, mérsékelje munkásságát és foglalkozzék a Tórával is. Örvendezzék annak a kevésnek is, ami osztályrészül jutott, mint mestereink mondották – áld. eml.! – (Atyák fejezetei 4:28.): „Az irigység, az élvezetekre és dicsőségre való vágyás veszítik ki az embert a világból.” Az ember tehát tartsa magát távol tőlük.
7. Ha azt találná mondani az ember: az irigység, az élvezetekre és dicsőségre való vágy és hasonlók a gonoszság útja és kiveszejtik az embert a világból, tehát még jobban elvonom magamat tőlük és a másik szélsőségbe távozom, annyira, hogy nem eszik húst, nem iszik bort, nem vesz asszonyt, nem lakik már szép lakásban, nem is jár már szép ruhában, hanem zsákot ölt magára stb., ez is rossz út, – tilos járni rajta. Aki mégis ezen az úton jár, azt vétkesnek mondják, miként az áll a názirnál a megtartózkodást fogadó parancsánál: „és szerezzen engesztelést érette, amiért, hogy vétkezett a lelke ellen”, mire azt mondották mestereink – áld. eml.! – , ha már a názirnak, ki csak a bortól tartózkodik, kell engesztelés, mennyivel inkább s jobban annak, aki mindent megvon magától. Azért rendelték el bölcseink- á. e.! -, hogy csak olyan dolgoktól tartózkodjék az ember, melyeket a Tóra megtiltott nekünk és ne tiltson el önmagától fogadalmakkal és esküvésekkel különben megengedett dolgokat. Így mondották, á. e.! – „Nem elég neked, mit a Tóra tiltott meg, hogy még a megengedett dolgokat is eltiltod magadtól?” Megtiltották továbbá mestereink – áld. eml.! -, hogy böjttel sanyargassuk kelleténél jobban önmagunkat. És mind e dolgokra és hozzájuk hasonlókra mondotta volt Salamon király – béke legyen véle! – (Kohelet 7:16.): „ne légy szerfölött jámbor (több, mint cádik) és ne mutatkozzál túlságosan bölcsnek, miért pusztulnál el?” és azt mondotta (Példabeszédek 4:26.): „mérlegeld lábad nyomdokát és minden utad megszilárdul!«
8. Idéztük fentebb (1:3.) Jehudá ben Temá mondását: »Légy erős, mint a párduc, stb., hogy ne szégyenkezzél olyan emberek előtt, kik kigúnyolják Istennek – áld. Neve! – tett szolgálatod”, mégse feleljen nekik erős és merész szavakkal, ne szerezzen lelkében módot arra, hogy ily merész legyen akkor is, ha nem Istennek – áldassék neve! – szolgálatáról van szó.
9. Ne viaskodjunk egymással valamely micva (parancs, kötelesség) teljesítése érdekében sem, pl., hogy a frigyszekrény előtt előimádkozzunk, hogy a Tórához felhivassunk stb., mint a színkenyérnél előfordult, ha kötelesség volt is azt megenni, azt tanultuk, hogy szerények kinyújtották utána a kezüket, a szemesek elkapkodták és megették. (Jomá 39.)
10. Az ember természete, hogy tetteiben barátai, társai és községének emberei után igazodik, azért kell, hogy az igazakhoz, jámborokhoz csatlakozzék, mindig a tanultak, bölcsek mellé üljön, hogy tanuljon azok tetteiből és távoltartsa magát a gonoszoktól, kik a sötétben járnak, hogy ne tanuljon azok tetteiből. Salamon király – béke legyen vele! – mondotta volt (Példabeszédek 13:20.): „aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, de aki balgákkal társul, rossz leszen,” a zsoltáros pedig (1:1.) azt mondja: „Boldog az a férfi, aki nem járt a gonoszok tanácsában” stb. Ha tehát olyan városban lakott, melynek vezetői gonoszak, emberei pedig nem igaz után járnak, menjen el onnan oly városba lakni, melynek emberei igazak és megszokták a jóknak utját.
11. A Tóra parancsa, ragaszkodni a Tóratudás bölcseihez, hogy tetteikből tanuljunk, amint mondja (Móz. V. 10. 20.): „és hozzá ragaszkodjál.« Hogyan ragaszkodhatnék az ember az isteni fenséghez? Mestereink – legyen áldott az emlékük! – szerint ez azt jelenti, hogy ragaszkodjál a Tóratudás művelőihez. Azért törekedjék az ember arra, hogy Tóratudónak vegye el a leányát, Tóratudósnak adja férjhez a leányát, a Tóra bölcsével üljön le enni, meg inni, a Tóra bölcsével kössön üzletet, a társadalmi élet minden terén társuljon vele, miként a Tóra mondja: „és hozzá ragaszkodni«. Így hagyták meg mestereink is – áld. eml.! – (Atyák fejezetei I. 4.): „Porozd be magad a lábuk porával és igyad szomjúhozással szavaikat.”
12. Minden emberre kötelező parancs, hogy minden egyes embert úgy szeressen Izráelben, mint önmagát, mert azt mondja a szentség törvénye (3Mózes 19:17.) „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”. Ezért kell érdemeit dicsérni és hirdetni, a vagyonát kímélni, miként maga kíméli a vagyonát és szereti a megtiszteltetését. Aki felebarátja megalázásával akar magának dicsőséget szerezni, ha felebarátja nincs is jelen, és így nem is jut személyes megszégyenítéséig, és ha nem is szégyenítette meg nyíltan, hanem csak a maga jótetteit és bölcsességét emelte ki a felebarátjáéval szemben, ki akarván mutatni ezáltal, hogy ő a tiszteletre és felebarátja a megvetésre méltó, – annak nincsen osztályrésze a jövendő életvilágban, ha teljes bűnbánattal meg nem tér még földi életében.
13. Aki egyet Izráel fiai közül gyűlöl a szívében, megszegi a Tóra tilalmát, mely azt mondja (3Mózes 19:17.): „Ne gyűlöld a testvéredet a szívedben.” És ha valaki vétkezett ellene, ne tartson iránta hallgatagon sem gyűlöletet a szívében, miként a gonoszokról mondva vagyon (2Sámuel 13:22.): „És nem beszélt Ávsálom Ámnonnal egy szót sem, sem jót, sem rosszat, mert Ávsálom gyűlölte Ámnont”, hanem kötelessége azt nyíltan tudatni vele, mondván miért cselekedtél így meg így velem, miért vétettél ellenem e dologban? Mint a Tóra mondja (ugyanott): „Figyelmeztetve figyelmeztesd felebarátodat.” Ha az megtér és bocsánatot kér tőle, meg kell bocsátania és ne legyen kegyetlen, mint a Tóra mondja (1Mózes 20:17.): „és Ábrahám imádkozott Istenhez” (az ellene vétő Ávimelechért). A rabbi Nátán szerkesztette Atyák fejezeteiben (a 16. fej. végén) kérdi: „Hogyan értendő az emberek gyűlölete?” Tanítja azt, hogy ne mondja az ember szándékosan: szeresd a bölcseket és gyűlöld a tanítványokat, vagy szeresd a Tórát tanulókat és gyűlöld a tudatlanokat, hanem hogy szeresd valamennyit, csak a hűtleneket, csábítókat, bűnbetaszítókat és az árulókat gyűlöld! Így mondja Dávid király is (Zsoltárok 139:21-22.): „Nemde gyűlölőidet, Örökkévaló, gyűlölöm és az ellened támadókkal szembeszállok, teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségekké lettek nékem.” De hiszen azt mondja a Tóra (3Mózes 19:18.) „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, én vagyok az Örökkévaló!«, az indoka: »hogy én teremtettem, ha néped életét éli (tetteit cselekszi), szeresd, ha nem teszi, ne szeresd.”
14. Tilos az embernek az Ég ítéletét kikérni felebarátjára, ki rosszat tett ellene, de csakis akkor tilos, ha van bírája a földön. Ki felebarátja ellen az egekbe kiált, maga bűnhődik először. Mások viszont azt mondják, hogy akkor is tilos, ha nincs bírája a földön, – ha csak előbb nem közli vele.
15. Ha látja, hogy felebarátja vétkezett vagy hogy nem jó úton jár, micvákötelessége azt a jó útra téríteni és tudatni véle, hogy gonosztettei által bűnbe jut, mint a Tóra mondja (3Mózes 19:17.) „Figyelmeztetve utasítsd rendre felebarátodat.” Aki felebarátját rendre utasítja, akár oly dolgok miatt, melyek felebarátja és maga között, akár oly dolgok miatt, melyek felebarátja és a Végtelenség Ura között történtek, csak négy szem között szabad rendre utasítania, beszéljen vele szelíden és gyengéd szavakkal, és tudassa vele, hogy csak az ő javára mondja, hogy a jövendő világ életébe hozza. Kinek hatalmában volna valamely bűnt elkerültetni és nem teszi, maga is felelős azért a bűnért, melyet módjában lett volna elkerültetni.
16. Mely esetre szólnak a mondottak? Ha felteheti, hogy hallgatnak reá, de ha tudja magában, hogy nem hallgatnak reá, tilos felebarátját rendreutasítani. Mert azt mondotta r. Iláá, r. Elázárnak, r. Simon fiának nevében: amint parancs az embernek kimondani azt a szót, melyet meghallgatnak, éppenúgy kötelessége ki nem mondani azt a szót, melyet meg nem hallgatnak. R. Ábá azt mondja: hogy ez kötelezettség, mint írva vagyon (Példabeszédek 9:8.): „Ne intsd meg a csúfolódót, hogy meg ne gyűlöljön, intsd meg a bölcset és megszeret téged.” (Jevámot 65.:).
17. Tilos, hogy az ember akár szóval, akár tettel megszégyenítse felebarátját, még inkább tilos többek előtt nyilvánosan és azt mondották mestereink – áldássá legyen az emlékük! -: Aki a nyilvánosság előtt elhalványítja felebarátja arcát, annak nem lehet része a jövendő világban (Bává Meciá 58.) és azt is mondották – legyen áldott emlékük! -: „Inkább vesse magát az ember a tüzes kemencébe, semhogy felebarátját mások előtt megszégyenítse, mert azt mondja a Tóra (1Mózes 38:25.): „Éppen kivezették, ekkor küldött ipjához mondván, ettől a férfitól, akié ezek, vagyok én viselős” és nem mondotta meg, hogy kitől, hanem csak sejtető jelekkel, ha az bevallja, hát bevallja, ha nem vallja be, ne hozzátok nyilvánosságra. Azért vigyázzon az ember nagyon arra, hogy felebarátját a nyilvánosság előtt meg ne szégyenítse, akár kiskorú az illető, akár nagy, ne nevezze olyan néven, mely miatt az szégyenkeznék, ne mondjon rá olyan dolgot, mely miatt az szégyenkeznék és ha vétett ellene és rendre kell utasítania, ne pirítson rája, mert ezt mondja a Tóra (3Mózes 19:17.): „hogy ne viselj miatta bűnt”. Csak oly dolgokra vonatkozik, mely közötte és felebarátja között merültek fel, de Istennel szemben elkövetett dolgok, ha nem tért meg, mikor figyelmeztette, a nyilvánosság előtt kell megszégyenítenie, és bűnét nyilvánosságra hoznia, gyalázzák meg a személyében és vessék meg és vessék átok alá is, míg javulásra vissza nem tér, mint minden próféta megtette Izraelben. Nincs ebben még szavakkal való szorongatás sem, hisz azt mondja a Tóra (5Mózes 25:17.): „Ne szorongassátok egyik a másikat”, ebben a „másikat” ámito szót mestereink – áld. eml.! – úgy magyarázták ám seitchá a vele valót, ha veled tart a Tórában és a parancsok követésében, megtiltja a Tóra a szorongatását, de nem tiltotta, ha megszegi a parancsokat és nem tér meg, mikor már titokban és gyengéden megintették.
18. Ha vétett ellene a felebarátja és nem akarja őt meginteni és nem is mond rá neki semmit és megbocsát neki, nem gyűlöli és nem dorgálja, ez a jámborság jellemvonása, mert a Tóra csak a gyűlöltséget, haragtartást tiltotta.
19. Köteles az ember ügyelni arra, hogy az árvákkal és özvegyekkel csak gyengéden beszéljen. Csak tisztelettel bánjék velök és ne okozzon nekik fájdalmat még szavakkal sem, mert a lelkük megalázott és kedélyük nyomott nagyon. Még ha vagyonosak is, legyenek bár királynak özvegye és árvái, óva int a Tóra velök szemben (2Mózes 22:21.): „Senki özvegyet és árvát ne sanyargassatok”. Szövetséget kötött velök az, aki azt mondotta, legyen a világ és minden időben, hogy felkiáltanak Hozzá, valamely erőszakosság miatt, melyet velök elkövettek, meghallgatja őket, mint mondva vagyon (ugyanott): „bizony, ha majd felkiált hozzám, meg fogom hallani a jajkiáltását”. Mily esetre szól ez? ha valaki a maga érdekében sanyargatta őket, de ha a rabbijuk, tanítójuk szorította őket, hogy tanuljanak Tórát, vagy valamely mesterséget, avagy hogy járjanak az egyenesség útján, ezt szabad megtennie. Mindamellett ő is vigyázzon, hogy szelíden és nagy könyörülettel vezesse őket, mert azt mondja az Írás (Példabeszédek 22:23.): „az Örökkévaló viszi majd ügyüket”. Mindegy akár apáról árva, akár az anyáról. És meddig nevezhetők ebben a tekintetben árváknak? Amíg maguk nem képesek megszerezni minden szükségletüket, mint más felnőttek.
20. Ügyeljen az ember arra, hogy ne kövessen el oly dolgot, amely miatt mások bűnnel gyanúsíthatnák, (ha azt a bűnt nem is követi el), miként láttuk azt a papnál, ki a terumá adományt emelte a szentély csarnokában, nem ment be oly ruhában, melyben el lehetett volna valamit rejteni magának, mert az ember köteles az emberek ítéletére éppenúgy adni, mint az Istenére, miként a Tóra mondja (4Mózes 32:22.): „és mentesek, tiszták legyetek az Örökkévaló és Izrael részéről”, és mint az Írás mondja (Példabeszédek 3:4.): „hogy találj kegyet és jó belátást Isten és ember szemeiben”.
21. A jámborságnak erkölcsi mértéke, hogy ajándékot senkitől el nem fogadnak, csak az Örökkévalóban bíznak, hogy megadja hiányzó szükségletüket, mint az Írás mondja (Példabeszédek 15:27.): „Ki adományokat gyűlöl, élni fog.”
