A test felkészülése az imára
Az imádkozásra méltó helyek (15 pontban)
1. Ámosz próféta (4:12.) mondja: „Készülj Istened elébe, Izrael”, azaz minden ember készüljön fel az Isten – áldassék! – színe elé, öltözzék tiszteletet nyilvánító ruhákba, ha imádkozni megy, mintha egy előkelő, tisztelt fejedelem elé járulna. Még akkor is, ha otthon magában imádkozik, öltözzék fel méltóan. Olyan helyen, ahol övvel szoktak járni, tilos imádkozni, míg magát körül nem övezte.
2. Jó és ajánlatos jótékonyságot gyakorolni az ima előtt, mint a zsoltár mondja (17:15.): „Igazságossággal akarom látni Színedet” (akarok megjelenni Színed előtt) és fogadja magára az ima előtt, hogy a Tóra „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” parancsát (3Mózes 19:18.) minden testvérével szemben teljesíteni fogja, mert ha – ami távol legyen tőlünk! – Izraelben már itt lenn a földön elkülönülnének a szívek egymástól, akkor odafenn a mennyben sem lesznek egyek. Csak testi életük egysége és egyetértése szerzi meg a lelkek egységét és egyetértését a mennyben. Az imáik is csak ezáltal egyesülnek. És ha a lelkek egybekapcsolódva küldik Égnek együtt közös imáikat, szívesen fogadtatnak Őelőtte – áldassék Neve!
3. Kohelet mondja (4:17.): „Vigyázz a lábaidra, midőn Isten házába mész”, mit mestereink – legyen áldásos emlékük! – akként magyaráznak, hogy a „lábaidra” szón a lábak mellett lévő nyílások is értendők és ezért ima előtt vizsgálja meg magát az ember, nem kell-e szükségletét elvégeznie. Ha csak a legkisebb ingert vagy készséget is érez erre magában, nem szabad imádkoznia, a Tóra tanulmányozása is tilos mindaddig, míg teste tisztátalan, vagyis míg magát meg nem tisztította. Ha utólagosan, mikor már imádkozik, érzi meg a szükséglet ingerét, ha tapasztalat utján meg tudja magában állapítani, hogy kibírja egy parszányi út jártáig (egy és egynegyed óráig), akkor imája imának számít, ha pedig nem, imája, még ily utólagos esetben is utálat és az imát meg kell ismételnie. Vannak viszont, kik azt mondják, hogy már eleve belefoghat az imájába, ha tudja magáról, hogy kibírja egy parszá jártáig. Erre a véleményre lehet támaszkodni akkor, – ha szükséglete elvégzése esetén az ima határidejét elmulasztaná. (Lásd alább 18. fejezet 16. p.)
4. Aki biztosan tudja, hogy nem tudja megállani levegő kibocsátása nélkül, amíg a Smá olvasását és a tfilát (a Smoné eszré imát) elvégzi, jobb ha elmulasztja ezek határidejét, semhogy tisztátalan testtel imádkozzon. Ha valóban elmulasztja, kényszerhelyzetben volt (és pótolhatja azután, l. lejjebb 21. fejezet). Ha úgy véli, hogy a Smá olvasása idejére megtudja állni anélkül, vegye fel a tfilint a Hábochér böámo Jiszráél veáhává bráchá és a Smá között és mondjon bráchát is rájuk.
5. Az ima előtt a csuklóig meg kell mosnia kezeit és ezért, habár reggel már megmosta kezeit (l. fentebb 2. fejezet), ha azután kezeivel bármily tisztátalan helyet érintett, azaz a testén oly helyeket, melyeket az ember mindig betakar, ahol is izzadságcseppek lehetnek, – vagy a fejét vakarta, – avagy reggel nem mosta meg kezeit a csuklókig, ima előtt újra meg kell mosnia. Ha nincs hozzá vize, köteles érte menni akár útján előre négy milt (egy mil kb. 18 perc), akár visszafelé egy milt. Ha pedig attól tart, hogy ezáltal közben elmulasztja az ima idejét, dörzsölje meg kezeit a föld rögével, porával vagy bármivel, ami megtisztítja és imádkozzon, mert azt mondja a zsoltáros (26:6.): „mosom tisztasággal kezeimet” mosom: vízben, ha lehet, – ha nincs – tisztasággal: bármivel, ami tisztít.
6. Ha reggel meg is mosta már kellően kezeit és nem is tudja, hogy kezei valami által tisztátalanokká lettek, – közben azonban elvonta figyelmét róluk (ha tanult is közben, ez is figyelemelvonás) mégis meg kell mosnia vízzel a kezeit – az imádkozás céljára, de ez esetben nem kell víz után járnia, vagyis, ha nincs előre elkészített vize és ha utána járna, elmulasztaná a közösség istentiszteletét, ne menjen utána, hanem tisztítsa meg kezét bármivel, ami tisztít és imádkozzon a közösséggel.
7. Törekedjünk arra és minden erőnkkel azon legyünk, hogy a közösséggel együtt imádkozzunk, mint a zsoltáros írja (69:14.): „És én imádkozom hozzád Örökkévaló, jóakaratod idején”, mikor van jóakaratának ideje? Mikor a közösség imádkozik. Azt mondja továbbá a próféta (Jesájá 49:8.): „Így szólt az Örökkévaló, a jóakarat idején meghallgatlak”. A Szent pedig – áldassék! – nem veti meg a közösség imáját akkor sem, ha bűnösök is vannak közöttük, mint írva van (Jób 36:5.): „Lásd Isten nem veti meg a számosakat (a közösséget)”, amiként a zsoltáros is írja (55:19.): „Kiváltotta békében a lelkemet az ellenem tört harcból, mert számosan voltak velem”.
8. Ki úton jár és elér abba a helyiségbe, hol meghálni szándékozik, ha négy milre tovább (előre) van oly hely, hol közösség imádkozik és még nappal odaérhet és nem kell éjjel egyedül járnia, meg kell a további négy milnyi utat még tennie, hogy a közösséggel imádkozhasson, visszafelé egy milt menjen, hogy közösséggel imádkozhasson. Annál kevésbé szabad el hagynia azt a helyet, ahol közösséggel imádkozhat, ha még nappal elérheti útja célját.
9. Nagy micvá a zsinagógában vagy a bét hámidrásban (hol Tórát tanulnak) imádkozni, mert azok szent helyek, ha elő is fordul néha, hogy ott nincsen minján (az istentisztelethez szükséges 10 ember), mindamellett kötelesség ott imádkozni még egymagában is, mert azok már megszentelt helyek. Aki bét hámidrásban szokott tanulni, tíz emberrel ott is imádkozhat, noha van a városában zsinagóga is. De ki nem szokott a bét hámidrásban tanulni, az csak imádkozzon a zsinagógában, hova a nép nagy része jár, mert „a nép tömegében a király tisztelete”, mondja a Példabeszéd (14:28.). Ha a városban két zsinagóga is van, a távolabbiba menjen, hogy lépéseiért (a járásáért) is jutalmat kapjon. Azt mondta rabbi Jehosuá, Lévi fia: az ember mindig korán menjen a zsinagógába, hogy már az első tíz közé számítson, mert ha még százan is jönnek utána oly jutalmat vesz, mint valamennyi együtt. Azt is mondták mestereink, – áldás emlékükre! –: Aki este is, reggel is a kellő időben elmegy a zsinagógába, vagy a bét hámidrásba és ott is időzik kellő ideig és ott méltóan szentséges magatartást tanúsít, hosszú életet szerez, mert írva van (Példabeszédek 8:32.): „Boldog az az ember, aki énrám hallgat, őrködvén ajtaimon napról-napra, őrizvén kapuim ajtófélfáit”, közvetlenül ezután pedig azt írja (8:35.): „Mert, aki engem talált, életet talált”.
10. Az ember állapítson meg magának egy zsinagógát vagy bét hámidrást, ahova állandóan járjon imádkozni és szerezzen ott magának állandó helyet az imájához. Minden, ami ennek négy rőfébe esik, vele egy helynek számít. Jó, ha imahelyét a fal mellett választja, mint Chizkijá királynál találjuk, mert az áll róla (Jesájá 38:2.): „Chizkijáhu odafordította arcát a fal felé”, stb. – Ne álljon és ne üljön imája közben gonosz ember mellett. Ha otthon imádkozik, foglaljon le magának szintén oly helyet, hol háza népe nem zavarja.
11. Kötelességünk sietni, ha a zsinagógába, bét hámidrásba, vagy bármely micvá teljesítésére megyünk, mert így mondja Hoseá próféta (6:3.): „Siessünk megismerni az Örökkévalót” és azt írja a zsoltár (119:32.): „Parancsolataid útját futom”. Ezért még sábát napján is szabad szaladni valamely micvá teljesítésére. Magában a zsinagógában és a bét hámidrásban azonban tilos futkosni. Mikor belépünk az ajtaján, időzzünk ott egy keveset, hogy ne hirtelen rohanjunk be, reszkessünk és féljünk a Mindenható fensége előtt – áldassék Neve! – és mondjuk el ezt a zsoltárverset (Zsoltárok 5:8.): „És én kegyelmed bőségében [bízva] lépek a házadba, leborulok szentséged elé Tőled való félelmemben”. Ez mintegy engedelemkérés. Azután lépjünk be és menjünk félelemmel és tisztelettel, mint aki egy király elé járul. Oly helységekben, hol a zsidóknak külön utcájuk van, érdemet szerző micvá még otthon a tálitba öltözködni, a tfilint még a lakásban felvenni és úgy menni a zsinagógába. Oly helyiségekben azonban, hol a zsidók a többi népek között laknak és esetleg piszkos utakon is kell átmenniük, a zsinagóga előcsarnokában kell a táliszba öltözködni és a tfilint felvenni, mert nagy és szép tálitba burkoltan és tfilinnel koronázottan az imaházba lépni.
12. Ha valamely kényszer folytán nem tud a zsinagógába, vagy a bét hámidrásba menni és akadálya van annak is, hogy más állandó minjánhoz menjen, törekedjen tíz embert összegyűjteni, hogy otthon, a lakásán imádkozzon közösségben, ha ezt nem teheti, imádkozzon otthon legalább akkor, mikor a közösség a zsinagógában imádkozik, mert ez a mennyei jóindulat (a kegyes fogadtatás) ideje. Ugyanígy tegyen az, aki oly helyen lakik, hol minján nincsen, imádkozzon oly időben, mikor a nagyobb városokban a községek imádkoznak, de ha tanulnia, vagy sürgős munkával kell foglalkoznia – és mint fentebb a 8. fejezetben láttuk, tilos ima előtt bármibe fognia, – szabad a községet megelőznie és imádkoznia, mihelyst felkelt a nap.
13. Aki gyenge és így nehéz kivárnia, hogy csak akkor egyék, mikor a közösség bevégzi imáját, annak szabad előbb otthon imádkoznia, hogy valamit ehessen (l. fentebb 8. fejezet 2. pont). De csakis otthon szabad ezért előbb imádkoznia, de ha az imaházba elment, tilos, hogy imája megelőzze a közösség imáját, tilos még akkor is, ha ki akar menni az imaházból, hogy előbb imádkozhasson, mint a közösség. Ám ha azt látja, hogy a közösség késik nagyon az imájával, imádkozzon az ember magában, hogy az ima idejét el ne mulassza. Ugyanígy a betegnek, a valamely kényszerhelyzetben lévőnek szabad előbb imádkoznia még a zsinagógában is, de jobban teszi, ha hazamegy imádkozni.
14. Vannak, kik azt mondják: ha egy közösség már imádkozott (istentiszteletet tartott) a zsinagógában és azután jön egy másik gyülekezet oda imádkozni, akkor a második közösség előimádkozójának nem szabad ott állni, ahol az elsőé állt, mert ez az elsők megszégyenítése volna, csak ha az első közösség már mind kiment a zsinagógából, továbbá, ha az első közösség kivette a Tóra könyvét és abból fel is olvastak, az utóbb jötteknek ugyanabban a zsinagógában nem szabad másodszor is a Tóra könyvét felolvasásra kivenni. De sok községben nem vetnek erre súlyt és mindenben a község hagyományos szokása a mérvadó.
15. Egy városban lakók kényszeríthetik egymást arra, hogy bét hákneszeszt és bét hámidrást (imaházat, tanulóházat) építsenek és könyveket vásároljanak, hogy azoktól tanulhassanak. Olyan helyen, hol nincsen mindig minján (a nyilvános istentiszteletre szükséges tíz ember), pénzbüntetés terhe mellett kényszeríthetik egymást arra, hogy állandó minján legyen, hogy a község istentisztelete ne szüneteljen, még a Tórával foglalkozókat is, kik ezáltal tanulmányukban megzavartatnak, kényszeríteni kell, hogy az állandó minjánhoz eljárjanak, mert a Tóratanulás ideje is más, az ima ideje is más.
