Az evés előtt járó kézmosás szabályairól (21 pontban)
1. Ki kenyeret akar enni, melyre a hámoci „aki előhozza a kenyeret a földből” bráchát (hálamondatot) mondják, előbb meg kell mosnia kezeit. Ha a kenyérdarab olyan nagy, mint egy tojás, a kézmosásra is mond bráchát (áldást), ennél kisebb darabhoz nem kell áldást mondani a kézmosásra.
2. A kézmosásnak csakis edényből kell történnie, az edénynek pedig egésznek kell lennie, lyuk és nyílt hasadék nélkül, felül a szájon se legyen bevágás, csorba, vagy kiugrás. Azokból a kancsókból, melyeknek az edény szája magasságáig kiugró öntőcsöve van, melyen át abból a vizet kiöntik, nem szabad a csőből a kezet mosni, mert a csőre nem vonatkozik az edény szabálya, mert az nem tartalmaz vizet, hanem az edény száján kell önteni, ahol víz van.
3. Olyan edény, mely támasz nélkül nem tud megállani, ha eredetileg úgy készült, hogy csak támaszával lehet használni, edényszámba megy, de ha nem úgy készült, hogy így használják, pl. a fedője, kézmosásra nem használható, a Sulchán Áruchban erre vonatkozólag különböző szabályok vannak.
4. A víz mennyiségének mértékét nehéz pontosan megállapítani, mindkét kézre bőségesen kell vizet önteni, mert azt mondta ráv Chiszdá (Sábát 62b.): „én mosom tele vízzel mind a két kezem markát, és adják nekem (az Égből) mindkét markom tele jóval”. Először a jobb kezet öntik le, azután a balt (1. fentebb II. fej.) A víz jusson az egész kézre, azaz a „karcsontig” kézcsuklóig ne maradjon hely víz nélkül, és azért válasszák szét az ujjakat egy kissé egymástól és emeljék egy kissé felfelé, hogy a víz az ujjakat egész hosszukban, széltükben hegyüket is köröskörül érje. A víz egy öntéssel jusson az egész kézre és ezért ne mossuk kezünket oly edénnyel, melynek szűk a szája, amelyből tehát nem ömölhetik a víz egyszerre a kézre. A helyes mind a két kézre kétszer önteni.
5. Miután az ember mindkét kezét leöntötte, dörzsölje egymáshoz, azután emelje őket feje magasságába, mint az Írás mondja (Zsoltárok 134): „Emeljétek kezeiteket a szentségnek és áldjátok az Örökkévalót” és mielőtt megtörli őket mondja el a bráchát (áldást): „Légy áldott Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki megszentelt bennünket a parancsolataival és megparancsolta nekünk a kezek lemosását” (Habár minden parancsnál azok végrehajtása előtt mondják el a bráchát, a kézmosásnál, mert az ember kezei a kézmosás előtt gyakran nem tiszták (1. fent 9. fej. 8. pont), elrendelték, hogy a kézmosásra csak a kezek lemosása után mondjuk el a bráchát, különben a kezek letörlése is a parancs teljesítéséhez tartozik.) Aki mindkét kezét kétszer szokta leönteni, az öntse le először mindkét kezét egyszer, dörzsölje le őket, mondja el a bráchát, azután öntse le őket másodszor. Ügyeljen arra, hogy a kezeit jól letörölje és ne törölje az ingébe, (ruhájába) mert az feledésre visz.
6. Ha azután, hogy az egyik kezére már öntött vizet, hozzáért ahhoz a másik kezével, vagy más ember érintette meg ott, már tisztátalanná lett a kezén levő víz, törölje le és öntse le újból, de ha ez akkor esett meg vele, amikor a bráchát már elmondotta, ne mondja el másodszor is a bráchát.
7. Akinek nincs edénye megmoshatja kezét a folyóban, vagy a tisztulandó nőnek alkalmas fürdőben (1. lej. 162. fej.), vagy forrás vizében, ha nincs is benne negyven száá víz – amennyi a rituális fürdőnek, a mikvának a mértéke (1. ott), de mindkét kezét egyszerre kell, hogy befedje vele és az ál netilát jádájim bráchát szintén elmondja. Szükség esetén hóval is lemoshatja kezeit, ha annyi hó van a földön, mint amennyi a rituális fürdő vízmennyisége. Ha szívó kútnál kell megmosnia kezeit, engedje le a kezét közel a földhöz és a másik kezével húzza rája a vizet, azután váltogassa a kezeit, vagy húzassa mással a vizet, de ha kezei magasabb távolságra vannak a földtől, kezei mosása nem érvényes (1. a Derech Chájim szidurban).
8. Olyan víz, melynek megváltozott a színe, akár a helye miatt, akár mert valami beleesett, alkalmatlan a kézmosásra, de ha önmagától változott meg, alkalmas marad. Olyan víz, amellyel valami munkát végeztek, pl. leöntöttek vele edényeket, vagy zöldséget áztattak benne, avagy italt lehűteni edényeket tettek bele, vagy hogy mértékeket mértek vele, szintén alkalmatlan. Mások alkalmatlannak mondanak olyan vizet is, melyet az ember megutált, mert pl. egy kutya vagy disznó ivott belőle és ehhez hasonló esetekben, mivel már kiönteni való vízzé válott. És tekintetbe kell venni szavaikat.
9. Aki nem mosta meg előbb a kezeit és vízbe nyúlt, a víz ezáltal nem lett tisztátalanná, és azért, ki pl. az árnyékszékből jön, meríthet a markába vizet, hogy megmossa kezeit, a megmaradt víz azért még alkalmas maradt a kézmosásra. De ha kezeit ide-oda lóbálta a hordóban, hogy megtisztítsa azokat, ha csak a kis ujját is dugta bele azért, hogy megtisztítsa, az egész víz tisztátalanná válott, mert munkát végeztek vele.
10. Sós, megbűzhödt, keserű, vagy zavaros víz, mely a kutyának sem való ivásra, alkalmatlan a kézmosásra.
11. A kézmosás előtt ügyelni kell arra, hogy a kezek tiszták és mentesek legyenek mindentől, (ami a vizet bőrétől távoltartaná) vagyis ami elválasztó lenne. Akinek ujjain hosszú körmök vannak, tisztítsa meg azokat gondosan, hogy ne legyen alattok porsár vagy tisztátalanság, mert az elválasztó, ugyanígy el kell távolítani a kézről a gyűrűket is, hogy elválasztó akadályt ne képezzenek.
12. Kinek festékesek a kezei, ha nem valóban festék van rajtuk, hanem annak csak a színe, az nem elválasztó akadály, de ha valóban festék van rajtuk, akármilyen kevés, az már elválasztó akadálynak számít. Csak ha mesterségébe vág, azaz, hogy festő, vagy aki mészáros és keze piszkos lett a vértől, vagy ha író és ujjai piszkosak lettek a tintától és azt megszokta és mind e foglalkozású mesteremberek azt figyelembe se veszik, akkor ez nem számít elválasztó akadálynak, csak ha kezének a nagyobb részén olyan. Ugyanígy, akinek seb van a kezén és azon tapasz van, melynek eltávolítása neki fájdalmat okozna, az sem elválasztó akadály. (Lásd tov. a 161. fejezetben az elválasztó akadályok szabályait a tisztuló nők fürdőjénél, ugyanazok a szabályok a kézmosásra is.
13. A vizet emberi erőnek kell a kezekre vinni, de ha a víz magától folyik rá, nem érvényes a kézmosás. Ha egy hordón csap van és eltávolítják belőle a csapot, akkor csak az első erőtől kitóduló víz, azaz az első vízsugár számít emberi erő által odavittnek, de az azután jövő víz már nem ember által kihozottnak tekintendő, hanem olyan, mintha magától folynék. Miért is, ki csap utján akarja megmosni kezeit, annak tudnia kell, hogy az első kisugárzás vize befedte az egész kezet, azután zárja el a csapot és nyissa ki újra a második leöntésre. Aki nem tudja így kimérni, ne mossa a kezeit ilyen módon, annál kevésbé szabad kezeit olyan medence vizével mosnia, melynek kicsiny a csapja és vékony a kisugárzása (ömlése).
14. Tilos enni mosdás nélkül még akkor is, ha kezeit egy (tiszta) kendővel akarja bekötni. Ha úton van és nincs vize, ha tudja, hogy négy millel (mérfölddel) előbbre, vagy egy millel maga mögött találhat vizet, köteles négy milnyire előre, vagy egy milnyire visszafelé menni, hogy kezeit az evésre lemoshassa. De ha ott sem talál vízre, vagy ha társaságban megy és fél elválni tőlük, ugyanígy ki más kényszer folytán képtelen megmosni a kezét, kösse azokat egy kendőbe, vagy vegye fel kesztyűit és egyék úgy.
15. Aki ebéd előtt szükségletét végezte, annak meg kell mosnia a kezét az Áser jácár bráchához és meg kell mosnia a kezét az ebédhez. A bráchákat illetőleg több kétség merült fel. Ezért a helyes az, hogy előbb mossa meg szabálytalanul a kezét az ebédhez, azaz öntsön kevés vizet a markába, dörzsölje le mindkét kezét ezzel a vízzel, törölje meg jól, azután mondja el az Áser jácár bráchát, azután mossa meg újra a kezeit az ebédhez szabályosan és mondja el a bráchát a kézmosásra.
16. Ki ebéd közben testének általában betakart részéhez ért a kezével vagy a fejét vakarta, vagy kénytelen volt ebéd közben vizelésre kimennie, meg kell mosnia kezeit másodszor is, de ne mondjon bráchát, sőt ha nagyobb szükségletre kellett mennie és ebéd közben mossa meg a kezeit, akkor sem kell az Áser jácár áldást elmondani.
17. Ki oly dolgot eszik, melyet italba szoktak bemártani, vagy hogy ital jutott az ételre és az még nedves az italtól, ha nem is nyúl kezével az ital helyére, mégis meg kell mosni a kezeit, de ne mondjon a kézmosásra bráchát. Sokan könnyebben veszik ezt, az Istenfélő ember azonban vegye szigorúbban.
18. Ilyen ital e tekintetben a következő hét: a bor, a borecet, a lépesméz, a faolaj, a tej, a tejsavó, a harmat, a gyógyszerre rendelt marha-, vagy baromfivér és a víz. Emlékeztető jelök a szavak kezdőbetűiből álló === három szó. De más gyümölcs leve még ott sem számít e tekintetben italnak, hol a gyümölcs kisajtolt levéből szoktak italt készíteni.
19. Gyümöcshöz, melyet cukorba tesznek, nem kell kézmosás, mert a cukor nem ital és a nedv, mely a gyümölcsből jő sem ital, hanem a gyümölcs leve. Ha azonban mézbe teszik és a méz jó szilárd lesz, akkor kikerül az ital fogalom köréből és étellé válik és nem igényel kézmosást; de ha nem szilárdult meg jól, hanem csak kissé sűrűbb lett, és még folyós, húzós, kell hozzá kezet mosni. Ugyanígy a vaj, mely a tej fogalmába tartozott, ha szilárddá összeállott, nem ital többé, hanem étel, viszont, ha elolvadt, újra ital.
20. Oly ételekhez, melyeket kanál és villa nélkül szoktak enni, kezet kell mosni akkor is, ha az ember azokat mégis kanállal és villával eszi. De oly dologhoz, melyet csak kanállal szoktak enni, pl. levesmetélthez és hasonlókhoz, továbbá mézbe tett gyümölcshöz, olyan helyen, hol csak kanállal és villával szoktak enni, nem kell kezet mosni.
21. A vízből származó só víznek számít, mert a víz szilárd állapotában is ital, ezért aki retket vagy hasonlót sóba márt, annak kezet kell mosni. A termésből vagy gyümölcsből készült pálinka ebben a tekintetben nem jő italszámba, mert hiszen nem más, mint a termésnek vagy gyümölcsnek a nedve, habár víz is van benne és vízzel vegyült is, de ez a kisebb része. Miért is, ha valaki bele akar mártani valamit és megeszi, nem kell előtte a kezét megmosnia. A szőlőszem héjából és magvából, vagy a borseprűből készült pálinka már mégis italnak tekinthető.
