Az árvák Kádisának szabályai (22 pontban)
1. A Midrásokban (Tóramagyarázatok és példázatos elbeszélések) sok történet található arról, hogy a fiúnak apjáért, anyjáért mondott Kádis-imája hogyan mentette meg azokat a büntetéstől. Azért szoktak kádist mondani, ugyanígy máftirnak Tórához felmenni, a szent láda előtt imádkozni, különösen a sábát kimenetelekor szombat este, annak az ideje, hogy a lelkek Isten fensége köréből visszatérnek a Gehinomba, ugyanígy a mindennapi esti imánál, amikor az ítélet a legsúlyosabb. A Kádis ima tekintetében a különböző szokások alapján elütők a szabályok.
2. A gyászhétben, akár kiskorú, akár nagykorú, akár bennszülött, akár idegen, a gyászolóé minden Kádis és háttérbe szorítja a többi (nem gyászhetét ülő) gyászolót, még akkor is, ha a gyászhétbe ünnep esett, mely a gyászhét mély gyászát megszünteti. Éppenúgy nincsen annak az ünnepnek, mely a gyászhét után jő be és a 30 napos gyászt szünteti meg, befolyása a Kádisokra. A Kádisra az a szabály sem vonatkozik, hogy a nap egy részét egész napnak vesszük a gyászhét hetedik napjának mincha imájánál is az övé minden Kádis. A 7 napos és 30 napos gyászt a temetés napjától számítják ezt belefoglalva. Ha a gyászoló nem hallotta mindjárt a gyászhírt és a gyászhetet csak a hír vétele után tartja, a Kádis tekintetében elvesztette a gyász első hetében lévőnek jogait. Az után, ki ünnepen halt meg, a Kádis mondása idejét a temetés napjától számítják.
3. Ha a zsinagógában jorcejt-os (kinek atyja vagy anyja halálának évfordulóján Kádist kell mondania) is van, akkor, ha van ott gyászhétben lévő kiskorú is, ki a zsinagógába mehet, a jorcejtosnak egy Kádis jár. Ha több is van ott, kinek jorcejtje van, mindenkinek jár egy Kádis, még akkor is, ha a gyászhétben lévő kiskorút ezáltal teljesen elütik a Kádis mondásától. Annak, ki 30 napos gyászban van, szintén jár egy Kádis, ha több ilyen van, miattuk a gyászhétben lévő kiskorút nem lehet teljesen elütni a Kádis mondásától. Ha nagykorú a gyászhétben lévő, ki a gyászhétben nem jár a zsinagógába, bár otthon lakásán ezidő alatt is minjánnal imádkozott, ha sábátkor az imaházba jő, minden Kádist ő mond. Az övé akkor is minden Kádis, ha a zsinagógában jorcejtre köteles van jelen, egy Kádis kivételével és hogy ez melyik legyen, sorshúzás dönti el. Ha a gyászhetet azonban valamely ünnep megszünteti, vagy a szülője hal meg az ünnepen, a nagykorúra is a kiskorúak fenti szabálya áll, mert hiszen ő is járhat minden nap a zsinagógába.
4. A gyászhétben lévő kiskorú és a gyászhétben lévő nagykorú sábát napján, mikor ez az imaházba jöhet, a Kádis tekintetében egyenlő jognak, ha jelen van olyan ember, kinek jorcejtje van, azt elüti Kádisától a gyászhétben lévő nagykorú. Ilyenkor azután a nagykorú több Kádist mond, mint a kiskorú, többet azzal az eggyel, melyet a kiskorú kénytelen volt átengedni a jorcejtre kötelezettnek.
5. Akinek jorcejtje van és a gyászoló az első 30 napon belül előnyben részesítendők a gyászévüket töltő gyászolókkal szemben. Mindamellett ezeknek is át kell néhány Kádist engedni. Az a szokás, hogy a Kádis derábánán és az Álénu utánra elrendelt Kádis legyen a jorcejtre kötelezetté, vagy a gyásza első 30 napját még le nem töltő gyászolóé, a többi Kádis a többi gyászolóé, ha annyian vannak, ahány a Kádis.
6. Az, kinek jorcejtje van és a gyásza első 30 napját még le nem töltő, – »ha szabad terük van” – (több Kádis áll rendelkezésre), a gyászoló részesül előnyben, a jorcejtre kötelezettnek csak egy Kádis jut. Ha több ily jorcejtos van jelen, mindre jut egy Kádis, akkor is, ha ezáltal a gyászoló teljesen el is tolódik a Kádisától, mert ez holnap is mondhat Kádist, de ha a jorcejtos ma nem mond Kádist, holnap már lejárt az ideje.
7. Ha két egyforma jogú gyászoló van jelen, vessenek sorsot, ha az egyikre a mááriv jutott, akkor a másiknak másnap reggel a sáchárit imánál jut egy Kádis sorshúzás nélkül is, a harmadik Kádisra megint sorsot vetnek. Ha sokan vannak, szintén sorshúzással döntenek és akire már egyszer jutott, nem jő sors alá mindaddig, míg valamennyi Kádist nem mondott.
8. A helyben lakó előnyben részesítendő az idegennel szemben (ha ez nem a gyászhetét tölti), ha helyben lakónak van jorcejtje és egy idegennek van jorcejtje, utóbbinak egy Kádis sem jár. Ha a gyász első 30 napját töltő helyben lakó, vagy a gyászévet töltő helyben lakó kerül össze egy idegennel, kinek jorcejtje van, egy Kádis az idegené. Ha helyben lakónak van jorcejtje és van ott egy odavaló a gyásza első 30 napjában, meg egy idegen, kinek jorcejtje van, akkor is van az idegennek egy Kádisa és a helyben lakó, kinek jorcejtje van, nem mondhatja neki: »Én nekem több jogom van”, mert a másik azt felelheti: »Nem tőled vettem el a Kádist, hanem attól, aki gyásza első harminc napját tölti« és mondja a helyben lakó, akinek jorcejtje van, az első Kádist, az idegen, kinek jorcejtje van, a második Kádist, a gyászoló a harmadikat.
9. Az idegen gyászoló a gyásza első 30 napjában és a helyben lakó a gyászévének tartama alatt egyenlő jogúak.
10. Ha a helyben lakónak van jorcejtje és az idegen a gyásza első 30 napjában van, a helyben lakó mondja az első és második Kádist, – az idegen a harmadikat.
11. A gyászévét töltő idegennek is van egy Kádisa a gyászévüket töltő helyben lakók között.
12. Helyben lakónak számít e tekintetben az, kinek a községben állandó lakása van, ha nem is fizet ott adót, avagy fizet adót, de nem lakik ott állandóan. Ki pedig máshonnan jő oda Kádist mondani az atyja vagy anyja után, akik ott laktak, habár azok helyben lakók voltak, mégis, mivel ez a fiú nem lakik ott és nem is fizet ott adót, nem tekinthető helyben lakónak. Családfőnek házitanítója, vagy szolgája, ha nőtlenek, helyben lakónak számítanak, ha feleségük máshol lakik, idegeneknek tekintendők. A jesiván (talmudiskolán) tanulót, ugyanígy a több családfő által alkalmazott tanítót, bár felesége máshol tartózkodik, a helybeliek joga illeti meg. Aki, habár pénzért egy atyátlan és anyátlan árvát nevel a házában, az árva a helyben lakóval egyenlő jogú, de ha van atyja vagy anyja másutt, – bár jótékonyságból tartják, – idegennek számít.
13. Aki (állandóan) rendesen egy zsinagógába, vagy tanházba jár imádkozni, de Kádist mondani egy másik imaházba megy el, az ott lévő gyászolók elüthetik őt a Kádismondástól, még első gyászhetében (sábátkor) is, mert kevesebb a joga még az idegennél is, az idegennek ugyanis nincs más helye imádkozni és Kádist mondani, – neki pedig van.
14. Aki képes és méltó arra, hogy előimádkozzék, az imádkozzék elő, ez többet ér az árvák Kádisánál, melyet voltaképpen csak a kiskorúak részére rendeltek el; aki nem tudja az egész imát közönség előtt előimádkozni, az csak Ásré és Uvá leCion -tól kezdve – mondja végig. Kinek a Kádisok tekintetében több joga van, pl. a gyász hetében, vagy első 30 napjában lévő gyászolónak, annak az előimádkozásra is több joga van. Szokás, hogy sábát és ünnepnapon gyászoló ne imádkozzék elő, de ha már gyásza előtt is elő szokott imádkozni, sábát és ünnepnapon lehet előimádkoznia a gyásza tartama alatt is. (1. a 128. fej. 8. sz.)
15. Ha a Kádis tekintetében ketten egyenlő jogúak és mindketten értenek az előimádkozáshoz, a közösségnek is mind a ketten egyformán kedvesek, vessenek sorsot, hogy melyik imádkozzék Ásré, Uvá leCion -ig és melyik Ásré UváleCion -tól tovább. Ha az egyik nem tud előimádkozni, avagy, hogy az egyik nem kedves a közösségnek és a másik imádkozik elő, akkor az, aki előimádkozik, nem vesztette el a Kádisokra őt megillető jogát, de legyen mégis elnéző és engedje át Kádisát annak, aki nem imádkozott elő és annál is inkább a kiskorúaknak.
16. Annak, ki apját is, anyját is gyászolja, nincs több joga az előimádkozás és a Kádisok tekintetében más gyászolónál, mert a megemlékezése szól ennek is, annak is.
17. Szokás, hogy csak 11 hónapig mondanak Kádist, hogy ne tekintse apját, vagy anyját is gonosztevőnek, mert a gonosztevők bűnhődése tart 12 hónapig, pl. ha valaki sevát 10-én halt meg, utána következő év tévét 9-éig mondanak Kádist. Tévét 10-én már ne mondjanak Kádist, mert ez a nap már a 12. hónap egy napja és egy nap a hónapban már egész hónak számít és olybá veendő, mintha 12 hónapig mondták volna. És e tekintetben a gyászévet a temetés napjától és nem az elhalálozás napjától számítják, vagyis, ha az elhunytat sevát 11-én temették, akkor tévét 10-én szűntetik meg a Kádis mondását. Azért számít csak a temetés napjától, mert az ítélete is csak a temetése után kezdődik. Ha szökőévben hunyt el, kiszlév 9-én (ill. 10-én) hagynak fel a Kádismondással. Azon a napon, melyen felhagy a Kádissal, minden Kádis az övé, kivévén csak azt, akinek jorcejtje van, vagy azt, aki gyásza első 30 napját le nem töltötte, illet meg egy-egy Kádis. Ha azonban több olyan ember van a zsinagógában, akinek jorcejtje van, vagy akinek gyásza még nem 30 napos, azok teljesen elüthetik minden Kádistól. Aki tudja atyjáról, vagy anyjáról, hogy azon gonoszok közé tartoztak, kik 12 hónapig bűnhődnek, akkor illik és köteles is értük 12 hónapig Kádist mondania.
18. Ha – amitől Isten óvjon! – több gyászoló is volna, hogy a Kádis miatt ne jussanak viszályba és perbe több községben az a szokás, hogy ketten, vagy hárman is mondanak egyszerre Kádist.
19. Ha a zsinagógában nincsen olyan, ki atyját vagy anyját most gyászolná, mondjon Kádist olyan ember, kinek sem atyja, sem anyja nincsen, Izráel minden halottja után. Vannak községek, hol a rokonok szoktak Kádist mondani elhunyt rokonuk után, ha atyját vagy anyját gyászoló Kádismondó nincsen. Ám ha vannak is ott atyjukat vagy anyjukat gyászolók, ha valaki Kádist akar mondani nagyatyja, vagy nagyanyja után, kik meghaltak, anélkül, hogy fiúgyermekük lett volna (vagy az előbbi elhunyt), vagy Kádist akar mondani a fia vagy leánya után, kik fiúgyermek nélkül hunytak el, engedjék meg a gyászolók, hogy miután már mindegyikük mondott Kádist, egy Kádist ő is mondjon. Vannak oly községek is, hol más rokonok is mondhatnak Kádist valamely rokonuk után, akkor is, ha van ott az atyját vagy anyját gyászoló, de megegyeznek egymás között, hogy nem mondanak annyi Kádist, mint az apjukat, vagy anyjukat gyászolók. Minden ily esetben a helyi szokás mérvadó, ha az a községnek régen fennálló gyakorlata.
20. A gyászoló leány ne mondjon a zsinagógában Kádist, de némelyek szerint, ha akarják, állíthatnak annak a lakásán minjánt, hogy ott mondjon Kádist, ez jogukban van, mások viszont azt mondják, hogy ezt se tegyék.
21. Akinek jorcejtje volt, de nem mondhatott Kádist, pl. úton volt, vagy hogy nem jutott rá Kádis, az évforduló nap után beálló este a mááriv imánál mondhat Kádist.
22. Habár a Kádis mondása és az előimádkozás hozzájárul a szülők üdvéhez, még sem ez a lényeg, hanem az a lényeg, hogy a gyermekek egyenes úton járjanak (vagyis vallásos, jámbor életet éljenek), mert ezzel szereznek lelki tisztulást, üdvöt és érdemet elhalt szüleiknek. Így írja a Zohár szent könyve (Móz. k. végén): „Tiszteld atyádat és anyádat” és ezt ételre és italra, az ellátásukra magyarázzák, minderre tehát csak életükben köteles. Ha azt hinnéd, hogy holtukban már mentes vagy a tiszteletadástól, nem úgy van, ha már meghaltak még inkább tartozol tisztelni őket, mert az áll: „tiszteld atyádat és anyádat”. Ha a fiú téves úton jár, vallástalan életet él, nyilvánvaló, hogy megveti az atyját és nem tiszteletet, hanem szégyent hoz reá. De ha a fiú jó úton jár és cselekedeteiben megjavul, bizonyára megtiszteli az atyját, tiszteletet szerez neki ezen a világon az embereknél és tiszteletet azon a másik világon, a Szent – áldassék! – előtt. És a Szent – áldassék! – megkönyörül rajta és bizonyára fenségének trónja mellé ülteti«. . . eddig a szentséges könyv nyelve. Végakaratában hagyja meg tehát minden ember a gyermekeinek, hogy egy bizonyos micvához különösen ragaszkodjanak és ha ezt az ő kedvéért rendesen gyakorolják, többre értékelik majd a Kádis imájuknál. Jó intézkedés ez azok részére is, kiknek nincsenek fiaik, csak leányaik.
1. A Midrásokban (Tóramagyarázatok és példázatos elbeszélések) sok történet található arról, hogy a fiúnak apjáért, anyjáért mondott Kádis-imája hogyan mentette meg azokat a büntetéstől. Azért szoktak kádist mondani, ugyanígy máftirnak Tórához felmenni, a szent láda előtt imádkozni, különösen a sábát kimenetelekor szombat este, annak az ideje, hogy a lelkek Isten fensége köréből visszatérnek a Gehinomba, ugyanígy a mindennapi esti imánál, amikor az ítélet a legsúlyosabb. A Kádis ima tekintetében a különböző szokások alapján elütők a szabályok.
2. A gyászhétben, akár kiskorú, akár nagykorú, akár bennszülött, akár idegen, a gyászolóé minden Kádis és háttérbe szorítja a többi (nem gyászhetét ülő) gyászolót, még akkor is, ha a gyászhétbe ünnep esett, mely a gyászhét mély gyászát megszünteti. Éppenúgy nincsen annak az ünnepnek, mely a gyászhét után jő be és a 30 napos gyászt szünteti meg, befolyása a Kádisokra. A Kádisra az a szabály sem vonatkozik, hogy a nap egy részét egész napnak vesszük a gyászhét hetedik napjának mincha imájánál is az övé minden Kádis. A 7 napos és 30 napos gyászt a temetés napjától számítják ezt belefoglalva. Ha a gyászoló nem hallotta mindjárt a gyászhírt és a gyászhetet csak a hír vétele után tartja, a Kádis tekintetében elvesztette a gyász első hetében lévőnek jogait. Az után, ki ünnepen halt meg, a Kádis mondása idejét a temetés napjától számítják.
3. Ha a zsinagógában jorcejt-os (kinek atyja vagy anyja halálának évfordulóján Kádist kell mondania) is van, akkor, ha van ott gyászhétben lévő kiskorú is, ki a zsinagógába mehet, a jorcejtosnak egy Kádis jár. Ha több is van ott, kinek jorcejtje van, mindenkinek jár egy Kádis, még akkor is, ha a gyászhétben lévő kiskorút ezáltal teljesen elütik a Kádis mondásától. Annak, ki 30 napos gyászban van, szintén jár egy Kádis, ha több ilyen van, miattuk a gyászhétben lévő kiskorút nem lehet teljesen elütni a Kádis mondásától. Ha nagykorú a gyászhétben lévő, ki a gyászhétben nem jár a zsinagógába, bár otthon lakásán ezidő alatt is minjánnal imádkozott, ha sábátkor az imaházba jő, minden Kádist ő mond. Az övé akkor is minden Kádis, ha a zsinagógában jorcejtre köteles van jelen, egy Kádis kivételével és hogy ez melyik legyen, sorshúzás dönti el. Ha a gyászhetet azonban valamely ünnep megszünteti, vagy a szülője hal meg az ünnepen, a nagykorúra is a kiskorúak fenti szabálya áll, mert hiszen ő is járhat minden nap a zsinagógába.
4. A gyászhétben lévő kiskorú és a gyászhétben lévő nagykorú sábát napján, mikor ez az imaházba jöhet, a Kádis tekintetében egyenlő jognak, ha jelen van olyan ember, kinek jorcejtje van, azt elüti Kádisától a gyászhétben lévő nagykorú. Ilyenkor azután a nagykorú több Kádist mond, mint a kiskorú, többet azzal az eggyel, melyet a kiskorú kénytelen volt átengedni a jorcejtre kötelezettnek.
5. Akinek jorcejtje van és a gyászoló az első 30 napon belül előnyben részesítendők a gyászévüket töltő gyászolókkal szemben. Mindamellett ezeknek is át kell néhány Kádist engedni. Az a szokás, hogy a Kádis derábánán és az Álénu utánra elrendelt Kádis legyen a jorcejtre kötelezetté, vagy a gyásza első 30 napját még le nem töltő gyászolóé, a többi Kádis a többi gyászolóé, ha annyian vannak, ahány a Kádis.
6. Az, kinek jorcejtje van és a gyásza első 30 napját még le nem töltő, – »ha szabad terük van” – (több Kádis áll rendelkezésre), a gyászoló részesül előnyben, a jorcejtre kötelezettnek csak egy Kádis jut. Ha több ily jorcejtos van jelen, mindre jut egy Kádis, akkor is, ha ezáltal a gyászoló teljesen el is tolódik a Kádisától, mert ez holnap is mondhat Kádist, de ha a jorcejtos ma nem mond Kádist, holnap már lejárt az ideje.
7. Ha két egyforma jogú gyászoló van jelen, vessenek sorsot, ha az egyikre a mááriv jutott, akkor a másiknak másnap reggel a sáchárit imánál jut egy Kádis sorshúzás nélkül is, a harmadik Kádisra megint sorsot vetnek. Ha sokan vannak, szintén sorshúzással döntenek és akire már egyszer jutott, nem jő sors alá mindaddig, míg valamennyi Kádist nem mondott.
8. A helyben lakó előnyben részesítendő az idegennel szemben (ha ez nem a gyászhetét tölti), ha helyben lakónak van jorcejtje és egy idegennek van jorcejtje, utóbbinak egy Kádis sem jár. Ha a gyász első 30 napját töltő helyben lakó, vagy a gyászévet töltő helyben lakó kerül össze egy idegennel, kinek jorcejtje van, egy Kádis az idegené. Ha helyben lakónak van jorcejtje és van ott egy odavaló a gyásza első 30 napjában, meg egy idegen, kinek jorcejtje van, akkor is van az idegennek egy Kádisa és a helyben lakó, kinek jorcejtje van, nem mondhatja neki: »Én nekem több jogom van”, mert a másik azt felelheti: »Nem tőled vettem el a Kádist, hanem attól, aki gyásza első harminc napját tölti« és mondja a helyben lakó, akinek jorcejtje van, az első Kádist, az idegen, kinek jorcejtje van, a második Kádist, a gyászoló a harmadikat.
9. Az idegen gyászoló a gyásza első 30 napjában és a helyben lakó a gyászévének tartama alatt egyenlő jogúak.
10. Ha a helyben lakónak van jorcejtje és az idegen a gyásza első 30 napjában van, a helyben lakó mondja az első és második Kádist, – az idegen a harmadikat.
11. A gyászévét töltő idegennek is van egy Kádisa a gyászévüket töltő helyben lakók között.
12. Helyben lakónak számít e tekintetben az, kinek a községben állandó lakása van, ha nem is fizet ott adót, avagy fizet adót, de nem lakik ott állandóan. Ki pedig máshonnan jő oda Kádist mondani az atyja vagy anyja után, akik ott laktak, habár azok helyben lakók voltak, mégis, mivel ez a fiú nem lakik ott és nem is fizet ott adót, nem tekinthető helyben lakónak. Családfőnek házitanítója, vagy szolgája, ha nőtlenek, helyben lakónak számítanak, ha feleségük máshol lakik, idegeneknek tekintendők. A jesiván (talmudiskolán) tanulót, ugyanígy a több családfő által alkalmazott tanítót, bár felesége máshol tartózkodik, a helybeliek joga illeti meg. Aki, habár pénzért egy atyátlan és anyátlan árvát nevel a házában, az árva a helyben lakóval egyenlő jogú, de ha van atyja vagy anyja másutt, – bár jótékonyságból tartják, – idegennek számít.
13. Aki (állandóan) rendesen egy zsinagógába, vagy tanházba jár imádkozni, de Kádist mondani egy másik imaházba megy el, az ott lévő gyászolók elüthetik őt a Kádismondástól, még első gyászhetében (sábátkor) is, mert kevesebb a joga még az idegennél is, az idegennek ugyanis nincs más helye imádkozni és Kádist mondani, – neki pedig van.
14. Aki képes és méltó arra, hogy előimádkozzék, az imádkozzék elő, ez többet ér az árvák Kádisánál, melyet voltaképpen csak a kiskorúak részére rendeltek el; aki nem tudja az egész imát közönség előtt előimádkozni, az csak Ásré és Uvá leCion -tól kezdve – mondja végig. Kinek a Kádisok tekintetében több joga van, pl. a gyász hetében, vagy első 30 napjában lévő gyászolónak, annak az előimádkozásra is több joga van. Szokás, hogy sábát és ünnepnapon gyászoló ne imádkozzék elő, de ha már gyásza előtt is elő szokott imádkozni, sábát és ünnepnapon lehet előimádkoznia a gyásza tartama alatt is. (1. a 128. fej. 8. sz.)
15. Ha a Kádis tekintetében ketten egyenlő jogúak és mindketten értenek az előimádkozáshoz, a közösségnek is mind a ketten egyformán kedvesek, vessenek sorsot, hogy melyik imádkozzék Ásré, Uvá leCion -ig és melyik Ásré UváleCion -tól tovább. Ha az egyik nem tud előimádkozni, avagy, hogy az egyik nem kedves a közösségnek és a másik imádkozik elő, akkor az, aki előimádkozik, nem vesztette el a Kádisokra őt megillető jogát, de legyen mégis elnéző és engedje át Kádisát annak, aki nem imádkozott elő és annál is inkább a kiskorúaknak.
16. Annak, ki apját is, anyját is gyászolja, nincs több joga az előimádkozás és a Kádisok tekintetében más gyászolónál, mert a megemlékezése szól ennek is, annak is.
17. Szokás, hogy csak 11 hónapig mondanak Kádist, hogy ne tekintse apját, vagy anyját is gonosztevőnek, mert a gonosztevők bűnhődése tart 12 hónapig, pl. ha valaki sevát 10-én halt meg, utána következő év tévét 9-éig mondanak Kádist. Tévét 10-én már ne mondjanak Kádist, mert ez a nap már a 12. hónap egy napja és egy nap a hónapban már egész hónak számít és olybá veendő, mintha 12 hónapig mondták volna. És e tekintetben a gyászévet a temetés napjától és nem az elhalálozás napjától számítják, vagyis, ha az elhunytat sevát 11-én temették, akkor tévét 10-én szűntetik meg a Kádis mondását. Azért számít csak a temetés napjától, mert az ítélete is csak a temetése után kezdődik. Ha szökőévben hunyt el, kiszlév 9-én (ill. 10-én) hagynak fel a Kádismondással. Azon a napon, melyen felhagy a Kádissal, minden Kádis az övé, kivévén csak azt, akinek jorcejtje van, vagy azt, aki gyásza első 30 napját le nem töltötte, illet meg egy-egy Kádis. Ha azonban több olyan ember van a zsinagógában, akinek jorcejtje van, vagy akinek gyásza még nem 30 napos, azok teljesen elüthetik minden Kádistól. Aki tudja atyjáról, vagy anyjáról, hogy azon gonoszok közé tartoztak, kik 12 hónapig bűnhődnek, akkor illik és köteles is értük 12 hónapig Kádist mondania.
18. Ha – amitől Isten óvjon! – több gyászoló is volna, hogy a Kádis miatt ne jussanak viszályba és perbe több községben az a szokás, hogy ketten, vagy hárman is mondanak egyszerre Kádist.
19. Ha a zsinagógában nincsen olyan, ki atyját vagy anyját most gyászolná, mondjon Kádist olyan ember, kinek sem atyja, sem anyja nincsen, Izráel minden halottja után. Vannak községek, hol a rokonok szoktak Kádist mondani elhunyt rokonuk után, ha atyját vagy anyját gyászoló Kádismondó nincsen. Ám ha vannak is ott atyjukat vagy anyjukat gyászolók, ha valaki Kádist akar mondani nagyatyja, vagy nagyanyja után, kik meghaltak, anélkül, hogy fiúgyermekük lett volna (vagy az előbbi elhunyt), vagy Kádist akar mondani a fia vagy leánya után, kik fiúgyermek nélkül hunytak el, engedjék meg a gyászolók, hogy miután már mindegyikük mondott Kádist, egy Kádist ő is mondjon. Vannak oly községek is, hol más rokonok is mondhatnak Kádist valamely rokonuk után, akkor is, ha van ott az atyját vagy anyját gyászoló, de megegyeznek egymás között, hogy nem mondanak annyi Kádist, mint az apjukat, vagy anyjukat gyászolók. Minden ily esetben a helyi szokás mérvadó, ha az a községnek régen fennálló gyakorlata.
20. A gyászoló leány ne mondjon a zsinagógában Kádist, de némelyek szerint, ha akarják, állíthatnak annak a lakásán minjánt, hogy ott mondjon Kádist, ez jogukban van, mások viszont azt mondják, hogy ezt se tegyék.
21. Akinek jorcejtje volt, de nem mondhatott Kádist, pl. úton volt, vagy hogy nem jutott rá Kádis, az évforduló nap után beálló este a mááriv imánál mondhat Kádist.
22. Habár a Kádis mondása és az előimádkozás hozzájárul a szülők üdvéhez, még sem ez a lényeg, hanem az a lényeg, hogy a gyermekek egyenes úton járjanak (vagyis vallásos, jámbor életet éljenek), mert ezzel szereznek lelki tisztulást, üdvöt és érdemet elhalt szüleiknek. Így írja a Zohár szent könyve (Móz. k. végén): „Tiszteld atyádat és anyádat” és ezt ételre és italra, az ellátásukra magyarázzák, minderre tehát csak életükben köteles. Ha azt hinnéd, hogy holtukban már mentes vagy a tiszteletadástól, nem úgy van, ha már meghaltak még inkább tartozol tisztelni őket, mert az áll: „tiszteld atyádat és anyádat”. Ha a fiú téves úton jár, vallástalan életet él, nyilvánvaló, hogy megveti az atyját és nem tiszteletet, hanem szégyent hoz reá. De ha a fiú jó úton jár és cselekedeteiben megjavul, bizonyára megtiszteli az atyját, tiszteletet szerez neki ezen a világon az embereknél és tiszteletet azon a másik világon, a Szent – áldassék! – előtt. És a Szent – áldassék! – megkönyörül rajta és bizonyára fenségének trónja mellé ülteti«. . . eddig a szentséges könyv nyelve. Végakaratában hagyja meg tehát minden ember a gyermekeinek, hogy egy bizonyos micvához különösen ragaszkodjanak és ha ezt az ő kedvéért rendesen gyakorolják, többre értékelik majd a Kádis imájuknál. Jó intézkedés ez azok részére is, kiknek nincsenek fiaik, csak leányaik.
