A Tóra könyvének és más szent könyveknek szabályai (13 pontban)
1. A Tóra parancsolta volt minden zsidó emberre, hogy magának egy Tórakönyvet (széfer Tórát) írjon, mert mondva vagyon (5Mózes 31:19.): „most pedig írjátok fel magatoknak ezt az éneket”, amit bölcseink – áld. eml.! – őseiktől átvett hagyományból így magyaráznak”: kötelesség leírni az egész Tórát, melyben ez az ének van. Aki örökölt bár egy Tórakönyvet az édesatyjától, a parancs az, hogy a magáéból írjon. Ha alkalmazott egy széfert, (Tóraírót), hogy vele magának Tórakönyvet írasson, vagy vett egyet, melyben hiba volt és ő kijavítja, ez annyi, mintha maga írta volna. Széfer Tórát eladni tilos, de ha nagy szüksége volna értékére, intézzenek kérdést egy Tóratudóshoz.
2. Ugyanígy kötelessége minden embernek megszerezni a többi szent könyvet, hogy tanuljon belőlük (pl. a Szentírást, Misnát, Gemárát, törvénymegállapítókat, s hogy tanuljon belőlük és másoknak is kölcsönadja. Kinek anyagi ereje nem elégséges arra, hogy széfer Tórát is szerezzen, meg egyéb tanulni való könyveket is, akkor a tanulás céljára szolgáló könyvek részesítendőek előnyben. Azt mondták mestereink – áld. eml.! – „és igazságossága (jótette) örökre fennmarad”, a zsoltár e (112. 3.) verse , arra az emberre vonatkozik, aki könyveket ír (ugyanúgy, ha a magáéból szerez) és másoknak is kölcsön ad.
3. A Tóra könyve irányában mindenki a legnagyobb tiszteletet tartozik megnyilvánítani, kötelesség annak külön helyet berendezni, azt a helyet megtisztelni és különösen széppé tenni. Senki ne köpjön ki a Tóra könyve előtt és senki se fogja meg a takarója nélkül. Ki meglátja azt, ki a széfer Tórát viszi előtte, köteles előtte megállani, míg a Tóra könyvét a helyére nem teszik, vagy legalábbis addig, amíg már nem látja. A zsinagógában, mikor a Tóra könyvét kiveszik a szent ládából, vagy oda visszaviszik, köteles mindenki, aki előtt vele elmennek, azt a helyéig elkísérni, ugyanúgy kísérje az is, aki felemelte, az is, aki begöngyölte.
4. Akár más szent könyvek is fekszenek a padon, tilos arra a padra leülni, hacsak a könyvek nem fekszenek rajta olyan tárgyon, mely legalábbis egy tefách (arasz) magas. Még kevésbé szabad a szent könyveket a földre letenni. Ne tegyen az ember szent könyvet (széfert) a térdeire és két könyökét rája. Szükség esetén szabad oly ládára leülni, melyen más szent könyvek vannak, de ha a Tóra könyve van benne, akkor tilos ráülni. Mózes öt könyvét szabad a próféták és szentiratok könyvére rátenni, ugyanúgy a szentiratok könyvét a próféták könyvére, de a próféták könyvét a szentiratok könyvére, de a próféták és szentiratok könyveit nem szabad Mózes öt könyvére rátenni.
5. A Tóra könyvét, ha megrongálódott, tokban a földbe temetik, ugyanígy tilos más szent könyveket, szent iratokat és szentséget szolgáló eszközöket elégetni.
6. Szent iratokat, törvénykutató és szent elbeszélő könyveket tilos eldobni és nem szabad azokat arcukra fordítani és ha megfordítva találja, köteles azokat helyrefordítani.
7. Szent könyvek szemügyében nem szabad vizelni, csak nagyon sürgős esetben, akkor, ha legalább 10 tefách (arasz) magasságban fekszenek.
8. Ne készítsenek szentséget szolgáló dolognak takarót, vagy köpenyt olyan szövetből, amelyet már egyszerű ember a maga céljára használt, de ha már megcsinálták, szabad használni; de olyan dologból valót, mely előbb bálványimádás céljára szolgált, még utólag sem szabad használni.
9. Szent könyvet nem szabad senkinek a maga céljára felhasználnia, pl. felállítani azért, hogy a napsütés ellen védje, vagy hogy felebarátja ne lássa, mit csinál. De ha a nap arra a könyvre (széferre) süt, amelyből éppen tanul, szabad annak védelmére más könyvet eléje állítani, mert nem a maga egyéni használatára teszi. Az is megengedhető, hogy egy szent könyvet tegyen a másik szentkönyv alá, amelyet éppen olvas, hogy azt tanulása megkönnyebbítésére felemelje, de nem szabad egy szent könyvet a másikba tenni azért, hogy később ne kelljen keresnie azt a helyet, hol tanulmányában tart. Ne vonalazzon íveket a szent könyv fölött, mert az ív mindaddig nem szent, míg nem írtak rá, épp úgy ne tegyenek papírt, vagy egyebet megőrzés végett valamely szent könyvbe.
10. Aki szent iratokat pusztít el, megszegi a Tóratilalmat (5Mózes 12:4.): „ne tegyetek így az Örökkévalónak, a te Istenednek” és meg kell tiltani a könyvkötőknek, hogy a bekötési táblákba szent iratokat (szent könyvekből való lapokat) ragasszanak. Vigyázni kell nagyon, hogy ha régi szent könyveket adnak át bálványimádó könyvkötőnek, hogy azokat újra bekösse, vegyék vissza a régi kötés tábláit, hogy azokat ne használják szentségtelen könyvek bekötésére.
11. Ne vegyünk nemzsidótól Tórakönyvet, tefilint, vagy mezuzát drágábban, mint az értékük, hogy az vágyat ne kapjon ilyenek eltulajdonítására vagy megszerzésére, de az értéküket meg kell adni értük (még akkor is, ha hasznavehetetlenségük miatt föld alá kellene már azokat rejteni). Ha a nemzsidó nagyon sokat kér értük, szép szavakkal, jóakarattal kell vele beszélni, hátha meg tudnak vele egyezni az árban. Ha mégis kitart a becslése mellett, ott hagyhatják nála. Ne kívánjuk a nemzsidótól, hogy sokkal olcsóbban adja, mint amennyit érnek, hogy meg ne haragudjék és ne dobja azokat olyan helyre, ahol elpusztulnának.
12. Kinek egy széfer Tóra (könyve) esett le a kezéből, böjtölnie kell még akkor is, ha takarójában volt. Az a szokás, hogy azok is böjtölnek, akik látják, hogy leesett.
13. Tilos írásverset vonalozás nélkül leírni, vannak, kik megtiltják, hogy közönséges dolgokat olyan betűkkel írjanak le, aminőkkel a Tóra könyvét írják.
