A testi sértések szabályai (11 pontban)
1. Tilos más embert megverni, aki megveri, megszegi a tórának azt a tilalmát, mely azt mondja (M. V. 25. 2.): Ha a bűnös verést érdemel stb. negyvenet veressen rá és nem többet. Ha a tóra már a bűnösnél ily pontosan (szigorúan) vette, hogy hogy ne többet veressen… stb. ne verjenek rá többet, mint a bűnéért járja, mennyivel inkább tiltja az igaz megverését. Mindenkit, aki felemeli ütésre a kezét felebarátja ellen, ha nem üti is meg, gonosznak tart a tóra, mert mondva vagyon (M. II. 13.): és mondotta a gonosznak, miért akarod megverni felebarátodat. Nem az áll: miért vered meg, hanem: miért akarod megverni, tehát még meg sem ütötte, máris gonosznak mondja. Eleink mindenkit, aki felebarátját megverte, átok alá vetették és semmi szentséges dologba nem számították bele, a legkisebb közösséget alkotó minjanba (tíz felnőtt közé) sem, míg a zsidó törvényszék fel nem oldotta az átok alól és ő meg nem ígérte, hogy vállalja ítéletüket. Ha valaki megütötte őt vagy más zsidót és lehetetlen magát vagy társát megmenteni az ütlegelő kezéből, csak úgy ha ő is veri, szabad azt vernie.
2. Még a szolgát sem szabad megverni, aki nem hallgat a szavára. De szabad megvernie kiskorú gyermekeit és az árvát is, akit a maga házában nevel, hogy az egyenes útra vezesse őket, mert ez a javukra. szolgál.
3. Vigyáznia kell, hogy ne dobjon törött üvegdarabokat és hasonlót olyan helyre, ahol kárt tehetnek.
4. Ha a szomszédjának, Isten mentsen – fáj a feje és az ütések zaja árt neki, ne törjön még a maga lakásában sem még árpadarát és hasonlót sem, semmi olyan dolgot, minek törése, hangja a szomszédja házába is elhatol és annak árthat.
5. A szomszédok vagy az utcán járók testi sérelmének még sok esete lehet, az általános szabály az, hogy tilos bármily olyan dolgot csinálni a maga háza területén belül is, még inkább tehát az utcán, mely által a szomszédját, vagy az utcán járókat bármily baj, kár érheti, kivéve ha ez ott általános szokás, hogy mindenki megteheti, aki akarja, mert akkor ez annyi, mintha a város lakói elnéznék egymásnak, hogy mindenki csinálhassa, aki akarja, ha szüksége van rája, ő is, a fia is utána.
6. Aki megijeszti a felebarátját, pl. hogy utána kiált, vagy hogy a sötétben mellette terem és más hasonló módon, tettéért a mennyei ítélőszéknek kell felelnie.
7. Aki sebet üt a felebarátján, ha meg is adta a sérültnek azt a pénzt, amire az ejtett sérülésért kötelezték, szintúgy a tolvaj vagy rabló, ha vissza is adta, vagy meg is fizette az ellopott tárgyat, még sem nyernek bűnbocsánatot, amíg a sérült, megrabolt, meglopott embertől bocsánatot nem kérnek a nekik okozott fájdalomért. Azok pedig bocsássanak meg és ne legyenek kegyetlenek. (l. 131. fej.).
8. Aki – mitől Isten óvjon meg! – bajban látja a felebarátját és meg tudná menteni ő maga, vagy embereket fogadhatna fel a megmentésére, köteles fáradozni, embereket felfogadni és őt megmenteni, ha van annak mije, meg is kérheti azután a költségeit. Az, hogy annak nincs miből megtéríteni, ne tartsa vissza attól, hogy megmentse a maga vagyonával. Akit ez mégis visszatart, az megszegi azt a tilalmat, mely azt mondja (M. III. 19. 16.): ne állj veszteg a felebarátod vérénél. Ugyanígy, ha hallotta, hogy némely gonosz ember rosszat tervel a felebarátja ellen, vagy hogy tőrt vetnek neki s ő nem fedi fel előtte, hogy tudassa vele, avagy, hogy pénzzel kiengesztelhetné őket a felebarátja iránt, hogy elhárítsa tőle, amit szívükben terveznek és ő nem engesztelte ki (elégítette ki) őket és aki ezekhez hasonlót tesz, az megszegi a »ne állj veszteg a felebarátod vérénél« tilalmát. S annak ki csak egyetlen lelket is megment Izraelből, olyan az érdeme, mintha az egész világot mentette volna meg (l. Jore dea 158. fej.):
9. Az, aki hamisításokkal foglalkozik és tartani kell attól, hogy többeket is veszélybe sodorhat, ugyanaz a szabály áll, mint az üldözőre, figyelmeztessék őt, hogy ne tegye és ha nem hederít rája, szabad őt a hatóságnál följelenteni és megmondani, hogy senki más nem foglalkozik ilyesmivel, csak ez, valamint hogy az az egyén, akit őhelyette, őmiatta gyanúsítanak meg, megmondhatja nekik: nem én teszem, hanem csakis ez meg ez.
10. Az volt a szokás, hogy a hitközség hét elöljárója ítélt kisebb büntetőügyekben, pl. testi és becsületsértés vétségeiben és hasonlókban, de ezeknek sem volt szabad az írástudók ítélőszéke nélkül semmit sem tenniük, mert az ily dolgokban több különböző szabály van; nem szabad többet tenniük, mint a zsidó törvény megengedi és ne legyen embertársaik becsülete, tisztelete csekély dolog a szemeikben.
11. Ha a vajúdó anya nehezen szül, mindazideig, hogy a gyermek a méhében van, az anya megmentése céljából szabad a gyermeket akár kézzel, akár eszközzel feldarabolni, mert mindazideig, hogy nem jött a világra, nem nevezhető létező (élő) személynek, hogy megmentsék az anyát, szabad tehát a méhében feldarabolni a gyermeket, mert az is olyan, mint aki felebarátjának életére tör. De mihelyst a gyermek kidugta már a fejét, nem szabad többé bántani, mert nem veszejtenek el egy lelket sem a másik lélek kedvéért. És ez a világ természetes rendje.
