A Semone eszré (18 áldásmondás) szabályai (22 pontban)
1. A reggeli tefilá kötelességének (a Semóné eszré = 18 áldásmondás) ideje napkeltével kezdődik, de ha már megtette, hogy mindjárt hajnalhasadta után imádkozott, utólag azzal is eleget tett kötelességének. Ideje tart a nap első harmadrészének végéig, tovább késlekedni vele nem szabad, mégis, ha már – akár szándékosan is elmulasztotta, délig még elmondhatja, nem kapja ugyan az idejében (teljesített micvá) mondott ima jutalmát, de az imádkozásért magáért is jutalom illeti. Ha szándékosan mulasztotta el és délig sem imádkozott, többé nem pótolhatja, rája szól az Írás verse (Kohelet 1:15.) : „a hiányt nem lehet számlálni” (az elmulasztottat helyrehozni). Tévedésből vagy kényszerből való mulasztás esetére lásd lej. 21. pont.
2. Ha imájában előtte az Töhilot löÉl elijon mondathoz ért, keljen fel és készüljön fel a Semone eszré imára, távolítson el magából minden köpetet és nyálkát és mindent, ami áhítatát vagy gondolatát megzavarhatná, tegyen hátrafelé három lépést, mondja el a Töhilot löÉl elijon -t egészen a Gáál Jiszráél -ig, azután menjen vissza előre három lépést alázatosan, mintha egy király felé közelednék és az elébe állna. Ne tartson semmi szünetet a Gáál Jiszráél bráchája és a Semone eszré között, még a Kádis és Kedusá vagy Bárchu kedvéért se szakítsa félbe, mert a megváltás brácháját össze kell kötni a tefilával. Leghelyesebb, ha a Gáál Jiszráél bráchát pontosan egyidőben fejezi be az előimádkozóval, mert ha ő előbb fejezte be, mint az előimádkozó, kétséges, hogy kell-e ámént felelnie az előimádkozó bráchájára vagy nem, de ha maga is azzal egyidejűleg fejezi be a bráchát, bizonnyal nem kell ámént felelnie a bráchára, mert a magunk bráchájára nem mondunk ámént (1. fentebb 6. fej. 11. pont). Az esti imánál pedig, mivel akkor a Semoné eszré előtti bráchá nem Gáál Jiszráél, szabad szünetelni, megszakítani, mint másutt, minden más szakasz és szakasz között. A Semoné eszré előtt az „Uram nyisd meg ajkaimat és szám hirdesse dicsőségedet” (Zsoltárok 51:17.) zsoltárverset mondjuk, ez nem számit megszakításnak, mert az imához tartozik, de a „Mert az Örökkévaló nevét szólítom, adjatok nagyságot Istenünknek” Írásverset (5Mózes 32:3.) ne mondjuk, csak a muszáf és a mincha imánál az Hásém szöfátáj tiftách előtt.
3. Az imádkozónak tudnia illik, hogy az isteni fenség áll vele szemben, mint az Írás verse mondja (Siralmak 2:19.): „öntsd ki vízként a szívedet az Örökkévaló színe előtt”. Buzduljon fel áhítatra, vessen ki a lelkéből minden zavaró gondolatot, hogy gondolata és áhítata egészen tiszta legyen és maradjon imájában. Képzelje el, ha egy húsból, vérből való király előtt kellene beszélnie, bizonyára először szépen elrendezné a szavait és minden figyelmét arra fordítaná, hogy meg ne botoljék, mennyivel inkább kell a Királyok Királya, a Szent – áldassék! – előtt rendbeszedni és megtisztítani gondolatait, mert Előtte, – áldassék neve! – a gondolat olyan mint a kimondott szó, mert minden gondolatot meglát és megvizsgál. A tefilá előtt gondoljon Isten – áldassék neve! – magasztosságára és az ember semmiségére és vessen ki szívéből minden vágyat a földi gyönyörre.
4. Aki imádkozik, az gondoljon szívében azoknak a szavaknak a jelentésére, amelyeket ajkain kiejt, mint a zsoltár mondja (10:17.) „figyelsz a szívükre, hall a füled”. Sok imakönyv jelent már meg a szöveg fordításával, aki akarja, megtanulhatja és megértheti, amit imádkozik. És ha nem tud rájönni a szavak értelmére, legalább gondoljon imádkozása elején oly dolgokra, melyek alázatossá teszik a szívet és odairányítják a szívét mennyei Atyjához. Ha pedig idegen, oda nem való gondolat ötlött tudatába imája közben, hallgasson el és várja meg, míg gondolata elszáll.
5. Lábait tegye szorosan egymás mellé, mintha egy lába volna, hogy hasonlatossá tegye magát az angyalokhoz, kikről Ezékiel próféta mondja (1:7.): „Lábaik pedig egyenes lábak” azaz lábaik egy lábnak látszanak. A fejét hajtsa meg egy kissé és zárja le a szemeit, hogy semmi tárgyra ne nézzen. Ha pedig imakönyvből imádkozik, ne vegye el szemeit az imakönyvről. Tegye kezeit a szívére és pedig jobb kezét a balra és imádkozzék teljes szívvel, félelemmel, tisztelettel és alázattal, mint a szegény, ki az ajtó előtt áll. A szavakat figyelemmel és pontossággal ejtse ki a száján. Mindenki a maga kiejtése és imaszövege szerint imádkozzék, akár az askenáz, akár a szefárd stb. szerint, mind megannyi a szentség hegyein alapszik, de ne vegyítse össze az egyik szöveg szavait a másikéval, mert mindegyik szöveg szavait nagy, rejtelmes elgondolások állapították és számlálták meg. Nem szabad tehát sem hozzájuk adni, sem belőlük elvenni.
6. Iparkodjék halkan imádkozni, hogy csak maga hallja, amit mond és társa, ki mellette áll, ne hallja azt, miként az Írás mondja Chanáról (1Sámuel 1:13.) : „csak az ajkai mozogtak, a hangja nem volt hallható”.
7. Ne támaszkodjék az ember semmire a legkisebb mértékben sem, de ha csak kissé is beteg, imádkozhatik akár ülve, akár fekve, ha rá tudja fordítani áhítatos figyelmét. Ha szájával imádkozni nem tud, legalább szívében gondolja el imáját.
8. A Semóné eszré (18 áldásmondás) imája alatt ne fogjon a kezében semmit, legföljebb a rendes vagy ünnepi imakönyvet, ha szüksége van rája. Már eleve meg kell jelölnie azokat a helyeket, hol rendes vagy ünnepi imakönyvében imádkoznia kell, hogy imája közben ne kelljen keresgélnie. Ne legyen semmi, ami őt a faltól elválasztja, mint Jesájáhu próféta mondja (38:2.): ťChizkijáhu a fal felé fordította arcát és imádkozottŤ. Elválasztónak csak oly tárgy mondható, mely tíz arasz magas és négy arasz széles, de kisebb tárgy nem tekinthető elválasztónak. Még nagyobb tárgy sem, ha megállapított helyén szilárdan áll, pl. szekrény vagy láda. Ember sem számít elválasztónak. Szükség esetén egyáltalán nem kell erre súlyt vetni, mert vagy a szemeit zárja be, vagy imakönyvéből imádkozik, hogy áhítatát semmi se zavarja. Ugyanígy nem szabad valamely kép előtt imádkoznia, ha pedig úgy esik, hogy valamely festett szövet (szőnyeg) vagy fal előtt kell imádkoznia, csukja le a szemeit. Tükörrel szemben is tilos imádkozni, még zárt szemekkel is. Ne imádkozzék az ember nyílt helyen, pl. mezőn, mert csak zárt helyen szállja meg a Királytól való félelem és törik meg és alázkodik meg a szíve. De ha úton van, szabad mezőn is imádkoznia, ha azonban lehetséges, imádkozzék ott is inkább fák között.
9. Nyomja el csuklását és ásítását (a gihuk szó jelentése némelyek szerint, hogy az ember sokszor hoz fel jóllakottan levegőt a testből, annak az ételnek a szagával, melyet evett, mások szerint – hogy fáradtságban nyújtózkodik, nyújtogatja testét és karját; a pihuk szó pedig ezt jelenti, hogy az ember kitátja a száját, mint az ember, aki álmos vagy álmából ébred). De ha szükségszerűen mégis meg kell tennie, tegye kezét a szájára, hogy ne lássék a kinyitása. Ugyanígy tilos köpnie is. Ha nyálka jő a szájába és annyira kellemetlen, hogy zavarja imájában, törölje azt kendőbe vagy ruhába. Ha ezt utálja, hajoljon balra és köpje maga mögé, ha nem tudja maga mögé, köpje balra, ha nem tudja balra, köpje jobbra. Ha féreg csípi, fogja meg ruháját és azzal távolítsa el, hogy áhítata meg ne zavartassék, de ne távolítsa el a kezével. Ha tálitja (imaköpenye) lecsúszott róla visszateheti, akkor is, ha a nagyobb része leesett, de ha az egész leesett, ima közben nem öltheti magára, mert ez megszakításnak számit. Ha egy szent könyv esett le előtte a földre és ez áhítatát zavarja, szabad felvennie az egyik és másik bráchá (áldásmondás) közben. Mindaz, ami tilos a Semóné eszré ima közben, tilos a befejezés három lépéséig (csak a megszakítás tekintetében van különbség közöttük).
10. Arcával Erec Jiszráél (a szentföld) felé kell állania, mert az Írás azt mondja (1Királyok 8:48): „Imádkozni fognak hozzád országuk útja felé fordulva.” Irányítsa gondolatát Jeruzsálem felé, a Szentély felé és a Szentek Szentje felé. Azért nekünk hazánkban, akik és ahol Izráel országától nyugatra lakunk, arccal kelet felé fordulva kell állanunk (nem egészen keletre, hanem inkább délkelet felé). Akik Erec Jiszráéltől északra laknak, azok arcukkal dél felé, akik attól keletre élnek, arcukkal nyugat felé és akik attól délre laknak, arcukkal észak felé fordulnak, tehát imájuk alatt egész Izráelt egy hely felé fordulva találjuk, azaz Jeruzsálem és a szentek szentje felé, mert ott az Ég kapuja, amelyen által minden ima felszáll. Azért neveztetik a Szentély Tálpijotnak, a szájak tornyának, mint az Énekek éneke mondja (4:4.): „Mint Dávid tornya a nyakad, mely magasba nyúló erődnek épült, tél torony, mely felé pijot minden száj nyílik.” Ha oly helyen imádkozik, hol a szentföld iránya felé tájékozódni nem tud, irányítsa szívét mennyei Atyjához, mint ez Írás mondja (1Királyok 8:44.) ťJönnek és imádkoznak az Örökkévalóhoz.Ť Ha észak vagy dél felé fordulva áll és a Semáné eszré imája közben veszi észre, hogy nem a kellő irányban áll, ne emelje fel a lábait, hanem az arcát fordítsa kelet felé, ha ezt megtenni nem tudja, vagy hogy épp nyugat felé áll, fejezze be úgy az imáját és fordítsa szívét, lelkét a szentek szentje felé, de a lábait ne emelje fel. Ugyanúgy, ha oly helyiségben imádkozik, melynek keleti falán képek vannak, imádkozzék a helyiség más oldala felé fordulva, ha az nem is a keleti fala.
11. A Semóné eszré imában négy ízben kell térdet hajtani és meghajolni. Az első bráchá elején és végén és a Modim bráchá elején és végén. Ha a Báruch, ťáldva légyŤ szót mondja, hajtson térdet, ha az Átá szót mondja, hajoljék meg annyira, hogy hátgerince csigolyái kiemelkedjenek, a fejét is hajtsa meg és mielőtt az Isten nevét kiejti, egyenesedjék ki lassan, (mert a zsoltár (146:8.) szavait az Örökkévaló kiegyenesíti a görnyedteket). Így a Modim bráchánál is hajtson térdet, hajoljék meg és mielőtt Isten nevét kiejti, emelkedjék fel. Ne hajoljék meg jobban a kelleténél, azaz, hogy a szája egyirányba essék a dereka övével, mert ez hivalkodás volna. Az öregnek és a betegnek, kinek nehezére esik, fáj, a meghajlás, elég, ha a fejét hajtja meg. Nem szabad többször meghajolni a többi bráchánál is, sem azok elején, sem azoknak végén.
12. A Semóné eszré utolsó bráchája után mondják az Eloháj nöcor imarészt, mielőtt abban az Osze sálom szavakat elmondja, térdet hajtva tegyen visszafelé három lépést, mint a szolga, ki gazdája színe elől távozik. A lépések közepesek legyenek, legalábbis olyan nagyok, hogy az egyik láb nagy ujját a másik láb sarka mögé tehesse, ne tegyen nagy lépéseket és nem többet mint hármat. Először a ballábával lépjen hátra, azután a jobbal, végül ismét ballal; és még meghajlása közben fordítsa arcát balra, az a Sechiná jobb oldala, mert imája közben az isteni fönség szemben áll vele. Midőn imája végeztén kilép, azt mondja: „Ki békét szerez magaslataiban”, és jobbra fordítja arcát, mely a Sechiná baloldala és folytatja: „szerezzen békét mireánk”, azután előre hajlik és befejezi a mondatot: „és egész Izráelre és mondjátok rá ámén!” Azután felemelkedik és elmondja a Jehi rácon -t: legyen akaratod . . . hogy felépüljön a szentély stb. Mert az áldozatos istentiszteletet az ima pótolja és ezért imádkozunk a szentély újra való felépítéséért, hogy az istenszolgálatot valóban elvégezhessük abban mihamarabb, még a napjainkban. Az indoka annak, hogy miért kell a ballábbal először kilépnünk az, hogy az ember a menésnél rendesen a jobb lábát emeli fel először, azért lépjünk mi itt először a ballábbal ki, hogy megmutassuk, mily nehezünkre esik távoznunk a Szent – áldassék – színe elől. Azért a két ballábas ember először azzal a lábával lépjen ki, mely minden más embernél a jobb láb.
13. Ha a három lépést megtette, álljon meg ott egymáshoz illesztett lábakkal, ahogy az imánál állott, ne forduljon arcával nyugat felé és ne menjen vissza helyére, míg az előimádkozó a Semóné eszré ismétlésében a Kedusához nem ér. Ha egyedül imádkozik, akkor is maradjon ott állva annyi ideig, de ha (bizonyos sábátokon, vagy ünnepnapokon) ünnepi költeményeket szőnek közbe, visszatérhet a helyére, mihelyst az előimádkozó a tefilá hangos ismétlésébe kezd.
14. A Semóné eszré imája közben ne intsen a szemeivel, ne vonogassa ajkait, ne mutasson a kezeivel és ne szakítsa félbe a Kádis, Kedusá vagy Bárchu imák elmondása érdekében sem, hanem hallgassa, figyeljen arra, mit az előimádkozó és a közösség mond és olybá számíttatik be neki, mintha felelt volna, hogy eleget tett kötelességének és még sem számít megszakításnak.
15. De az Eloháj nöcor imaszakaszát szabad már megszakítania azon imák és feleletek kedvéért, melyek miatt a Semá brácháinak és magának a Semá olvasmánynak szakaszait megszakíthatjuk (1. fentebb 16. fej). Ha lehetséges, azonban, mondja el előbb még a Jihju lörácon verset és ha jut rá ideje, lépjen ki hátrafelé három lépést. Némelyek mindjárt a Hámöváréch et ámo Jiszráél básálom bráchá után szokták elmondani a Jihju lörácon verset és azután az Eloháj möcor szakaszt és benne másodszor a Jihju lörácon versét. És ez helyesebb is, mert nézetem szerint ily esetben az Eloháj nöcor imaszakaszt minden ámén felelése kedvéért is meg szabad szakítani. Vannak, kik azt tartják, hogy mielőtt a Jihju lörácon imaverset elmondjuk, jó és célszerű a Tórából, a Próféták vagy Szentiratok könyvéből oly verset idézni, mely (héber) nevünknek a kezdőbetűjével kezdődik és utolsó betűjével végződik. Szerintem az, ki a Jihju lörácon-t kétszer mondja, ezt a verset az Eloháj nöcor közben annak ismétlése előtt idézze.
16. A 12. fej. 3. pontjában fentebb már megmondottuk: ha a legkisebb mértékben is azt érzi, hogy szükségletét kell végeznie, tilos az embernek imádkoznia, amíg meg nem tisztult, annál kevésbé szabad a Semoné eszré imához állnia, ha a legcsekélyebb ingert is érzi, míg meg nem tisztul. Ha azonban a kezdetén még nem érzett semmit, csak a Semoné eszré imája közben érezte meg kis, vagy nagy szükséglete ingerét, akkor vegyen erőt rajta, míg a Semóné eszrét befejezi és ne szakítsa azt meg. Ha még oly nagyon is sürgeti az ingere, tűrje, ameddig lehet és ne szakítsa félbe imáját, míg az utolsó bráchát be nem fejezte.
17. Ha úgy érzi, hogy szelet kell engednie és nem bírja azt visszatartani, ha otthon imádkozik, menjen hátrafelé vagy oldalt négyrőfnyi távolságra, bocsássa ki és várjon, míg annak rossz szaga elillan, azután térjen vissza helyére és mondja: „Világok Ura, te teremtettél bennünket nyílásokkal és üregekkel, nyílt és tudott előtted szégyenünk és gyalázatunk, szégyen és gyalázat vagyunk, amíg élünk, mollyá és féreggé leszünk, ha meghalunk”; s azután folytassa imáját. Ha a szelet visszatartani nem tudta és már a helyén jött ki belőle, annak, ha a közösséggel imádkozott és szégyenkeznék azok előtt hátralépni, nem kell kilépni helyéből, a Ribon -t se mondja el, hanem várjon, míg annak rossz szaga elillan, azután fejezze be imáját.
18. Tilos ülni a Semóné eszrét imádkozónak négy rőfnyi terében, akár előtte, akár mögötte, akár oldalt, de ha az ülő is olyan dologgal van elfoglalva, ami az ima rendjéhez tartozik, szabad tovább ülnie, mások viszont azoknak is megkönnyítik, kik nem az imával foglalatoskodnak, hanem Tórát tanulnak szájuk mozgásával, hogy nem kénytelenek távozni helyükből. De az Isten szavát tisztelő ne üljön a Semóné eszrét imádkozónak látókörében akkor sem, ha a Semát olvassa, mögötte és oldalt ülve azonban nem kell erre súlyt vetnie. Állni mindenképpen szabad, még előtte is.
19. Ha az ülő gyenge ember, ne tiltsák el az üléstől.
20. Ha az ülő már előbb ott ült és azután jött oda a másik imádkozni oldalára vagy eléje, úgy hogy az ennek mögéje került, nem kell felállnia, mert ez jött az ő négy rőfnyi terére. De ha a Semóné eszrét imádkozó mögéje állott, úgy, hogy ő előtte ülne, vegye mégis tekintetbe és álljon fel. Mindez csak akkor áll, ha otthon imádkozik, de ha oly helyiségben imádkozik, mely állandó minjánra lett maghatározva, annyival inkább a zsinagógában, mely arra szolgál, hogy ott mindenki imádkozhassék, ha előbb ült is már, fel kell állnia, mert ezt a helyiséget mindenkinek imára szentelték.
21. Tilos a Semóné eszrét imádkozó előtt annak négy rőfnyi terében elmenni, miért is, ha az egyik imádkozott és befejezte imáját, a másik pedig mögéje áll, imádkozik és imáját még nem fejezte be, az előtte álló ne tegye meg három lépését hátrafelé, mert akkor annak négy rőfnyi terében menne előtte, de oldalt és még inkább mögötte mennie szabad.
22. Ittas embernek, ki egy nagy és tisztelt ember előtt sem tudna beszélni, tilos imádkozni, ha e tilalmat megszegte és mégis imádkozik, imája utálat és meg kell ismételnie imáját, ha kijózanodott. Ha közben elmúlott az ima ideje, pótolja azt az utána következő legközelebbi imánál, amint azt később (a 21. fejezetben) a tévedésből, vagy kényszerből mulasztónak szabályánál látjuk.
