A peres ügyek, peres felek és a tanúskodás szabályai (21 pontban)
1. Ha két fél között vitás ügy keletkezik, ajánlatos, hogy békés úton megegyezzenek, mindegyik engedjen valamit a másiknak, hogy amennyire lehet tartózkodjanak egymásnak a bíróság előtt való megalázásától.
2. Ha nem tudnak békésen megegyezni és kénytelenek perre menni, a zsidó bírósághoz (rabbiszékhez vagy választott bírákhoz) forduljanak.
3. Ha az állami bíróság ereje nagyobb is és az ellenfele hatalmas ember is, idézze előbb mégis zsidó bírák elébe, ha az mégsem akar odajönni, kérjen engedélyt a rabbiszéktől arra, hogy a világi bíróság által mentse meg a követelését.
4. Ha valakitől pénzt követelnek, amely összeggel rendelkezik is, tilos, hogy kibúvókkal igyekezzék szabadulni, védekezni, csak azért, hogy a másik véle kiegyezzék és a különbözetet néki elengedje. Ha valaki ezt a bűnt mégis elkövette, az Ég ítéletétől csak úgy menekülhet, ha megadja a másiknak azt, ami azé.
5. A peres felek egyikének tilos a per tárgyát a bíró előtt a másik távollétében elbeszélni. Ne is iparkodjék előbb bejutni a bíró elébe, mint peres fele, hogy meg ne gyanúsíthassák, azért nem várt, hogy ellenfele távollétében adja elő indokait (l. Sz’ma=Széfer Meirat énnájjim).
6. Miként a bíró, aki a vesztegetést elfogadja, akár ha csak azért, hogy az ártatlant felmentse, megszegi, úgy az is, aki a megvesztegetést adja, megszegi a tóra tilalmát (M. III. I9. 14.): A vak elé ne tégy gáncsot.
7. Hazugsággal érvelni mindenképpen, mindenesetre tilos, ha tudja is magáról, hogy ártatlan, de ha az igazsággal érvelne, elmarasztalná az ítélet, mégse állítson hazugságot. Így áll a talmudban (Sabuot 31.): azt tanították mestereink: Honnan tudjuk, hogy aki felebarátján egy minát követel (vagyis annyit kölcsönzött neki) ne mondja azt, két minát fogok követelni rajta, hogy legalább egy minát bevalljon és ha neki esküt kell tennie, az esküt egy másik tartozására is vonatkoztatom, azért mondja (M. II. 23. 7.): hazug dologtól (szótól) tartsd magadat távol! Honnan tudjuk azt, hogy aki egy minát kölcsönzött a felebarátjától és az kettőt követel rajta, ne mondja az adós: a törvényszék előtt le fogom tagadni, a törvényszéken kiül elismerem majd neki egy mina tartozásomat, hogy esküt ne kelljen tennem és ne vonatkoztassa az esküt másik követelésére? Azért mondja: Hazug szótól tartózkodjál. Honnan tudjuk azt, hogy ha hárman kölcsönöznek egynek egy minát, ne az egyik követelje rajta és a másik kettő legyen a tanúja, csakhogy kierőszakolják tőle az egy minát és azután osztozkodjanak ? Azért mondja: Hazug szótól tartsd magadat távol!
8. Néha a peres felek maguk között választanak férfiakat arra, hogy közöttük egyezséget létesítsenek, akár a bíróság bevonásával, akár bíróság nélkül. És ez helyes dolog, mert mindegyik igyekszik majd annak a félnek a javát szolgálni, aki választotta és így helyes lesz az egyezség. De csakis egyenes, becsületes úton szabad az egyik oldal érdekeit szolgálni; de távol legyen mindenkitől az egyezséget elferdíteni, mert amint tilos, hogy az ítéletet elhajlítsák, éppoly tilos az egyezséget elhajlítani.
9. Joga van önbíráskodásra annak, ki a maga vagyontárgyát másnak a kezében látja, vagyis, hogy az elrabolta, elveheti tőle, ha pedig a másik ellenáll és ő másképpen kimenteni nem tudja, ütheti is, amíg otthagyja, legyen bár olyan dolog, hogy nem éri vele kárveszteség, ha vár is vele addig, míg a törvény elé állíthatja.
10. Ha a város emberei bíróságot állítanak maguknak, tudniuk kell, hogy a bírák mindegyikének e hét tulajdonsággal kell bírnia: tóratudással bölcsességgel, szerénységgel, istenfélelemmel, minden vagyonérdek gyűlöletével, még a magukéval szemben is, az igazság szeretetével, emberszeretettel és tetteik jó hírnevével. Aki olyan bírát állít, ki erre a tisztségre méltatlan, megszegi a tórának azt a tilalmát, mely azt mondja (M. V. 1. 17.) ne ismerjetek tekintélyt az ítéletben, vagyis: ne ismerjetek el ebben tekintélyt, mondván: ez az ember gazdag, ez rokonom, a bíróságba ültetem. Az előtt a bíró előtt, akit ezüstért, aranyért ültetek a bírói székbe, tilos felállani, vagy a tisztelet bármely jelével is őt megtisztelni, rája értelmezték mestereink, – áldássá legyen az emlékük! – a tóra (M. II. 20.) versét: ezüst isteneket (az = = = szó bírákat is jelent és arany isteneket ne csináljatok magatoknak.
11. Oly városokban, hol nincsenek oly tudós bölcsek, akik méltók volnának arra, hogy bírákká tegyék őket, tegyék meg bírákká a város lakóinak ítélete szerint legjobbakat es legbölcsebbeket és azok ítélkezzenek, ha nem is (teljesen) alkalmasak a bírói tisztségre, csakhogy ne vigyék a dolgaikat a világi bíróság elé. S mivelhogy, a város lakói őket a maguk bíráivá vállalták, senki más őket alkalmatlanoknak nem nyilváníthatja; de minden tettük Isten nevét és dicsőségét kell hogy szolgálja!
12. Aki bizonyságot tevő tudomással bír felebarátja valamely dolgáról, méltó is arra, hogy tanúságot tegyen mellette, felebarátjának haszna is lenne a tanúbizonyságából és azt követeli is tőle, hogy a bíróság előtt tanúskodjék neki, köteles neki tanúságot tenni, akár van vele más tanú is, akár egyedül van. Ha pedig megtagadja tanúbizonyságát, bűnéért a mennyei törvényszék előtt felel. Tilos, hogy az ember tanúskodjék oly dologról, melyről maga nem tud közvetlenül, ha olyan ember mondotta is néki, akiről tudja, hogy nem hazudik, mégha a perlő fél mondja is neki: gyere csak, állj oda az egy tanúm mellé, ne is tégy tanúságot, csakhogy megfélemedjék az adósom és higgye, hogy két tanúm van és bevallja, hogy nékem tartozik, ne hallgass reá, mert mondva vagyon (M.II. 23. 7.): hazug dologtól (szótól) tartsd magadat távol.
13. Hogy egy tanú is tanúskodhatik, az csak anyagi pénzkérdéseknél van, hogy egy tanú vallomása is (elég) használ arra, hogy a másik felet esküre kötelezzék. Így valamely tilalom dolgában is, ha még nem történt meg a tiltott dolog, tegyen tanúságot, hogy az embereket távol tartsák a tilalomtól, de ha már megtörtént a tiltott dolog, úgy ne tegyen tanúbizonyságot, mert mivelhogy egy tanú vallomásának még hitelt nem adnak, csak olyan lenne, mint aki rossz hírét terjeszti felebarátjának.
14. Annak, aki jutalmat fogad el a tanúskodásért, tanúsága érvénytelen. Tudniillik akkor, ha már látta a megtörténteket, mert akkor köteles ingyen tanúságot tenni, de azért, hogy elmenjen megnézni olyan dolgot, amelynek később tanúja legyen, szabad jutalmat elfogadnia, de csak a fáradozásának megfelelő jutalmat és nem többet. Ugyanígy, ha fáradozás neki a bíróság elé menni vehet a fáradozásának megfelelő jutalmat az utjáért, de nem többet.
15. Minden oly tanúskodás, amelyből az embernek haszna van, vagy amihez bármi távolról is köze van, semmis.
16. Írva vagyon (Jeh. 18. 18.): Ez aki nemjót tett népében, ezt (a talmudban Sab. 31. a.) úgy magyarázzuk: ez olyan ember aki felhatalmazással jön és izgul-buzgul olyan peres ügyben, amelyhez semmi köze nincsen. Áll ez csak arra az esetre, ha mindkét fél a városban van, de pl. hogy az adós erőszakos, a pereskedés fogásaiban jártas és a hitelező fél vele tárgyalni fél és egy más embernek ad arra meg hatalmazást, ez lesz az, aki izgul-buzgul olyan peres ügyben, mely nem is az övé. De ha az alperes, akitől követelnek, más városban van, a követelő felperes pedig nem fáradhat oda, ezért képviseletére meghatalmaz más valakit. Ez a meghatalmazott micvakötelességet végez, hogy megmentse a szorongatottat (megkárosítottat) a szorongatója (megkárosítója) kezéből. Vannak, kik azt mondják, hogy annak, aki azért jő a meghatalmazással, hogy neki is haszonrészesedése legyen a nyereségből, nem pedig azért, mert a másik fél erőszakos, szabad képviselnie felét.
17. Amennyire csak lehet, tartózkodjék az ember mindig még az igazságra való esküvéstől is.
18. Ha felebarátja esküvel tartozik neki, de ő azt látja, hogy az, – amitől Isten óvja – hamisan is megesküdnék, ha csak lehet, egyezzék ki vele és ne engedjék hazugságra esküt tenni, mert mondva vagyon (M. II. 22. 1.): az Ö-ó esküje legyen kettejük között; amit úgy magyarázunk: ez az írásmondat arra tanít, hogy az eskü súlya mindkét felet terheli.
19. Mindaddig, amíg az ember emlékszik a dologra., mindig tanúskodhatik és nem kell tartania attól, hogy mivel a dolog már nagyon régen történt, nem fog mindenre tisztán emlékezni. Ha a tanúsítandó dologra nem is emlékszik csak feljegyzésből, amikor átadják neki a saját írását a maga könyvében, amelyet a dolgok emlékeztetésére maga jegyzett fel, el is feledte már a dolgot és csak az írásból emlékezik rája, mégis tanúskodhatik. De csakis akkor, ha az írás láttára, már maga is visszaemlékezik a dologra, szintúgy ha a dolgot más juttatja eszébe, mikor megemlíti néki, leteheti tanúvallomását még az esetben is, ha az, aki emlékeztette rá, a második tanú. De ha a peres fél maga emlékeztette, ne menjen tanúnak akkor sem, ha azután már maga is emlékszik a dologra. De a peres fél átadhatja, (elmondhatja) a dolgokat másnak és ez emlékeztetheti a tanút rája, mert ennek annyi, mintha más által emlékeznék vissza a dolgokra.
20. Ha a tanú rokona a perben álló felek egyikének, vagy a bírák egyikének, avagy ha a tanúk rokonok egymással, ha csak a feleségeik révén áll is rokonságuk, tanúságra néha alkalmatlanok lehetnek, sőt ha csak a kezesnek (jótállónak) rokonai és nem az adósnak, alkalmatlanok tanúságot tenni az adós javára. Az, hogy a tóra alkalmatlanná teszi, érvényteleníti a rokonok tanúskodását, nem azért van, mert feltehető, hogy szeretik egymást, mert hiszen alkalmatlanok a tanúskodásra akár a rokonuk javára, akár annak kárára vallanának, hanem azért, mert ez az Írástörvény rendelkezése, még Móse és Áhron sem lettek volna alkalmasak arra, hogy egymásra tanúskodjanak. Azért minden tanú, aki rokona a fentemlítettek egyikének, vagy rokona volt, de tőle eltávolodott, a bírák pedig erről nem tudnak, kötelesek e rokoni kapcsolatukat a bírákkal közölni és azok tudassák vele, hogy a tóra rendelkezése alapján rokonsági kapcsolatuk olyan-e, ami tanúskodásra alkalmatlanná teszi, vagy nem.
21. Ha két tanú közül az egyik tudja a másikról, hogy gonosztevő és a tóra szerint tanúzásra alkalmatlan és a bírák nem tudnak a gonosz voltáról, tilos vele együtt tanúskodnia, még ha igaz volna is a vallomása, mert mondva vagyon (M. II. 23. 1.): ne válts kezet a gonosszal, hogy jogtalan tanú légy. Az Írás rendelkezése szerint pedig, az egész tanúzás érvénytelen, bármily sok volt a tanú, ha utóbb kiderül, hogy az egyik közülük tanúzásra alkalmatlan volt. És ki az a gonosztevő, akit a tóra tanúságtételre alkalmatlannak mond? Mindenki, aki oly dolgot követett el, amelyet Izraelben bűnnek tartanak, ha olyan dolgot, mit a tóra tilt, szándékosan követett el és meg nem bánta, jóvá nem tette. De ha feltehető, hogy véletlen vagy tévedésből tette, nem ismerte a tilalmat, nem lett emiatt tanúzásra alkalmatlan.
