A meglátás brácháinak szabályai (15 pontban)
1. Aki gyümölcsfát lát, mely már virágot hajtott, ezt az áldást mondja: »Légy áldott Örökkévaló Istenünk, a világ királya, ki nem akarta, hogy világában bármi is hiányozzék és teremtett benne jó teremtéseket és jó fákat, hogy az emberek élvezzék azokat.« Ezt az áldást csak egyszer mondják minden esztendőben, de ha elmulasztották a bráchát addig, míg gyümölcs fejlődött a fán, már ne mondják el. Ha nem mondotta, mikor először látta a virágokat, ne mondja abban az évben többé. (Mach. hasekel 226. fej.)
2. Csillagesésre, azaz oly csillagra, mely mint a kilőtt nyíl, repül végig az ég egész hosszában egyik helyről a másikra és fénye egyenes vonalban húzódik utána, vagy oly csillag, melynek röptében csóvája és fénysávja van; továbbá földrengésre, orkánszerű szélviharra, villámlásra külön-külön ezt a bráchát mondja: »Légy áldott Örökkévaló Istenünk, a világ királya, ki a teremtés művét alkotta.« (A csillaghullásra, habár lát más hulló csillagot is, csak egyszer egy éjjel mondanak bráchát. Ha csóvás csillagra már mondott bráchát, csak 30 nappal azután mondhatja el újra az áldást dörgésre, ha a villámlátás után hallja, ezt mondja: »Légy áldott, Örökkévaló, Istenünk, a világ Királya, kinek erejével és hatalmával telve a világ.« Ha a villámlást látja és azzal egyidőben hall mennydörgést, csak az Osze máászé berésit áldást mondja. Ugyanígy, ha az Osze máászé berésit áldást mondotta a villámlásra és közvetlenül utána hallható volt már a mennydörgés is, nem kell a mennydörgésre újabb áldást mondania, mentesült ettől a villámlásra mondott bráchá által. Csak közvetlenül a menydörgés és villámlás után szabad a bráchát mondani, ha hosszabb ideig várt, már ne mondja az áldást.
3. Mindaddig, míg a felhők el nem oszlottak, mentesül egy bráchával. Ha közben eloszlottak a felhők és az ég is kitisztult, újabb villámlásra és újabb mennydörgésre újra kell áldást mondani. A villanás, melyet dörgés nem követ, mert csak a hőség folytán jelentkezik, nem villámlás, láttára nem mondanak bráchát.
4. Ki a szivárványt látja, ezt az áldást mondja: »Légy áldott, Örökkévaló, Istenünk, a világ Királya, ki gondol a frigyre, hűséges frigyéhez és megtartja szavát.« A szivárványt hosszasan nézni tilos.
5. A tengerek és magas hegyek láttára, melyek magasságukról híresek a világban, az === áldást mondják.
6. Ki a huszonnyolc évenként ismétlődő napfordulót látja, mely napforduló niszán hóban a szerdai napra hajló éjszaka elején áll be, szerdán reggel, ha a nap felsüt, a következőket mondja: először a 148. zsoltárt: »Hallelujah, dicsérjétek az Örökkévalót az egekből« stb., erre az === áldást: »Légy áldott, Örökkévaló, Istenünk, a világ Királya, ki a teremtés munkáját műveli«, azután az === imát egészen a === szakaszig, majd a 19. zsoltárt: »Az egek beszélik Isten dicsőségét«, végül az === záróimát, melyre kadist mondanak (1. Kerem Slómó, a »Chaszam Szófer« === nevében).
7. Arra kell törekedni, hogy reggel, mindjárt napfelkelte után mondják az áldást, mert a buzgók sietnek a micvá teljesítésével és jó, ha csak lehetséges, az áldást a közösség gyülekezetében elmondani, mert (Pldb. 14. 28.): »a nép tömegében a királynak a fénye« (miért is már az előző napon közhírré kell tenni, hogy megtudják és összegyűljenek). Ha lehetetlen mindjárt reggelre összegyűlni, ne késlekedjenek emiatt, hanem mondja el mindenki az áldást mindjárt, hogy a napfelkeltét meglátja, mert az az elv, hogy »a buzgók sietnek a micvák teljesítésében«, háttérbe szorítja »a népnek tömegében a királynak a fénye« elvét. Ha már megtörtént, hogy nem mondotta el reggel az áldást, elmondhatja délelőtt kilencig, szükség esetében délig. Ezért, ha reggel felhők takarják el a napot, várjon közel a déli óráig, hátha kiderül és elmondhatja a bráchát Isten nevének és uralmának a megemlítésével, ha akkor sem derül ki, mondja el az áldást Isten nevének és uralmának említése nélkül. (A legutóbbi napfordulók az 5601., 5629., 5657. és az 5685. években voltak, a legközelebbi I. s. az 5713. évben lesz.) Ó, vajha engedné az Isten még meglátnunk a teremtés hét napjának a fényét!
8. Akivel a Szent – áldassék! – természetfeletti módon csodát művelt, ha látja azt a helyet, ahol a csoda történt, mondja el a következő áldást: »Légy áldott, Örökkévaló, Istenünk, a világ Királya, aki velem e helyen csodát művelt« (l. lej. 61. fej. 3. p.). A fia is, unokája is, ha a csoda megtörténte előtt is születtek, mondják el az áldást, ha arra a helyre jönnek. Hogyan mondják ők az áldást? A fia ezt mondja: »… ki csodát művelt atyámmal e helyen«, ha több fia van együtt, úgy mondják: »atyánkkal«. Unokája azt mondja: »apáimmal«, több unokája együtt azt mondja: »apáinkkal«. Akivel több csoda történt és azon helyek egyikéhez jön, ahol vele csoda történt, köteles megemlíteni valamennyi helyet és egy bráchába foglalva ezt mondja: ». . . aki velem itt, meg ott, meg ott csodát művelt.« A fiai ugyancsak megemlítik a többi helyet is.
9. Aki Izráelnek nagy tóratudását látja meg, ezt az áldást mondja: »Áldva légy, Örökkévaló, Istenünk, a világ Királya, ki részt adott a bölcsességéből azoknak, kik őt félve tisztelik.« (Mert Izráel Isten osztályrésze és Hozzá ragaszkodik, azért mondja azt, hogy »részt adott.«) Aki a világ népei közül való, a világi tudományokban nagy tudóst lát meg; ezt az áldást mondja: »Áldott légy, Örökkévaló, Istenünk, a világ Királya, ki bölcsességéből adott a testnek és vérnek (az embernek).«
10. Ki a világ uralkodói közül való királyt pillant meg, ezt az áldást mondja: »Áldott légy, Örökkévaló, Istenünk, a világ Királya, ki dicsőségéből adott a húsnak és vérnek (az embernek).« Ha maga nem is látja magát a királyt, de látja ünnepeltetését és biztosan tudja, hogy ott van, akkor is elmondhatja ezt az áldást rája. A világtalan ember az Isten nevének és uralmának említése nélkül mondja el a bráchát. Micvákötelesség arra törekedni, hogy a királyok dicsőségét lássák. De ha már látta egyszer, ne mulassza el az ember tóratanulását azért, hogy lássa, kivéve, ha most nagyobb kisérettel és nagyobb pompával jő.
11. Ki zsidó sírokat lát: »Légy áldott, Örökkévaló, Istenünk, a világ Királya, ki benneteket igazságosságban teremtett . . .« stb. bráchát mondja. Ha bálványimádók sírját látja, Jirmija próféta e szavait mondja (50. 12.): »Megszégyenült anyátok nagyon, elpirult a ti szülőtök, íme, a bálványimádók vége pusztaság, vadon és sivatag.«
12. A meglátásnak mindez említett brácháit nem kell újra elmondani, ha ugyanazokat a dolgokat (vagy személyeket) mégegyszer látja, csak ha a legutóbbi és a mostani meglátás között legalább 30 nap telt el, azaz a legutóbbi meglátás és a mostani meglátás napját bele nem számítva legyen harminc nap. De ha nem ugyanazt a dolgot, vagy személyt látja újra, hanem csak ahhoz hasonlókat, pl. más királyt és más sírokat stb., a harminc napon belül is újra kell rájuk áldást mondani.
13. Aki szerecsent, vagy vörösbőrűt, vagy különösen fehérbőrűt, vagy nagyon hosszú és nagyon sovány embert, avagy törpe, vagy himlőheggel tele embert, vagy egybeálló hajú embert, vagy akár elefántot, akár majmot lát, ezt az áldást mondja: »Légy áldott, Örökkévaló, Istenünk, a világ Királya, ki megkülönbözteti a teremtményeket.« Ezt az áldást csak akkor mondja, mikor legelőször látta ezeket és a nagy rendkívüliség meglepte.
14. Aki béna, vagy csonkakarú, vak, kiütéses, fekélyfoltos, fehér pontoktól tarkáló arcú embert lát, ha az illető ember már így született, az első ízben, ahogy látja őket, a === áldást, ha ezek az elváltozások csak később történtek, és nagyon sajnálja őket, a === bráchát mondja.
15. Aki lát szép fákat, szép embereket – legyenek bár ezek bálványimádók – (csak megpillantja, mert nem szabad bámulni rájuk), vagy akár szép állatokat, ezt az áldást mondja: »Légy áldott, Örökkévaló, Istenünk, a világ Királya, kinek világában ilyenek vannak.« Csak az első ízben való látásuknál mondják rájuk a bráchát, de többször ne mondja se rájuk, se másokra, kivéve ha még ezeknél is szebbeket lát meg.
