A levesnek, gyümölcsök és zöldségek nedvének szabályai (6 pontban)
1. Minden gyümölcs és zöldség kinyomott levére, mint italra a Sehákol bráchát mondják, így a datolyából folyó mézre is, mert egyetlen más ital sem nevezhető gyümölcsnek, csak a bor és az olaj. A bor élvezetére, mert a legbecsesebb és legkedveltebb a Boré pri hágáfen külön bráchát rendelték. A faolajra, mely szintén becses, ha olyan módon élvezi, hogy bráchá kell reá, a Boré pri háéc bráchát mondják. (1. lej. 54. fej. 8. p.).
2. Ha azt a gyümölcsöt, melyet nem szoktak megfőzni, hanem nyersen szokták enni, mégis megfőzték, a levükre a Sehákol bráchát, áldást mondják. De azt a gyümölcsöt, melyet meg szoktak szárítani és azután főzni, melyekből sok van s e célból ültetik, ha azért főzték, hogy a gyümölcsét megegyék és a nedvét megigyák, a nedvére a Boré pri háéc bráchát mondják akkor is, ha nem esznek a gyümölcsből. Így van ez a hüvelyes veteményeknél és a zöldségféléknél is olyan helyen, hol megszokták azokat főzni, hogy ehessék és levüket is igyák, a levükre Boré pri háádámá áldást mond akkor is, ha az eledelből nem evett. (Ezek közt és az a fejezet első pontjában említettek között való különbség némelyek szerint onnan van, hogy az abban említett gyümölcsnek vagy zöldségfélének a levét nem szokták kinyomni, ezeknek pedig kinyomják, mások szerint még sokkal inkább érezhető a gyümölcsnek vagy főzeléknek az íze abban a vízben, melyben főzik, mint abban a lében, mely azokból kicsepeg.) De ha a főzésre csak a gyümölcs vagy zöldség miatt volt szükség, akkor ha nem eszik a gyümölcsből vagy zöldségből, hanem csak a levét issza, a Sehákol bráchát mondja rá. Ha hússal együtt főzi, bár a főzés célja a leve is volt, mégiscsak a Sehákol bráchát kell a lére mondania, mert a hús volt a lényeges.
3. A gyümölcsre, melyet csakis a lé céljából áztattak vagy sütöttek, a Sehákol bráchát mondják, azért mondják a kávéra és teára is a Sehákol bráchát, úgyszintén a sörre, akár datolyából, akár árpából készítették.
4. Növényre vagy gyümölcsre, melyet azért áztatnak vízben, hogy megsavanyodjanak, bár így szokás, (pl. uborkára, céklára, káposztára, stb.) levére, mégis a Sehákol bráchá jár, habár a növénynek, vagy a gyümölcsnek az íze van a levében, de mert nem azért áztatják őket, hogy ízt adjanak a vízbe, hanem hogy az áztatás által maguk is javuljanak, csak a Sehákol áldást kell reájuk mondani. Mindamellett, ha előbb evett a növényből és elmondotta rá a Boré pri háádámá áldást és azután akar inni a levéből, kétséges, hogy kell-e külön áldást mondani a levére, talán eleget tett kötelezettségének a Boré pri háádámá bráchával is, azért ne cselekedjék így, ne egye előbb a növényt.
5. Ugyanez az eset oly gyümölcsnél, zöldségnél, hüvelyes veteményeknél stb. melyeket valamely folyadékban főznek, melynek magának is meg van az íze: pl. ecetben, céklalében vagy tejben, a folyadékra csak a Sehákol bráchát mondják és ha előbb ette a gyümölcsöt stb., kétséges, nem mentesült-e a bráchá által már a levére járó áldás alól is.
6. Mazsolára, melyben még annyi nedv van, hogy ha kinyomják, kijön a méze és vízbeáztatták, hogy italt nyerjenek belőle, nem pedig, hogy mint mazsolát egyék, – ha három napig ázott és erjedve forrni kezd, három nap múlva pedig más edénybe ürítették az italt, akkor ez az ital teljes bor és a borra rendelt Boré pri hágáfen mondják rája, élvezése után pedig az asztali ima három áldásának kivonatát. Minden oly esetben, mikor vallásos célra egy pohár borra volna szükség, ezzel is eleget tesznek a kötelezettségnek. De ügyelni kell arra, hogy a mazsolaszőlő több legyen, mint a víznek a hatodrésze, a mazsolának mértékét ahhoz szabják, amilyenek frissen voltak, mielőtt beszáradtak (1. Sááré tesuvá 204. fej. 5. p.), ez természetesen csak arra az esetre szól, ha ez áztatás útján készült, mint megírtam. (De ha a mazsolát vízben megfőzte, a főzés által nem nyert bort, így írja a Széfer háchájim, az Élet könyve). Ha pedig azért áztatta vagy főzte a mazsolát, hogy a mazsolát is egye, több szempontból merül fel kétség arra nézve, hogy milyen áldás jár ily esetben a levére. (L. S. A. Tánjá 202. fej. 12. p.)
