A jomhakipurim (az engesztelés napjának) szabályai (31 pontban)
1. Jomhakipurim napján tilos az evés, az ivás, a mosakodás, a test kenése és a nemi érintkezés. Tilos mindenféle munka és a tárgyak ki-bevitele éppenúgy, mint sabbosz napján és mivel a szentségtelen nap egy részével kell megtoldani a szentséges napot, azért mindez már valamivel estalkonyat előtt, tehát amíg még nappal van is tilos, ugyanígy a Jomhakipurim kimenetelekor is megtoldják valamivel a csillagok feltűnte után.
2. Némelynek megengedik, hogy amikor a gyermeknek enni adnak, közvetlen ételhez és italhoz nyúljanak, mások ezt is megtiltják. Ha tehát lehetséges, kerüljék el.
3. Tilos a mosdás, lásd a 124. fejezet 7.-9. pontjait, de jomhakipurim napján is csak az élvezetre szánt mondás tilos (továbbá 159. fej.) Igen nagyon kell tehát ügyelni arra, hogy ne mosakodjék jobban, mint amennyire éppen kénytelen. A mincha (délutáni) a neila (záró) és maariv (esti) imához, mivel az egész napot imával és ünnepi énekekkel foglalkozva tölti, megtartja kezei tisztaságát, ne mossa meg azokat.
4. A kóhénok, akik a papi áldásra az emelvényre (===) mennek, mivelhogy a »duchenoláshoz« a papi áldáshoz egészen a csuklóig kell megmosni kezeiket, ha reggel csak az ujjaikat mosták le és akkor mondták rá a kézmosásra járó áldást, mindamellett most, mivel az a kézmosás a papi áldáshoz nem elegendő és ezért most a csuklóig mossák meg a kezeiket, kötelesek másodszor is elmondani a kézmosásra rendelt áldást. Miért is jobb, ha reggel a csuklóig mossák meg a kezüket, hogy ne legyenek kénytelenek később a bróchót megismételni.
5. Aki beteg, ha nincs is veszélyben, mosakodjék meg rendes módján. A menyecske házassága első harminc napján belül mossa meg az arcát is, hogy az ura előtt csúnyának ne tűnjék.
6. Aki – mitől Isten óvjon! – látja, hogy rajta Jomhakipurim napján éjjeli tisztátalanság esett meg, ha még nedves, törölje le valami kendővel, ha már megszáradt, csak a bemocskolt helyeket mossa le, mert ugyanaz a szabály áll rája, mint a bélsárra, de ne jobb ruhadarabbal mossa le, hogy ki ne facsarja. Tilos a mikvában alámerülnie, még ha máskülönben az esztendő minden napján szokott is a mikvában fürödni. Közölje baját egy tóratudóssal, hogy mi esett meg vele a félelmetes és szentséges napon, az majd kioktatja, mit kell tennie, hogy megbocsáttassék neki és sokáig éljen. (L. Korban Nethanel a Ros -hoz Jomhakipurim fej. 2. p. Ávódath hakódés hechadasnak Kuntresz Jószef I. fej. és r. Baruch Fränkel – áldássá legyen az emléke! – jegyzetét az Órach Chaj. 615. pontjához).
7. A test kenése tilos még piszok eltávolítása céljából is, akár testének bármelyik részén is. De a beteg, ha nincs is veszélyben, bekenheti magát rendes szokása szerint. Akinek kiütései vannak, – mivel a mi országainkban az egészséges emberek nem szokták kenni magukat, – tilos a szent napon magát bekennie, mivel nyilvánvaló, hogy csak orvoslás céljából teszi (így írja a Derech hachajim = Az élet útja könyve és l. fentebb 91. fej.).
8. A bőrcipő felvétele tilos, némelyek még az olyan faszandálnak a fölvevését is megtiltják, mely nincsen, bőrrel bevonva, de nádból, vagy szalmából fonottat, vagy posztóból készültet szabad felvenni. A bőrcipő felvételének tilalmát még szigorúbban kell venni akkor is, ha iszapos, sáros, vagy agyagos helyen, sőt ha nemzsidók közt is kell járnia, de ha nagyon nehezére esik iszapos, sáros vagy agyagos helyen bőrcipő nélkül járni, vegyen fel olyan cipőt, melynek nincsen sarka, vagy ha csak sarkos cipője van, vegye a ballábára valót a jobb lábára és a jobb lábára valót a balra, ha elütnek egymástól. A zsinagóga ajtaja előtt azonban vesse le és rejtse el azokat és ügyeljen arra, hogy se a levételnél, sem a felvételnél ne érintse puszta kézzel a cipőket, mert különben meg kell mosnia kezeit.
9. Szabad állani párnákon és takarókon, még ha bőrből vannak is, de a 18 áldást helyettesítő tefilla mondása idején tilos bármin állani. Aki könnyen megfázik, meghűl, annak szabad némi fűre állani.
10. Minden beteg embernek, ha nincs is veszélyben, vagy akinek a lába sebes, és ugyanígy a nőnek gyermeke szülése után harminc napon belül szabad cipőt felvenniök.
11. Tilos a férjnek megérinteni a feleségét még nappal is és tartsa őt jomhakipurim egész napján === -nak, tisztátalanságában elkülönítettnek (1. M. III. k. 28. 29.).
12. A viselős és szoptató asszonyok egész napon át böjtölnek, mint minden más ember. Az a szoptató nő, akinek a gyermeke beteg és veszedelemben forog és nem akar mástól inni, csak tőle, – ha pedig böjtöl, az veszedelmes lehet a gyermekre, ne böjtöljön.
13. Ha az áldott állapotban levő asszony valamilyen étel szagát érzi és megkívánja, mivel úgy tudjuk, ha nem adnak néki abból, amit megkíván, veszedelmes lehet rá is meg a magzatára is, ezért ha azt mondja: ennem kell, bár nem változott meg az arca színe, – avagy ha látják, hogy megváltozott az arca színe, bár ő nem szól semmit, azt súgják a fülébe: ma jomhakipurim van, mert néha e figyelmeztetés által is megnyugszik. De ha nem nyugszik meg, a következőképpen adjanak neki enni: először csak ízlelésre adjanak valamit, pl. belemártják a levesbe az ujját, vagy mást és a szájába teszik, mert néha egy csepp is megnyugtatja. Ha még nem nyugszik meg tőle, az eledelnek nevezett mértéknél (l. alább 15. pont) kevesebbet adnak neki, ha még attól sem nyugszik meg, adjanak neki annyit, amennyi neki kell. Hasonlóképpen járnak el minden más emberrel is, aki étel szagát érezte és megváltozik az arca színe és veszedelmes lehet reá (l. fentebb 33. fej. 4. pont), de ennek mindaddig, hogy meg nem változott az arca színe, ne adjanak enni még akkor sem, ha azt mondja: ennem kell.
14. A gyermekágyas nőre és a veszedelemben forgó betegre az evés és ivás, meg a jomhakipurim megszentségtelenítése tekintetében ugyanaz a szabály áll, mint a sabbosz megszentségtelenítése tekintetében (l. fentebb 92. és 93. fej.), de az evés és ivás tekintetében akárhány orvos mondja is, hogy nem kell ennie, sőt ha azt mondják is, hogy az étel vagy ital most megárthat neki, a beteg azonban azt mondja, hogy neki kell, sőt ha maga mondja is, hogy most még nincs veszély, de ha nem eszik, érzi, hogy rosszabbul lesz és veszedelembe juthat, hallgassanak rá és adjanak neki enni, mert evés és ivás dolgában ő ismeri és érti magát a legjobban, mint az Írás mondja (Pldb. 14. 10.): a szív ismeri lelke keserűségét.
15. Amikor az áldott állapotban levő nőnek, a gyermekágyas nőnek, avagy betegnek enni adnak, tegyék eléjök az eledelt és mondják nekik: ha úgy érzed, hogy veszedelembe juthatsz, ha nem eszel eleget, egyél rendesen, míg azt nem érzed, hogy elég volt, de ha megteheted, hogy nem eszel egyszerre egy egész mértékkel, tedd meg. És egyék egyszerre annyit, mint egy tojásnak a kétharmada, (mert ez annak az ételnek a mértéke, amely miatt jomhakipurim napján már a kórész [kiirtás) büntetése jár, akkora, mint egy nagy datolya, amely valamivel kevesebb, mint egy közepes tojás a héja nélkül), azután igyék egy keveset, kisvártatva azután megint ehet ugyanannyit. Annyi ideig kell várnia, hogy a két evése között, az első evés végeztétől a második megkezdéséig legalább is a === időmértéke teljen el (ez négy vagy legalábbis három tojás mennyiségének megfelelő étel elfogyasztásának ideje – lehet 10 percen belül, amely időt mindig hely, idő és körülmények szerint ítéljenek meg, l. Cnaszam Szófer dtv. VI. k. 16. sz. Ford.) Ennyit és ily módon ehetnek több ízben is, de ne egyenek ezidőközben semmit, ha ez keresztülvihető és neki elegendő. (Mert ha nem tartották be az említett időszünetet, a két étkezés folytatólagosnak és egynek számít.) Az ital tekintetében pedig ne igyék egyszerre tele szájjal hanem valamivel kevesebbet, várjon utána egy keveset, azután megint ihat. Az ivás közben tartott szünetek ideje is legalább a fent jelzett ideig, vagy legalább is egy negyed log (1/7 liter) ital ivása idejéig tartson. Ezeket a mértékeket már jomhakipurim előtt perceket jelző órán állapítsák meg, hogy pontosan tudják.
16. Akit éhséggörcs fogott el, === az éhségtől keletkezett baj, aminek a jele, hogy szemei elhomályosodnak, hogy már alig lát, annak adjanak enni addig, amíg szemei kitisztulnak.
17. Mindazoknak, akiknek adhatnak enni veszély miatt; – ha nincs ott megengedett eledel, adhatnak akkor tiltott eledelt. (L. Sulchan Aruch 618. fej.) Ha tiltott eledelt adnak neki, ajánlatos, hogy megszakításokkal egy olajbogyónál mindig kisebb darabot adjanak, ha az illető ezzel beéri.
18. Ha öntudatnál van, mondja el az evés előtt is, utána is a megfelelő bróchót, de kiddust ne csináljon. Az evés után köteles imában === -t kell mondani, ha sabboszra esik a === szakaszt is betoldja. De ha ezt elfeledte, nem kell újból kezdenie, mert aznap nem kötelesség kenyeret enni.
19. Kilenc évesnél kisebb fiút és leányt ne hagyjanak böjtölni, ha akarnának is valamily ideig böjtölni, hogy komoly bajuk ne essék – Isten ments! – De aki már betöltötte a kilencedik évét és egészséges, már rászoktathatják, hogy egy keveset böjtöljön és ne egyék, csak néhány órával azután, mint rendesen enni szokott. A cipő felvételének, a mosdásnak és testkenésnek tilalmára azonban már rá kell szoktatni kilenc éves kora előtt is.
20. Jó néhányszor illatos fűszert szagolni és reá bróchót mondani, hogy így pótolják ki százra a napi áldásmondásokat. Mindazideig azonban, hogy az előző élvezése után még nem vonta el attól a figyelmet, tilos másodszor is áldást mondani rája, mert ez hiábavaló bróchó volna. Ezért az előző és követő között oly nagy időszünetet kell tartania, hogy közben biztosan elvonja attól a figyelmét. Jó, ha minden alkalommal más illatszert szagol, ha ugyanaz a fajta is; mégis jobb, ha három fajta; illatozó faág, illatozó fű, virág vagy egyéb illatszer. Ha figyelt az előimádkozónak, a tórafelolvasónak és a maftirnak minden bróchójára már csak három hiányzik a bróchók számának 100-ra való pótlásához, egészítse ki az ez illatokra járó bróchókkal.
21. Megemlékeznek jomhakipurim napján a halottakról és imádkoznak azok lelkéért, mert a halottakról való megemlékezés megtöri és megalázza az ember szívét, továbbá, mert a halottaknak is szükségük van engesztelésre, miként a Szifré könyve hozza (M. V. 21. 8. verséhez): »Adj engesztelést népednek«, ezek az élők; »akiket megváltottál« ezek a halottak, – tehát a halottaknak is van szükségük engesztelésre. Cedaka jótékonyadományt is felajánlanak érettük (és l. fentebb 97. fej 3. p. hogy a felajánlás után azt kell mindjárt mondani === hogy ne legyen fogadalom.) A halottak érdekében gyakorolt jótett támasztéka az Írásban (M. II. k. 30. 10.) === hetiszakaszában az áll: »egyszer egy évben szerezzen engesztelést« és mindjárt utána (12. V.) pedig: »adja kiki lelkének váltságát az Örökkévalónak«. Használ a cedaka jótett a halottaknak is, mert az Örökkévaló vizsgálja és látja a szíveket: hogyha ez a halott élne, ő is adna cedakaadományt. Az élő pedig könyöröghet azért, hogy a halott ítélete enyhíttessék, miként Dávid Absalomért imádkozott (Szóta 10. b.) az igaz jámbor életet élt halottak pedig utódaik szószólói. Peszach utolsó napján és sovuot második napján valamint semini acaret napján is megemlékeznek a halottakról, mert e napokon a szentírásból a === szakaszát olvassák fel, amelyben (M. V. k. 16. 17. ) az áll: »kiki keze adománya szerint«, ezért ajánlanak fel jótékony adományokat és mivel amúgy is felajánlanának cedakaadományt, azt a halottakért szokták adni, hogy az Örökkévaló emlékezzék meg róluk jóra és az ő érdemükben velök együtt rólunk is emlékezzék jóra. – Az a szokás, hogy akinek apja is, anyja is él, a halottakról való megemlékezés tartamára kimegyen a zsinagógából. Sőt az apa vagy anya elhalálozása első évében is kimennek még a zsinagógából. (Ennek okát l. Kerem Slomó Orach Chaim 668. p. és Saaré Efraim Pitché Seárim előrészében 10. fej. 31. p. b.).
22. Az aznap körülmetélendő gyermeket === előtt metélik körül és a körülmetélés áldásmondatait bor nélkül mondják. A mi vidékeinken azonban borra mondják és adnak belőle egy néhány cseppet a körülmetélt gyermeknek szájába azonkívül, amit akkor adtak, mikor a === (Jech. 16. 6.) írásszavakat mondották. Más gyermeknek azonban még kóstolni se adjanak a serlegből (mert ez súlyosabb, mint tisabeav napján). Aki a (===) véreltávolítást borral szokta végezni, most ne öntse rá a szájával, hanem a kezével, de a mecicát mint rendesen, szájjal végezze.
23. Szokás füvet (szénát) szétszórni a zsinagógában. Oka az, hogy az === rendjének (a szentély jomhakipurimi istenszolgálatának idejében) a szentély emlékére le szoktak borulni arccal is a földre, ez pedig ott, hol a zsinagóga padlója ki van kövezve, tilos, sőt némileg ott is fennáll a tilalom, hol nincs kövezve, azért füvet (szénát) terítenek ki rája, hogy ne közvetlenül a földet érintsék. Ott, hol fű nincsen, vesse arca és a föld közé taliszát, imaköpenyét vagy valami mást (ami elválasztja).
24. A neilá (záró) ima ideje akkor van, mikor a nap már csak a fák csúcsaira süt, hogy a csillagok feltűntével fejezze be. Néha már az estébe húzódik, mégis mondják a === (pecsételj meg minket stb.) imamondatokat, mert az ítélkezés nem szűnik meg, míg Izrael idelenn imarendjét be nem fejezte. Azt a verset === »a nap fordul« stb. ne mondja, ha már feljöttek a csillagok, mert akkor valótlant mondana, ha nem így mondja === »a nap fordult, a nap lement leáldozott«, stb. Az előimádkozó azonban a Kohanim papi áldását és utána a === szakaszt mondja akkor is, ha, már este van.
25. Azt a szokást, hogy nemzsidó a neila (záró) ima költeményei elmondásának megkönnyítésére felgyújtja a zsinagógában a gyertyákat, meg kell szüntetni, hanem a még égő gyertyákat helyezzék el a zsinagóga különböző helyein, mert ez csak egy rabbinikus sabbosztilalom kerítését körülkerítő sáncnak, === -nek a megsértése.
26. A neila ima után, még ha sabboszra is esik és bár még nappal fejezte be, elmondják az === imát. Utána a === verset egyszer, a === verset háromszor, a === mondatot hétszer, hogy elkísérjük az isteni sechina fenségét, mely most a hét egek fölé távozik. Az előimádkozó örömöt kifejező dallammal mondja az egész kaddist. Mire a sófarral tekiát fújnak annak jelzésére, hogy az isteni sechina fenség már a magasba távozott, miként az a tóraadása (az isteni megnyilatkozás) után történt, hol midőn a sechina felemelkedett, az vagyon mondva (M. II. 19. 13.): huzamosan szól a harsona stb.; továbbá mondva vagyon (Zsolt. 47. 6.): »fölszálla Isten a riadóban«; emléke ez a jóbelesztendőnek a jomhakipurim napján fölharsanó szabadság-tekia fúvásának. Ezt a tekiát meg szabad fújni, ha még nem is jöttek fel a csillagok, de már estalkonyat van, még sabbosz napján is. De ha még nappal van, nem szabad megfújni. A tekia fúvása után valamennyien háromszor egymás után mondják === Jövő esztendőre Jeruzsálemben!
27. A csillagok feltűnte után a maariv (esti) imát mondják, amihez méltó előimádkozót kell odaállítani, ez imádkozzék lassan áhítattal, a sietőket utasítsák rendre. A maariv ima Semoné eszré (18 áldásszakasz) imájába az === szakaszt toldják. Ha sabboszra esett, ez után a === -t mondják és elhagyják a === és a === imákat. Az ima után megszentelik a holdat és örömmel és vidám szívvel köszönti egyik a másikat, mint ünnepen.
28. Jomhakipurim kimenetele után a havdala (a szentséges napot a szentségtelentől megkülönböztető (szertartásnál csak oly gyertyára mondhatnak bróchót, mely sabboszon (az ünnepen) át megvolt és nem most vették ki a formakövek közül vagy hasonló formából, sem arra, amelyet olyanról gyújtottak meg. A leghelyesebb egy gyertyát azon a mécsen vagy gyertyán meggyújtani, amelyet a lakásában előző napon gyújtott és a kettőre együtt a bróchót mondani. Ha nincs gyertya a lakásban, hozzon égő gyertyát a zsinagógából, gyújtson meg erről egy másikat és mondja rájuk az áldást. Szükség esetén mondható áldás arra a gyertyafényre is, amelyet a nemzsidó gyertyáján gyújtottak vagy amelyet a kőformából vagy hasonlóból most vettek ki. A havdalát nem kezdik a === írásversekkel, hanem mindjárt a serleg borra és a gyertyafényre mondják a bróchót és utána a === áldást, míg ha sabbosz is volt, illatos fűszerre is mondanak bróchót és a === versekkel kezdik a havdalát, mint más sabbosz kimenetelekor.
29. Jomhakipurim végeztével esznek, isznak és vigadnak, mert így hozza a midras: Jomhakipurim végeztekor mennyei hang száll és szól a világba: „menj, edd örömmel kenyeredet és igyad vidáman borodat, mert kedvesen fogadta Isten tetteidet (vezeklésedet)” (Koh. 9. 8 ).
30. Akik a micvakötelességeket szigorúan veszik, mindjárt jomhakipurim kimenetele után fognak hozzá a szukka (sátor) készítéséhez, hogy ezzel is teljesítsék az Írás szavát (Zsolt. 84. 8.): »Jámbor tettől, jámbor tetthez lépnek«.
31. A jomhakipurimot követő napon korábban szoktak menni az imához a zsinagógába. A jomhakipurim és szukkot ünnepek közé eső napokon nem böjtölnek, még a Jahrzeit (a szülők halálozási évforduló) napján sem: Nem mondják a === (6. zsoltár) könyörgést sem, mert az öröm napjai, Salamon idejében e napokon avatták fel az oltárokat. Mi is a szukka (sátor) építésének, az eszrog és lulov csokor többi neme beszerzésének a parancsával foglalkozunk az Urak Urának, Izrael és az ünnepek megszentelőjének a tiszteletére.
