A dicsőítő énekek verseinek szabályai (8 pontban)
1. A Hodu -tól a Sirá (Mózes és Izráel éneke a Vörös-tenger partján) utánig tartó imarész Pszuké dözimrá dicsőítő énekek versei, melyeket a Báruch seámár vezet és a Jistábách bráchája fejez be. Ha a Báruch seámár -t megkezdették, tilos az imákat a tefila utánig (a 18. áldásmondás utánig) megszakítani, még a szent nyelven is (és ugyanígy, ahol tilos megszakítani, a szent nyelven sem szabad). De a megszakítás dolgában, ha annak valamely micvá teljesítése érdekében kellene megtörténnie, különbséget kell tenni a dicsőítő énekek és bráchái, meg a Semá szakaszai és bráchái között. A dicsőítő énekek versei közben, meg a Báruch seámár közben, vagy a Jistábách közepén is hallunk mástól egy bráchát, szabad rá áménnel felelnünk, éppen úgy, ha halljuk, hogy a község a Smát-t olvassa, mondjuk el velök a Smá versét, annál is inkább szabad a kádis, ködusá, vagy bárchu kedvéért az énekeket megszakítanunk és a községgel együtt felelnünk. Mindamellett, ha lehetséges úgy rendeznünk, hogy ha már ezek miatt félbe kell szakítanunk a dicsérő énekeket, tegyük ezt egy új szakasznál, pl. zsoltár és zsoltár között, vagy legalább az egyik vers és a másik között. Báruch Hu uváruch Sömo -t ne mondjunk az énekek versei közben, még egy szakasz végén sem (mert ezt a Talmud nem említi). Ugyanígy ne mondjuk el a Jitbárách vöjistábách imát, míg az előimádkozó a Bárchut énekli, mert ez csak minhág (szokás). Ugyanúgy gondolom, hogy ha közben ki kellett mennünk szükségletünk elvégzésére és megmossuk a kezeinket, ne szakítsuk meg az énekeket az áser jácár bráchájával is, mert ezt elmondhatja későbben is.
2. Fogjuk meg tálitunk két elülső cicitjét és mondjuk el állva a Báruch seámár imát és a befejezésnél, a mehulál bátisbáchot szavaknál csókoljuk meg és azután engedjük le a kezünkből a két cicitet. A dicsőítő énekek minden versét lassan és hangsúlyozva és ne elsietve mondjuk, úgy ejtsük ki pontosan minden szavát, mintha egyes pénzdarabokat számlálnánk és figyeljünk a szavak értelmére, különösen a: »Kinyitod a kezedet és jóllakatsz minden élőt jóakarattal« (a 145. zsoltárének 16.) verset kell, hogy nagy áhítattal mondjuk, megértsük a szavak jelentését és gondolatunkban imádkozzunk a magunk élelméért és egész Izráel táplálékáért. Mert ha nem figyelő áhítattal mondottuk el, később meg kell ismételnünk, hogy áhítattal mondjuk. A Hodu énekrészben (a 96. zsolt. 5. versében) az elilim és vöHásém sámájim ászá szavak között tartsunk kis, rövidebb szünetet, hogy úgy ne hangozzék, mintha a vers II. fele az előbbi elilim szóhoz tartoznék. (A vers értelme »Mert a népek minden istene bálvány (de) és az Örökkévaló az eget alkotta«.)
3. Óvakodjunk a dicsőítő énekek elmondása közben és még inkább azután a tefilá (a Semóné eszré ima) utánig testünknek valamely betakart részét, vagy fejünket, hol be van takarva, kezünkkel érinteni. Orrunk vagy fülünk váladékát is tilos érinteni, ha csak nem kendővel. Mert ha érintettük, le kell a kezünket vízzel mosnunk. Ha ez éppen a tefilá (a Semoné eszré ima) közben történt, amikor az ember el nem mozdulhat és nem kereshet vizet, elegendő, ha a falhoz dörzsöli, ha földdel, vagy más hasonló módon tisztítja meg kezeit.
4. A Mizmor lötodá hálaéneket (100. zsoltár) állva, örvendve kell elmondani, mert a hálaáldozatot pótolja. Ugyanígy állva mondjuk a Vájövárech Dávid -ot egészen Átá Hu háElohim -ig és ugyancsak állva és örvendezve mondjuk el a Sirá -t Mózes és Izráel énekét; a Jistábách bráchá elmondásakor is állni kell.
5. Sábát- és ünnepnapon nem mondják a Mizmor lötodá (100.) zsoltárt, mert a hálaáldozat önkéntes adomány volt, sábát- és ünnepnapon pedig fogadalmi és önkéntes felajánlási áldozatokat nem hoztak. Nem mondják Peszách félünnepén sem, mert akkor sem hoztak hálaáldozatot, a hálaáldozattal ugyanis tíz kovászos kenyeret is bemutattak, de még erev Peszáchkor, a Peszáchot megelőző napon sem, mert hátha nem tudták volna a chámec tilalmának bekövetkeztéig elfogyasztani és akkor el kellett volna égetniök. Erev Jom kipurimkor, a Jom kipurt megelőző napon sem, az idő rövidsége miatt (este már nem ehették) és használhatatlanná tették volna a szentséget.
6. Ha késve jött a zsinagógába, mikor a község már megkezdte az imádkozást és ha ő az imák rendjét betartja, nem érhet addig, hogy a Semoné eszré imát velők együtt mondja, a legfontosabb pedig, hogy a Semoné eszré imát mondja el a közösséggel együtt, kihagyhat egyes részeket, amint azt később kifejtjük. De a kézmosásra és a Tóra tanulásra szóló bráchákat és az Eloháj nesámá bráchát mindig az ima előtt kell elmondani (ahogy a 7. fej. 6. p.-ban megírtuk) és ezért, ha nem mondotta el ezeket otthon, mondja el a zsinagógában, még az esetben is, ha ezáltal elmulasztaná a közösséggel együtt való imádkozást. A reggeli Smát brácháival együtt szintén csak a Semoné eszré ima előtt kell mondania, azaz a Jocér or bráchánál kell kezdenie és megszakítás nélkül kell folytatnia a Semoné eszré ima utánig, (hogy a Gáél Jiszráél megváltás brácháját a tefilával, a Semoné eszré imával egybekapcsolja). A többi bráchát azonban, az ima egész rendjét, a dicsőítő énekekkel együtt (kivéve a Báruch seámár és a Jistábách bráchákat) elmondhatja a tefilá (a Semóné eszré ima) után is.
7. És ezért, ha már elmondotta a fentebb említett három bráchát és felvette magára a tálitot és a tefilint, – és úgy látja, nem ér el odáig, hogy a Semóné eszrét a községgel együtt mondhassa, hacsak az előbbi részeket ki nem hagyja és a === bráchánál nem kezdi, – kezdje ott. Ha van rá ideje, mondja el a Báruch seámár és a Töhilá löDávid énekeket végig, azaz a Sém kodso löolám váed szavakig és a Jistábách bráchát. Ha még több ideje van, mondja el a Hálelujá Hálelu Él bekodso éneket is a végéig, a kol nesámá tehálél Já szavakig. Ha úgy látja, még mindig ráér, mondja el Hálelujá hálelu et Hásém zsoltárt, s ha lehet a többi Haleluját is és ha még futja idejéből, a Vájövárech Dávid szakaszt löSém tifártechá -ig és ha még több ideje van, a Hodu imát a Vöhu ráchum -ig s azt hagyja ki az Ásréj előtt szintén előforduló Vöhu ráchum -ig és ott kezdje. Ha nincs ideje elmondani a sábát- és ünnepnapokon betoldott zsoltárokat, akkor mondja csak a mindennapi zsoltárokat és Írásverseket, mert az állandóé az elsőbbség. De ha van ideje még, hogy a betoldott énekekből is elmondjon valamit, szerintem sábát és Jom kipur napján a Mizmor sir löjom hásábát -ot és a nagy Hálélt (azaz Hodu láSém ki tov stb.), a többi ünnepnapokon csak a nagy Hálélt illeti az elsőbbség. Azután jöhetnek sorrendben a Lámnácéách, a LöDávid bösánoto és a Töfilá löMose zsoltárok. Mind e zsoltárokat és Írásverseket a Jistábách bráchá előtt kell elmondani, és a tefilá ima után pótolja mindazt, amit kihagyott. Csak a Báruch seámár és a Jistábách bráchákat nem mondhatja a tfilá ima után. Ha pedig azt látja, hogy bár a Jocér or bráchánál kezdi, csak úgy tudná a Semoné eszré imát együtt mondani a községgel, ha nagyon siet, jobb, ha magában imádkozik, sorrendben, lassan, nyugodtan és áhítattal.
8. Ha, amikor a zsinagógába jön, a község már elkezdette a dicsőítő énekek verseinek imáját és neki nincs sem tálitja, sem tfilinje, de reméli, hogy adnak neki, elkezdheti a községgel ő is a dicsőítő énekek verseit és ha hoznak neki tálitot és tfilint, vegye fel azokat Jistábách után a Jocér or bráchá előtt és mondjon rájuk bráchát. De ha attól tart, hogy ha felveszi azokat, nem mondhatja a Semoné eszré imát együtt a községgel, hagyja ki Hodu imában való Vöhu ráchum-tól az ásré előtt való Vöhu ráchum-ig vagy Vöjosá-tól Jistábách-ig és ne mondja el a fentebbi pontban fontosabbnak jelzett zsoltárokat, hogy legyen ideje felvenni a tálitot és a tfilint, miután már a Jistábách bráchát elmondotta és mielőtt az előimádkozó Kádis-t mond (1. fentebb X. fej. 22. pont).
