A cicit (a szemlélő szálak) szabályai (21 pontban)
1. Nagy a cicitnek parancsa, mert az Írás hozzámérte és függővé tette tőle minden más parancsát, miként a Tóra mondja (4Mózes 15:39.): „hogy lássátok azt és megemlékezzetek az Örökkévalónak mind a parancsolatáról”. A cicit szó betűinek számértéke 600, a cicit 8 szálának és 5 csomójának száma ehhez hozzáadva 613, amennyi a Tóra parancsa. Azért buzgón vigyázzon arra minden férfiszemély, hogy tálit kátán-ja, (kis tálitja, vagy ahogy népiesen mondják, cidáklija) legyen és azt magára öltve hordja egész nap. Fehér juhgyapjúból kellő nagyságúnak kell lennie, azaz háromnegyed rőf (négy és fél arasz) legyen a hossza és fél rőf (3 arasz) a szélessége. Mások szerint a hossza is, a szélessége is egy rőf (6 arasz) kell, hogy legyen. Akik a kis tálisz oldalait be szokták varrni, ügyeljenek arra, hogy a látható rész nagyobb része minden oldalról nyitott legyen, még kapcsokkal se legyen összefűzve. Minden ember iparkodjon buzgón arra, hogy nagy tálisza is legyen cicisszel, amelyet imája idejére magára burkoljon és törekedjék arra, hogy szép tálisza legyen, amint hogy minden parancsot a legnagyobb szépségben kell teljesítenie, amennyire csak lehetséges, mert azt mondja a Tórában Izrael éneke (2Mózes 15:2.): „Ez az én Istenem, Őt dicsőítem”, mit a Talmud úgy értelmez: dicsőítem őt a parancsaival (az ember maga büszkélkedjék a parancs teljesítésének módjával). Ügyeljen arra, hogy a cicitt (a szemlélő szálakat) megbízható embertől vegye és így biztos legyen abban, hogy kifejezetten a micvá céljaira és előírás szerint fonták és sodorták azokat, és hogy hosszuk a kiszabott mértéknek megfeleljen .
2. Akinek lehetetlen mást, mint lenvászon táliszt szereznie, melybe nem lehet gyapjúból való cicitt (szemlélő szálakat) fűzni a sáátnéz vegyes szövet hordásának a tilalma miatt, némelyek szerint bőrből való szögletsarkokat kell rá csinálnia, hogy ebbe tehesse a gyapjú szemlélő szálakat, mások viszont ezt sem engedik.
3. Az a lyuk, melyen át a cicitt a szövetbe húzzák, ne legyen a ruha szélétől se hosszában, se szélességében távolabb három hüvelyk szélességénél. Vannak, kik azt mondják, hogy a hüvelyk e mértékét az ujj legkeskenyebb helyénél, a hegyénél mérik és e megszorítás helyénvaló (l. Sááré Tsuvá), mert három hüvelyknél feljebb már nem nevezhető a ruha szögletének, az már maga a ruha. Ha tehát három hüvelyknél magasabbra csinálta a lyukat, habár azután, mikor a cicitt köti és a csomót húzza, összehúz a tálisz szövetéből is annyit, hogy így a nyílás lejjebb esik, a tálisz mégis hasznavehetetlen. Ha azután, hogy a cicitt belefűzte már a mértékénél feljebb eső lyukba, vágott bele a lyukba, hogy abban a beleakasztott cicit a három hüvelyk szélességénél lejjebb essék, szintén pászul, hasznavehetetlen, a „készítsd, de ne a készítettből” szabályánál fogva. De ne legyen a lyuk nyílása közelebb sem a szövet széléhez sem hosszában, sem széltében a megszabott mértéknél: mint a hüvelyk középső ízétől körme hegyéig, mert ennél lejjebb már nem a szöglete, hanem a szöglet alatt a sarka van. Ha a lyuknyílás távolsága a mértéknek megfelelt és csak a csomó megszorítása által húzódott össze a tálisz széle annyira, hogy a lyuk most már a mértéknél lejjebb esik, a tálisz káser, a micvára alkalmas. A tálisz szélén lógó fodros szálakra nézve, melyek nem szövöttek, kétséges, hogy beleszámíthatók-e a szöglet szövetének mértékébe, vagy nem, miért is azokat még a cicit belefűzése előtt le kell vágni. Néhol a tálisz-katannak (árbá kánfosz = cidákli) a szövet szögletébe két (a céjre hangzó pontjaihoz hasonlóan fekvő) lyukat szoktak vágni, a szálakat mindkettőbe belehúzzák, úgy, hogy azok a tálit külső felén lógnak.
4. Ha a cicit megkötésekor a lyuk szabályos távolságra volt a szélétől és csak azután szakadt meg egy kissé a lyuk vagy a tálit széle annyira, hogy a cicit most a szabályos mértéknél közelebb jutott a széléhez, a tálit még nem vált ezáltal a micvára alkalmatlanná, mert a Tóra nem figyelmeztetett arra, hogy a cicit ne essék a szöglet alá, csak a készítése idejére, mint mondja (4Mózes 15:38.): „hogy készítsenek maguknak rojtot ruháik szögleteire”. Mindenesetre jobb már eleve szegélyt készíteni a lyuk szélén köröskörül, ugyanígy a tálit szélén is, hogy ez a mértéknél, a hüvelykujj szélső íze hosszánál közelebb ne jusson.
5. A ciciten (szemlélő szálakon) öt kettős csomót szoktak kötni, amelyek között négy köz van, azaz belehúzzák a négy szál cicitt a lyuk nyílásába és a szélén a mértéket betartva, két csomót kötnek, azután a hosszabb fonalat, amelyet szolgának neveznek, hétszer a többi fonál köré csavarják és újból két csomót kötnek, mire nyolcszor csavarják a többi köré és ismét két csomót kötnek, majd tizenegyszer csavarják a többi köré és megint két csomót kötnek, végül tizenháromszor csavarják a hosszú fonalat a többi köré és ezután is megkötik a szálakat két csomóval. Hogy a cicit szép legyen, kell, hogy a csomóközök egyforma hosszúak legyenek. Azért az első közben, hol kevesebb a csavarulat száma, húzzuk a fonal csavarulatát messzebbre egymástól, a másodikban pedig, majd a harmadikban és utolsóban mindinkább közelebb egymáshoz. Az egész cicit hosszának a mértéke, azaz az első csomótól a szálak végéig: legalább tizenkét hüvelyk szélesség legyen, s úgy szép, ha a csomók köze együtt e mértéknek egyharmadát, a szabadon lógó szálak hossza pedig ennek kétharmadát teszik. Azért gondosan ügyeljünk arra, hogy minden csomóköz hossza egy hüvelyk, a négy csomó köze tehát négy hüvelyk, a lelógó szálak hossza pedig nyolc hüvelyk szélesség legyen. Ha a szálak hosszabbak, a csomóközöket is kissé nagyobbakra vegyük. Jó ügyelni arra is, hogy a csomókat mindegyik oldalon mindig ugyanazzal a négy szállal kössük, hogy minden szál fele mindig itt is, ott is a maga oldalán maradjon.
6. Ha még nem választotta el a fonalakat egymástól, hanem vett egy igen hosszú fonalat, négyrét hajtotta és úgy húzta a lyuk nyílásába, megkötötte őket csomóra és csak azután vágta széjjel őket, a tálit pászul, a micvára alkalmatlan, mert írva van (5Mózes 22:12.): „Rojtokat készíts magadnak ruhádnak négy szögletére”, amit úgy magyarázunk: „készítsd, de ne a készítettből vedd”, azaz a cicitek már a szövetre való rátevésük idején szabályosak legyenek és ne mint alkalmatlanok tétessenek rája, hogy csak azután tegyük valamilyen művelet által alkalmassá őket, mintha kellő módon készültek volna, mert ezáltal is alkalmatlan lesz a micvára. Ugyanez az eset, ha a cicitt annak rendje és módja szerint tették rá egy tálitra, amely azután elszakadt és most úgy, ahogy van, rá akarják tenni a másik tálitra, sőt ugyanarra a tálitra (vagy cidáklira), pl. ha a tálit a lyuk nyílásától a széléig elszakadt és a cicit kiesett, ő pedig vissza akarja tenni a helyére, úgy, hogy a szakadt részt azután összevarrja, – szintén alkalmatlan, a „készítsd, de ne a készítettből vedd” szabálynál fogva. Ugyanígy , ha rákötötte a cicitt, mikor a tálit még nem volt cicitre kötelezett, pl. ha a széle nagyobb része be volt varrva és csak azután fejtette föl a varratokat és tette így cicitre kötelessé, – ha a cicitszálak úgy maradtak, ahogy voltak, szintén alkalmatlanok a micvára a „készítsd, de ne a készítettből vedd” szabálynál fogva, hanem először oldja fel a cicitcsomókat – és a varratok felfejtése után fűzze be és kösse be őket újra a szabálya szerint. Ugyanígy kell eljárni minden hasonló esetben.
7. Mielőtt az ember magát a táliszba burkolja (vagyis a tálitot magára ölti), vizsgálja meg a szemlélő szálakat a lyuk nyílásában és a csavarulatokban is. Válassza el a szálakat egymástól, hogy ne legyenek szorosan egymáshoz tapadtak (vagy egymással összefonódottak). Ám, ha e vizsgálat által lekésnék a zsinagógából, mert mialatt a szálakat elválasztja és vizsgálgatja, elmulasztaná a közösséggel való imát, akkor nem kell őket szétválasztania és megvizsgálnia.
8. Minden micvára, annak teljesítése, azaz meg tevése előtt kell a bráchát (áldást) elmondanunk és a bráchá után közvetlenül és azonnal minden időmegszakítás nélkül kell a micvát teljesítenünk. Ezért fogja meg az ember a tálitot a két kezével és gondoljon áhítatos, tudatos szándékkal arra, hogy „megparancsolta nekünk a Szent (áldassék Ő) – a tálit felöltését”, hogy megemlékezzünk minden parancsáról, teljesítvén azokat, miként a Tóra parancsa mondja (4Mózes 15:39.): „Lássátok azt és emlékezzetek meg az Örökkévaló minden parancsolatáról”, és mondja el állva a bráchát Lehitátéf bácicit (á-val = pátách-chal ejtsük ki a bét-et), „ki megszentelt bennünket parancsolatával és meghagyta nekünk, hogy magunkat a táliszba burkoljuk” és burkolja be a tálittal rögtön a fejét az álláig, azután vesse a szögleteket a nyakába, burkolja be magát az izmaeliták öltözködése szerint és álljon úgy négy rőf (lépés) járása idejéig és mondja el a Má jákár stb. Írásverseket, azután leveheti a fejéről. Ajánlatos ügyelni arra, hogy a cicitt ne húzza a földön, mert ez a micvá megszégyenítése, azért emelje fel őket, ha öve van, arra függesztheti.
9. Bráchát a cicitre csak nappal mondanak és nem éjjel. Eleve figyelni kell tehát arra, hogy a bráchát csak akkor mondjuk, mikor már annyira kivirradt, hogy a kék és fehér szint egymástól megkülönböztethetjük. Ha a kis tálitot (árbá kánfot) akkor vettük föl, mikor még éjjel volt és nem mondtunk rá bráchát, vagy aki magára vette, mikor a kezei még nem voltak tiszták és ezért nem mondott rá bráchát, az a nagy tálitra mondani szokott bráchájánál vegye szándékába kis táliszát is. Akinek nincsen nagy tálisza, a kis táliszát pedig nappal veszi magára, mikor már a kezei tiszták, mondja el rá a bráchát, Ál micvát cicit (a micvát szóban a vávot á-val, pátách-hal ejtsük), „aki meghagyta nekünk a cicit parancsát”; ha pedig akkor veszi fel, mikor még nem mondhat rá bráchát, vegye azután, hogy nappal lesz és kezei tiszták, a cicitszálakat a kezébe és mondja el rájuk akkor az Ál micvát cicit bráchát. Ha a kis tálitban aludt, ne mondjon rá már azután egyáltalán bráchát, hanem mikor a nagy Táliára imádkozik, vegye szándékába, hogy a bráchával ezt is mentesítse.
10. Aki azzal a szándékkal veti le a tálitját, hogy mindjárt újra felveszi, bár közben szükségletét is végezte, mikor újra magára ölti, ne mondjon rá bráchát, (mert a szabály szerint szabad volna a tálittal az árnyékszékbe is mennie, hisz a tálit a ruhája, – azért nem számít megszakításnak). De ha az volt a szándéka, hogy nem veszi fel mindjárt újra, és meggondolta és mégis felveszi, kell rá bráchát mondania. Ha az ő szándékos hozzátevése nélkül esett le róla a tálit, de a tálit egy része megmaradt a testén, bár a nagyobb része leesett, – mivel a micvá egy része rajta maradt, nem kell újra bráchát mondania, mikor azt magára igazítja. De ha nem maradt a testén semmi belőle, bár amikor esett, megkapta kezével, mivel a micvából testén nem maradt, mert hisz a micva-parancs nem az, hogy a kezében fogja, hanem hogy vele testét beburkolja, azért köteles rá bráchát mondani, ha újra felveszi. Ha ez imája közben történik meg vele, az ima oly helyén, hol azt félbeszakítania nem szabad, vegye fel és ne mondjon rá bráchát, hanem várjon, míg az imáját megszakíthatja, akkor vegye a cicitszálakat a kezébe és mondja el a bráchát.
11. Szabad kölcsönvennünk felebarátunk tálitját, ha erre egyszer véletlenül szükségünk van, annak tudta nélkül is, hogy abban imádkozhassunk, szabad rá bráchát is mondanunk, mert általában jól esik az embernek, hogy micvá történik a tulajdonával, ha abból semmi anyagi kára nincsen. De ne vigyük ki abból a helyiségből, ahol feküdt, mert ezt talán már szigorúbban venné a tulajdonosa. Ha a tálit össze volt hajtva, hajtsuk újra össze, csak sábát napján nem szabad összehajtani, de ezt, mert sábáttilalom megszegéséről volna szó, már megbocsátja a felebarátunk. Ha valaki csak azért kéri kölcsön felebarátja táliszát, hogy a Tórához menjen fel benne, kétséges, kell-e bráchát mondania felette, azért, mikor átveszi, gondoljon szándékos tudattal arra, hogy nem akarja tulajdonába megszerezni, akkor mindenki megegyezik abban, hogy nem kell rá bráchát mondania. De a közösség tulajdonát képező tálitra, ha csak a Tórához való felmenetelre vette is fel, köteles bráchát mondani, mert olyan, mintha az övé lenne.
12. Gyapjú általánosságban, az, amelyről a Tórában és a törvényszabályozóknál szó van, anyajuhoknak és kosoknak a gyapja. Olyan tálitra, melynek szövetén a hosszanti fonalak gyapjúból, a bélfonalak pedig fagyapotból, vagy selyemből, vagy hasonlókból valók, avagy megfordítva: a bélfonalak vannak gyapjúból és a hosszanti fonalak más fajtából, – ilyen tálitra Istenfélő ember ne mondjon bráchát, mert vannak, kik azt mondják, hogy a gyapjú cicitszálak csak ugyanolyanfajta gyapjúszövetet tesznek hordhatókká. Ugyanígy a selyemtálitra, melynek cicitszálai gyapjúból valók, szintén ne mondjanak bráchát, hanem vegyenek egy gyapjútáliszt bráchával magukra és miután azt letették, ezt felvehetik. De ha a cicitszálak is selyemből valók, mondhatnak felvételére bráchát. (Minálunk nincsenek selyemből való cicitek, mert a cicitt a micvá céljára kell fonni.) Ha a cicitszálak egy része selyemből, a másik része gyapotból való, – még rosszabb, – ne használják.
13. Ha a négy cicitfonal közül (amelyek kétrét hajtva nyolc szálat adnak) az egyik elszakadt és csak annyi maradt, mint egy kis zsineg, melynek négy hüvelyk szélesség a hossza, vagy két fonal szakadt, de mindegyik hossza négy hüvelyk szélességű maradt, két fonal pedig egész és a mértékük szabályos, – a cicit még használható. Ám ha három fonal szakadt el, habár mindegyik hossza négy hüvelyk szélességű maradt és a negyedik fonal teljes, – avagy, ha csak egy fonal szakadt el, de nem maradt belőle hosszában négy hüvelyk szélesség, – habár a másik három fonal egész, – a cicit mindamellett hasznavehetetlen, (kivéve kényszeresetben, – ha más nem kapható). Miért is, ha a lecsüngő nyolc fonalból egy, – bár teljesen leszakadt, az első csomóig, – természetesen még mindig alkalmas, mert ez a fonalnak csak a fele, – a másik felében pedig van egy ánivá, (négy hüvelyk szélesség), vagy annál is több. Ha két szál szakadt le és nem maradt egyikből sem négy hüvelyk szélesség, – ha tartani lehet attól, hogy a két szál egy fonal – akkor a cicit hasznavehetetlen, de ha biztos, hogy két fonalból valók, pl. ha a cicit megkötésénél gondosan ügyelt arra, hogy az egyik oldal négy végét csomózza mindig a másik oldal négy végével, (amint azt az 5. pont végén megírtam) és most a csomónak az egyik oldaláról szakadt le egészen két szála, tehát így egészen biztosan két fonalról valók, mivel tehát eképpen mindegyik fonalnak a hossza négy hüvelyk szélességnél még mindig több a csomó túlsó oldalán, a két másik fonal pedig teljes, – a cicitek még használhatók. Ha a fonalak egyike ott szakadt el, hol a lyuk nyílásában csüngnek, – már hasznavehetetlen. Az amit fentebb mondtunk, hogy – ha egy fonal szakadt el, de maradt még benne mintegy egy ánivá, négy hüvelyk széles hosszú darab, még alkalmas, kizárólag csakis arra az esetre szólt, ha a cicit feltevése idején mind a négy fonalnak megvolt a szabályos hossza, csak azután szakadt le egy vagy két szála, de ha a cicitszálak feltevése idején csak egyetlen egy is, bármily kevéssel is kisebb volt a mértékénél, a micvára már alkalmatlan.
14. A cicitszálaknak sodrottaknak kell lenniük, és ha egy fonálnak kioldódott a sodra, az egész felbomlottnak tekintendő, mintha le lett volna vágva és nem volna ott.
15. Ha egy tálit, melyen cicit van, két félre bontható, – miként nálunk is sok olyan tálit található, mely két félből van összevarrva és sokszor lefejtik az egyik felét a másikról, hogy kimossák, vagy kijavítsák és azután ismét összefűzzék őket, minthogy rendesen mindkét fél önmagában is elegendő ahhoz, hogy mint táliszba magunkat beburkolhatnánk, elégséges, ha a két cicitt leveszi arról a részről, amelyik neki tetszik és miután megint eggyé tűzték a két részt, megint rákötheti őket. De ha a két fél önmagában nem elegendő arra, hogy mint tálitot felölthetnénk, el kell távolítani a tálitról mind a négy cicitt, (mert elkülönítésük idején egyik fél sem cicitköteles és ha megint összetűzik őket, cicitkötelezetté válnak, – ha már most az egyik részen rajta maradna két cicit, – hasznavehetetlenekké váltak a „készítsd, de ne a késztettből vedd” elvénél fogva, mint fentebb láttak a 6. pontban). Ha pedig az egyik rész olyan nagy, hogy önmagában is betakarhatná testünket, – a másik fele ennél kisebb, csak arról a részről kell levenni a cicitt, amely kisebb annál, hogy vele magunkat beburkolhatnánk.
16. Ha az egyik szögletét levágták vagy leszakadt, úgy hogy teljesen levált a tálitról és a darab hosszában és széltében nincsen három hüvelykszélesség nagyságú, némelyek szerint ez a darab akkor is, ha jól rávarrták újból a tálitra, alkalmatlan többé arra, hogy rá cicitt függesszenek, mert ha nagysága hosszában és szélességében nincs három hüvelyk szélesség, nem nevezhető ruhának és ha rá is varrták a tálitra újra, mégis csak leváltnak kell tartani. Ezért az ilyen eset szigorúbban is veendő. De ha a darab nem vált le teljesen a tálitról, mivel, ha csak kis részben is még összefügg vele, használ a rávarrása ahhoz, hogy a tálithoz tartozónak számítson és a varrás után rákötött cicitszálak a micvára alkalmasak. Szokás egy szövetdarabot a tálit szögletére varrni, mert sok ruhánál, még újaknál is, találhatók összeillesztett darabok, melyeknek nagysága hosszukban és szélességükben nincsen három hüvelykszélességű, miért is a tálit szögletére, hova a cicitt felteszik, olyan szövetdarabot varrnak, melynek hossza és szélessége három hüvelykszélességű.
17. Vannak, kik azt mondják, hogy a szöglet egész felületén, hol a cicit befűzésére alkalmas, azaz a tálit szélétől számítva, a felső hüvelykíz hosszúságától három hüvelykszélesség távolságáig nem szabad a legcsekélyebb varratnak sem lennie olyan fonállal, mely maga is alkalmas lett volna arra, hogy belőle ahhoz a tálithoz cicit készüljön, pl. ha a tálit vászon, ne varrják lencérnával, hanem selyemfonállal, vagy hasonlóval; ha a tálit selyemből való, ne varrják selyemfonállal; ha a tálit gyapjúszövet, ne varrják gyapjúfonállal, hanem selyemfonállal vagy hasonlóval. És valóban szigorúan veendő ez a lyuk szélének megerősítésére szolgáló szegélynél is. De mindez csak fehér fonálra vonatkozik, de színes fonálnál semmi aggály sincsen.
18. Ha valaki azért akarja a tálitról levenni a cicitszálakat, hogy másokat, szebbeket függesszen rá, vagy mert a szálak egyike elszakadt és egészeket, teljeseket akar rátenni, bár a régiek még alkalmasak, mégis szabad újakat rátennie, mert nem a tálitot akarja a cicit kötelmétől megfosztani, sőt szebb cicitszálakat akar belefűzni, – de vigyázzon, hogy ne vesse a régi cicitszálakat megalázó helyre.
19. Még azokat a cicitszálakat, melyek alkalmatlanokká lettek és a tálitról levétettek, sem szabad a szemétbe dobni, mert ez a micvá megalázása. Vannak, akik szigorúbban veszik és a cicitszálakat Szent könyvekbe teszik és könyvjelzőknek használják, mert ha már egyszer micvá céljára használták őket, szolgáljanak most más micvára. Az elavult tálitot, melyet arra többé nem használnak, nem szabad megalázó célra fordítani.
20. Ha sábát napján a zsinagógába jön és ott azt látja, hogy tálitján a cicitszálak használhatatlanokká váltak és nem talál más tálitot kölcsön sem, másrészt szégyell tálit nélkül ülni, akkor, mivel lehetetlen aznap más cicitet rákötni, az ember becsülése miatt szabad a tálitot magára vennie, de ne mondjon rá bráchát. Mikorra mondatott az, hogy szabad? Ha sábát előtt még nem tudta, hogy alkalmatlanná vált, de ha már sábát előtt is tudta, nem szabad magára vennie, mert már tegnap meg kellett volna azt javítania.
21. Ki olyan ruhát ölt magára cicit nélkül, mely cicitre kötelezett, elmulasztja a cicit parancsát, ügyelni kell tehát arra, hogy ha valamely ruha oly módon készült, hogy négy szöglete van, kerekre kell vágni az egyik szögletét, de ha csak behajtja és úgy varrja be az egyik szögletet, hogy kereknek látszódjon, nem használ, mert amíg le nem vágja, a szöglet a ruhához tartozónak számít. Nagy annak a büntetése, ki a cicit parancsát elmulasztja, viszont aki lelkiismeretesen teljesíti a cicit parancsát, az ennek érdemében megéri, hogy a Sechiná fenségét meglátja.
