27. 📖 Mélységből kiáltok – Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból

A pészáchi micva teljesítése beáztatott macesszel

27. A pészáchi micva teljesítése beáztatott macesszel
Kérdés: 5702 (1942) telén, több hónappal pészách előtt a kovnói gettó zsidói közül sokan törni kezdték a fejüket, hogyan tudnák tel-jesíteni a pészáchi maceszevés micváját. Akkoriban még a legalap-vetőbb élelmiszerekhez sem lehetett hozzájutni a gettóban, nem-hogy fehér liszthez, amiből rendesen a maceszt sütik. A gettórabok bármit megettek, amit a kezük közé tudtak kaparintani, mert a napi adagokban kiosztott feketekenyér sosem volt elég ahhoz, hogy el-verje az éhséget, és a németeknek gondja volt rá, nehogy élelem jusson be kívülről a gettóba.
Épp e szorongatott helyzet miatt az emberek mindent meg-tettek, nehogy úrrá legyen rajtuk a depresszió vagy a fásultság, hogy megőrizzék életkedvüket, lelkierejüket, reménykedve, hogy a gonosz erők végül összeroppannak, és a rabok kiszabadulnak. A gettó rabjai közül sokan felismerték, hogy csak egyféleképpen szállhatnak szembe átkozott német elnyomóik akaratával, mégpe-dig úgy, hogy továbbra is valamilyen formában folytatják a Tóra tanulmányozását, és megtartják a micvákat, hogy ily módon őrizzék meg zsidó mivoltukat.
E cél érdekében megszerveztem egy férfiakból álló kis titkos csoportot, amely csoport vállalkozott rá, hogy megtalálja az útját és módját annak, miképpen lehetne lisztet szerezni a maceszsütéshez, hogy ha többet nem is, de legalább azt a micvát teljesíthessük, hogy széder este egy olajbogyónyi maceszt megeszünk. Csoportunk egyik tagja volt Moshe Goldkorn – vegyen elégtételt érte az Örök-kévaló! –, egy lengyel zsidó, aki megszökött a német gyilkosok elől, és átjutott Litvániába, hogy aztán velünk együtt őt is bezárják a kovnói gettóba. Ez az ember a Jordan Brigádban dolgozott, és így gyakran érintkezett litvánokkal, akikkel lisztre tudott cserélni külön-féle dolgokat.
A következő problémánk az volt, hogyan hozzuk be a lisztet a gettóba, mivel a németek éberen őrizték a gettó minden egyes be-járatát, és arra különösen ügyeltek, hogy semmiféle élelmiszer ne kerülhessen be a kapukon át.
De Goldkorn magára vállalta – szó szerint élete kockáztatásá-val –, hogy lisztet szerez, és időről időre becsempész egy keveset a gettóba. Óriási örömet szerzett neki a tudat, hogy zsidók számára lehetővé teheti a maceszevés fontos micvájának teljesítését.
A lisztet egy titkos helyen végtelenül nagy gonddal őriztük, nehogy bármi baja essék. Aprócska adagonként Goldkorn becsem-pészett annyi lisztet, amennyi elegendő volt annyi macesz sütésé-hez, amelyből közel 100 embernek fejenként egy olajbogyónyi ju-tott. Ahogy közeledett a pészách, e csoport tagjainak életük koc-káztatásával sikerült megsütni a maceszlapokat a C blokkban, a die Kleine Werkstaten-ben, ahol a kenyeret sütötték a gettócsaládok-nak. A Werkstaten igazgatóinak segítségével a csoportnak sikerült 10 nap alatt, a háláchá szerint előkészített sütőben megsütnie az összes maceszt.
Mindnyájuk közül Goldkorn volt a legboldogabb, mert neki ju-tott az a privilégium, hogy behozhatta a lisztet, s nem csak saját magának, de más zsidóknak is. Akkoriban tényleg óriási micva volt az, amit Goldkorn teljesített. Azzal, hogy ilyen sok ember számára biztosította a lehetőséget, hogy a háláchával összhangban tegyenek eleget a szabadságünnep ezen előírásának, reményt élesztett a töb-bi zsidóban, hogy talán mégis életben maradnak, és német ellensé-geik vereségét követően örömmel ülhetik meg újra ezt az ünnepet.
Pészách előtt két nappal este Goldkorn hazatérőben volt a munkából. Feltartóztatta a német rendőrség és megmotozta. Egy kis zacskó lisztet találtak nála. Amikor a németek ráeszméltek, hogy valakinek volt mersze ellenszegülni a rendeletüknek – ugyanis szigo-rúan megparancsolták, hogy senki sem vihet be semmiféle élelmet a gettóba –, iszonyatosan megverték, de ami a legrosszabb, kitörték az összes fogát is. Goldkorn ennek ellenére a Teremtője iránti nagy-nagy szeretettel fogadta a szenvedéseket, tudván, hogy oly sok más zsidónak tette lehetővé egy értékes micva teljesítését.
Ezt követően Goldkorn egy komoly problémával keresett meg. Miközben beszélt, könnyekben tört ki. „Így, hogy kiverték a fogaimat, hogy teljesíthetem az olajbogyónyi macesz elfogyasztásá-nak micváját? Mivel chászid családból származom, ahol a szokás az, hogy pészáchkor sosem eszünk beáztatott (gebrokszt) maceszt, ho-gyan törhetném meg most ezt a szokást? Van-e számomra valami-féle mód arra, hogy teljesítsem a maceszevés micváját?”
Válasz: Az a szokás, hogy a maceszt sosem áztatják be a hagyo-mányos előírások szigorítása. A háláchá nem tiltja meg a macesz beáztatását. Engedélyeztem a kérdezőnek, hogy beáztassa vízbe a maceszt, annak ellenére, hogy olyan chászidok leszármazottja volt, akik között az volt szokásban, hogy nem esznek beáztatott maceszt pészáchkor – egyszerűen azon okból kifolyólag, mert más módon nem tudta volna teljesíteni a micvát, amelyért ráadásul az életét kockáztatta. De azért utasítottam, hogy folyamodjon engedélyért egy háromtagú bét dinhez, amely majd semmisnek nyilvánítja azt az őseitől ráhagyományozódott szokásban rejlő fogadalmat – amelyhez ő egész eddigi életében tartotta magát – hogy nem eszik beáztatott maceszt pészáchkor.
Miután felállítottunk egy bét dint, amely semmisnek nyilvání-totta a „fogadalmát”, ő végre teljesíthette a micvát, és megevett egy olajbogyónyi maceszt, együtt a többiekkel, akik, hála neki, szin-tén teljesíthették ezt a micvát. Noha még mindig voltak fájdalmai, és tele volt szörnyű, a német vadállatok kegyetlen veréséből szár-mazó sebekkel, öröme határtalan volt, és telve volt hálával az Örökkévaló iránt, aki a maceszevés megtiszteltetésében részesítette őt.

  • Küldés emailben

Fejezetek