Kérdés: 5702. márchesvánjának tragikus 8-ik napján – 1941. ok-tóber 29-én – több mint 10.000 zsidót mészároltak le a németek. Haláluk előtt azonban még majd’ mindegyiküknek a legválogatot-tabb fizikai és pszichológiai kínokat kellett elszenvedniük irgalmatlan gyilkosaik részéről.
Néhányan az Akzion szerencsétlen túlélői közül megkérdez-ték tőlem a hónap tizenharmadik napján, hogy vajon el kell-e mondaniuk a Hágomél áldást, amellyel hálát adunk Istennek az Ő irgalmáért, amiért engedte túlélnünk a tisztogatást. Ugyanis egyrészről túléltek egy Akziont, és ezért hálával tartoztak Istennek, másrészről viszont még mindig nem szabadultak ki a németek kezei közül; ott maradtak bebörtönzötten a gettó falai között, elektromos árammal telített szögesdrót-kerítésekkel és fegyveres őröktől körülvéve, akik készek voltak rálőni bárkire, aki túl közel került a szögesdróthoz. Mivel ezek a túlélők, még nem kerültek ki a bajból, mondhatjuk-e azt, hogy ebből adódóan természetesen nem kell elmondaniuk a Hágomél áldást? Vagy azt mondjuk, hogy mivel a biztos halálból – amikor körülöttük ezreket végeztek ki – megmenekültek, kötelességük elmondani a Hágomél áldást?
Válasz: A túlélőknek nem kellett elmondaniuk a Hágomél áldást, mivel változatlanul naponta fennállt annak a veszélye, hogy megölik őket. Már önmagában a tény, hogy a gettó falai között éltek, figyelmeztetett az állandóan rájuk leselkedő veszélyre, mert hiszen ki tudhatta, másnap mit tesznek majd a németek! Teljességgel lehetséges volt, hogy a kegyetlen gyilkosok már el is határozták magukat az összes túlélő lemészárlására. Az, hogy pillanatnyilag épp békén hagyták őket, semmit sem jelentett. Mintha szokása lett volna ezeknek a sátáni gonosztevőknek, hogy fokozatosan, apróbb részletekben semmisítsék meg a zsidókat. Tervüknek egy része nyilvánvalóan az volt, hogy összezavarják a zsidókat, hogy hiú reményekkel áltassák, s ezzel még súlyosabb reményvesztettségbe hajszolják őket.
Még azoknak sem kellett elmondaniuk ezt az áldást, akik több Akziont is túléltek – amíg még mindig ott voltak bebörtönözve a gettó falai között, és nem szabadították fel őket.
22. A Hágomél áldás elmondása
