45. Az „Aki nem teremtett szolgának” áldás elmondása a gettóban
Kérdés: Minket, a litvániai Kovnó gettójának zsidóit, rabszolgasor-ba juttattak a németek; majd’ beleszakadtunk az éjjel-nappal, pihe-nés nélkül végzett munkába; éheztettek minket, és egyetlen fillér ellenszolgáltatást sem kaptunk. A német ellenség elrendelte teljes megsemmisítésünket. Teljes mértékben nélkülözhetőek voltunk. S végül a legtöbben közülünk valóban el is pusztultak.
Az egyik reggel, ima közben Reb Ávráhám Joszéf, aki a reg-geli istentisztelet előimádkozója volt, elérkezett az imádságban az „Aki nem teremtett szolgának” áldáshoz, s keserűen kifakadt a Leg-főbb Úr előtt: „Hogyan ejthetem ki a számon egy szabad ember áldását? Hogyan dicsérheti egy éhes, folytonosan bántalmazott és megalázott rabszolga a Teremtőjét ilyen kijelentéssel: »Aki nem te-remtett szolgának«?”
Reb Ávráhám Joszéfből ettől fogva minden egyes reggel, mi-közben vezette az imádkozást, ugyanez a keserű kiáltás szakadt fel. És sokan azok közül, akik vele együtt imádkoztak, ugyanígy érez-tek. Végül aztán megkérdezték tőlem, hogyan rendelkezik a Tóra ebben a kérdésben: Ki kell-e hagyni ezt az áldást, tekintve, hogy ironikusan hat – amely esetben tilos recitálni –, vagy tilos a bölcse-ink által megállapított imaszöveget megváltoztatni, illetve részeket kihagyni belőle?
Válasz: Ennek az imának az egyik legkorábbi kommentátora rá-mutat, hogy ezzel az áldással nem elsősorban testi szabadságunkért dicsőítjük az Örökkévalót, hanem sokkal inkább spirituális, azaz lel-ki szabadságunkért. Ezért aztán úgy rendelkeztem, hogy semmilyen körülmények között nem változtathatjuk meg ezt az imaszöveget, illetve nem hagyhatunk ki belőle semmit. Éppen ellenkezőleg, fizi-kai fogságunk dacára most még inkább kötelező számunkra ennek az áldásnak az elmondása, hogy ezzel is demonstráljuk ellenségeink előtt: jóllehet, fizikailag rabszolgák vagyunk, ám mint nép, spirituá-lisan szabadok maradtunk.
