105. A bűnbánó kápó
Kérdés: Sír a lelkem, ha eszembe jut, mennyire félrevezették a németek a zsidókat, és milyen fékevesztetten káromolták Istent. Gonoszságuk gonoszságot szült: a zsidó gettórendőrök között zsidó kápók is voltak. A németek szolgálatában ordítoztak zsidó testvéreikkel, ütötték-verték és fel is jelentették őket, megkeserít-ve az életüket.
Amikor az ellenség végül legyőzetett és elérkezett az el-számolás napja, szenvedő fivéreink és nővéreink végre kitörhet-tek a gettó falai közül, és lassanként elkezdhettek újra normális életet élni. Dicsérték a Magasságos Istent, hogy végül mégiscsak feloldotta gyermekeit szenvedéseik alól. Az imádság házai meg-teltek, és újra lehetett hallani Jákob fohászát s a tóraolvasás dal-lamosan kántáló hangjait.
Ekkortájt fordultak hozzám az egyik zsidó rendőrrel kapcso-latban. A hajdani kápó, azt állítván, hogy töredelmes bűnbánatot gyakorolt gonosz tettei miatt, szerette volna, ha kinevezik kántor-nak, és előimádkozóként szolgálhat Őelőtte, aki meghallgatja a zsi-dók imáját. Azt kérdezték, hogy helyénvaló lenne-e kinevezni ezt az embert erre a posztra.
Válasz: Úgy rendelkeztem, hogy ezt az embert nem szabad kán-tornak kinevezni. A háláchá minden egyes vonatkozó helyén az olvasható, hogy bűnös hírében álló vagy valaha bűnös hírében állt embert nem szabad semmilyen közösségi pozícióval felruházni. Ez-zel az emberrel pedig éppen ez volt a helyzet; mindenki tudta ho-gyan szidta és ütlegelte zsidó testvéreit. Függetlenül attól, hogy állí-tása szerint mennyit vezekelt bűneiért, nem lehetett őt semmiféle közösségi pozícióba kinevezni.
