46. Sír felnyitása elveszett vagyontárgy visszaszerzéséért
Kérdés: Egy alkalommal jó barátom, Reb Mordecháj Yaffe – Isten vegyen elégtételt érte! –olyan problémát vetett fel előttem, amely a mindnyájunkat sújtó éhséggel volt kapcsolatban. Azok, akik soha-sem éltek gettóban, nem érthetik meg kétségbeesettségünket. A helyzet a falakon belül napról napra egyre rosszabb lett. Annak ér-dekében, hogy egy darabka kenyérhez hozzájussunk, eladtuk ruha-darabjainkat és más vagyontárgyainkat. Eladóban nem volt hiány a gettóban, de hol találhatott vevőt az ember?
A gettót szigorúan őrizték. Senki sem léphetett be, vagy tá-vozhatott a németek engedélye nélkül. Minden zsidónak ugyan az miatt főtt a feje. Kenyeret kerestünk, és csak éhséget találtunk. Haj-landóak voltunk bármit eladni, amit a németek még nem vettek el tőlünk, ugyanakkor viszont a németek megtiltották a nem-zsidóknak, hogy betegyék a lábukat a gettóba. A szabálysértők az életükkel játszottak.
Ám a németek minden egyes nap ezer rabszolgamunkást vit-tek ki a gettóból. Ezek éjszaka érkeztek vissza. A falakon kívül egyes munkások alkalomadtán titokban kapcsolatot létesítettek nem-zsidókkal is.
E munkások segítségével némi ékszer kijutott a gettóból. Mi-vel azonban a németek a gettó elhagyásakor és a gettóba való visz-szaérkezéskor egyaránt levetkőztették a zsidó munkásokat, egy fül-bevalónál, vagy egy karperecnél nagyobb tárgyat, nem lehetett ki-csempészni. Csak az egészen apró holmiknak volt esélye, hogy el-kerüljék a vizsla német tekinteteket, s még ez is komolyan veszé-lyeztette a csempész életét.
Érthető módon a közvetítőként működő rabszolgamunkások is részesültek abból, amit visszahoztak. Tevékenységük valóban so-kak túlélését segítette. Egy alkalommal egy zsidó férfi egy drágakö-vet adott át egy másik zsidó férfinak, hogy az adja el azt a gettón kívül. Miután a férfi elszökött kijelölt munkaterületéről, hogy kap-csolatba lépjen egy nem-zsidóval, levette kabátja ujjáról a gettózsidók által kötelezően viselt sárga csillagot. Majd elindult a járdán. A német előírások szerint a zsidóknak a gettón kívül tilos volt rálépniük a járdákra. Német őreikkel együtt az utca közepén kellett haladniuk, ezzel is mutatva, hogy ők rabok.
Egy német katona felismerte, hogy zsidó, és lelőtte, amiért a szigorúan csak az árjáknak fenntartott járdán merészelt menni. A gyilkosságot követően a halott férfit visszavitték a gettóba, és átad-ták a zsidóknak, hogy szolgáljon intő példaként.
A mártírt, ahogy az ilyen esetekben szokásos, abban a ruhá-ban temették el, amelyben meggyilkolták. Csak később, amikor a drágakő tulajdonosa visszakövetelte tulajdonát a gyászoló családtól, a drágakövet, amely néhány nappal meghosszabbíthatta éhező csa-ládja életét, jutott eszébe valakinek, hogy a követ a mártír ruhájába varrták be. Megkérdezték tőlem, fel szabad-e felnyitni a mártír sír-ját, hogy visszaadhassák a drágakövet jogos tulajdonosának.
Válasz: Úgy rendelkeztem, hogy felnyithatják a sírt, és kifejthetik a követ a ruha béléséből, mert a drágakő tulajdonosa joggal jelentette ki: „Tisztelem a halottat, de adjátok vissza a drágakövemet!” Azon-kívül, mivel a tulajdonos a temetéstől számított három napon belül jelentkezett követelésével, a sír felnyitása még nem számított a ha-lott megszentségtelenítésének. Ráadásul azt is figyelembe kellett venni, hogy a tulajdonos a vagyontárgyát élelem szerzésére és éle-tek megmentésére akarta felhasználni.

Megszakítás