96. Férjezett nő, aki egy keresztény férfitől gyermeket szült
Kérdés: Abban az időszakban, amikor a nem-zsidók között élő zsidó gyermekek felkutatásával voltam elfoglalva, egy sajnos na-gyon is jellemző helyzetre hívták fel a figyelmemet.
A zsidó gyermekek megmentése nagy kockázattal járt, veszé-lyes utakat kellett végigjárni, ráadásul komoly nehézségek tornyo-sultak az ember elé, amikor rá kellett jönnie, hogy a keresett gyer-mekek együttműködni nem hajlandó nem-zsidók kezei között ma-radtak. Nagyon fontos volt, hogy a zsidó gyermekek felkutatása és elhozatala minél rövidebb idő alatt valósuljon meg. Nemegyszer megtörtént, hogy amikor egy zsidó gyermeket magánál tartó nem-zsidó idejében rájött, hogy valaki úton van felé a gyermekért, a ki-csit titkos helyen elrejtette, és úgy tett, mintha semmit sem tudna a létezéséről. Ezek a nem-zsidók – akik közül sokan rendkívüli teoló-giai teljesítménynek tartották egy zsidó lélek megmentését – gyak-ran bármilyen eszközt megragadtak, amelynek segítségével elkerül-hették, hogy a zsidó gyermekeket vissza kelljen adniuk a zsidóknak.
Ebben különösen a papok és az apácák voltak nagyon járato-sak, akik lehetőleg minél több zsidó gyermeket akartak a hatalmuk-ban megtartani. Látszólag jámbor módon egyetértettek, hogy a gyermekeket minél előbb vissza kell juttatni a zsidó közösségbe, eközben azonban segítették a nem-zsidókat, akik elrejtették a gyermekeket, és minden tőlük telhetőt megtettek a gyermekek visz-szakerülésének megakadályozásáért.
Ezért ért váratlanul, amikor egy alkalommal azzal keresett meg egy nem-zsidó asszony, hogy ő megpróbálta visszajuttatni a rokonaihoz a gondjaira bízott zsidó fiút, ám a rokonok nem voltak hajlandóak átvenni tőle a gyermeket! Megkértem, hogy mesélje el az egész történetet.
A gyermek zsidó anyja nem sokkal a felszabadulást megelő-zően meghalt. Az apa nem-zsidó volt, aki ezt a zsidó nőt bújtatta a németek elől. Nem sokkal halála előtt a zsidó asszony megígértette ezzel a keresztény nővel, hogy a háború után rögvest visszajuttatja a gyermeket az asszony férjének rokonaihoz. Az asszony férje nem volt azonos a gyermek apjával, hanem zsidó férfi volt, akitől az asz-szonyt még az üldöztetések előtt erőszakkal szakították el.
Miután az ígéret elhangzott, az anya békében hunyt el. Köz-vetlenül a háború után a keresztény asszony mindent megtett, hogy rátaláljon a gyermek valamelyik rokonára és sikerrel is járt. Ámde döbbenten kellett tudomásul vennie, hogy a rokon nem hajlandó magához venni a fiút, azt állítván, hogy az nem zsidó, mivel az apja keresztény. Nem tudván, mi egyebet tehetne, úgy döntött, hogy maga fogadja örökbe a gyermeket, és keresztényként neveli fel. Valamivel később egyszer a gyermek anyja megjelent neki álmá-ban, és keserű könnyeket hullatva könyörgött neki, hogy menjen el egy zsidó rabbihoz és mesélje el neki a gyermek egész történetét, arról is szót ejtve, hogy az a bizonyos rokon nem volt hajlandó fel-nevelni a gyermeket. Ezért jött hát el most hozzám.
Megköszöntem az asszonynak, hogy ilyen sokat fáradozott, vesződött a gyermek érdekében, majd elküldtem azért a bizonyos rokonért, hogy őt is meghallgassam a történettel kapcsolatban. A férfi, visszaigazolva az asszony által elmondottakat, kifejtette, miért küldte el az asszonyt a gyermekkel együtt: A halott asszony férje, az ő rokona, túlélte a háborút, s jelenleg orvosként dolgozik Minszk-ben. Amikor az asszony felajánlotta, hogy visszaadja a gyermeket, ő azonnal értesítette a rokonát, ám a férj nem tanúsított érdeklő-dést a gyermek iránt, mivel az a felesége és egy nem-zsidó kapcso-latából született. A rokon egyetértett a férjjel, és úgy érezte, hogy a gyermek – egy házasságtörő egyesülés gyümölcse – csak bemocs-kolná a család jó hírnevét. Arra gondolt, hogy a fiú mámzer, s mint olyan, sosem vehetne el egy zsidó lányt. Mivel a férj elutasította a gyermeket, a rokon jobbnak ítélte, ha a fiú keresztényként nő fel, mintsem hogy ő vagy egy másik zsidó örökbe fogadjon egy mámzert, akit aztán nem fogad be magába a zsidó közösség.
Válasz: Elmagyaráztam a férfinak, hogy feltételezése és ezt követő viselkedése tökéletesen helytelen volt. Eljárásának köszönhetően egy zsidó lélek majdnem elveszett a zsidó nép számára. A gyermek nemcsak hogy nem mámzer, de minden tekintetben zsidó is. Csak-is az isteni közbenjárásnak volt köszönhető, hogy a keresztény asz-szony ilyen lelkiismeretesen járt el zsidó barátnője utolsó kérésének – hogy a németek által kiirtott családja valamiképpen mégis fenn-maradjon – minden áron való teljesítésében. Ha ő nem tesz meg mindent, a fiú teljesen asszimilálódott volna, és sosem szerzett vol-na tudomást származásáról vagy felmenői sorsáról.
Közöltem a rokonnal, hogy kötelessége visszavenni a gyer-meket a keresztény nőtől. Ha ennek ellenére még mindig úgy érzi, hogy nem képes felnevelni a gyermeket, hajlandó vagyok megszer-vezni, hogy egy vallásos család magához vegye és felnevelje.
A férfi elfogadta azt a megoldást, hogy örökbe fogadtassuk valakivel a gyermeket. Miután hivatalosan lebonyolítottuk a gyer-meknek a keresztény asszonytól való visszafogadását, találtam egy ortodox családot, akik hajlandók voltak örökbe fogadni. A család végül Londonba költözött, ahol a fiú most jesivában tanul, és ta-nulmányaiban kiváló előmenetelt mutat, nagy örömére örökbe fo-gadó szüleinek, akik úgy szeretik őt, mintha saját húsukból és vé-rükből való volna.
A háláchá, azt illetően, hogy az ilyen gyermek mámzer-e vagy sem, a következőképpen foglalható össze: Az ilyen egyesülés-ből származó gyermek kóser, annak ellenére is, hogy az anya férje-zett volt; nem-mámzer mivolta kétségen felül áll, és én éppen ezért úgy rendelkeztem, hogy metéljék körül a tórai törvénynek megfelelően.
