94. Szent könyvek visszajuttatása tulajdonosaiknak
Kérdés: Még fogságunk idején történt, 5702. ádár 1-én – 1942. február 18-án –, hogy a németek megparancsolták a gettó sötétjé-ben élő zsidóknak, váljanak meg a birtokukban lévő összes szent és világi tárgyú könyvtől. A gettó zsidó rendőrségét tették felelőssé a könyvek összegyűjtéséért s a németek által létesített különleges lerakatban való elhelyezéséért. Kivégzéssel fenyegettek meg min-denkit, aki nem engedelmeskedett a parancsnak. Ezek után a zsi-dók érthető módon szép sorban elkezdték beszállítani könyveiket a kijelölt raktárépületbe. Zsinagógákból és magánkönyvtárakból egy-más után érkeztek a könyvszállítmányok. A gyűjtemények között volt a hajdani híres kovnói rabbinak, Ráv Jichák Elchánán Spectornak, a zsidóság egyik legnagyobb tanítójának a hatalmas könyvtára is.
A gettórendőrség egyik tisztviselője, Jichák Greenberg – Isten vegyen elégtételt érte –, kihasználta ezt a lehetőséget, hihetetlen kockázatot vállalva kiválasztotta a nagyhírű rabbi gyűjteményének legértékesebb köteteit, és elrejtette azokat egy dobozban. A dobozt ezt követően elásta egy mély gödörbe. Remélte, hogy amikor Isten végül megbocsát az Ő népének és felszabadítja őket a német rabiga alól, rátalálnak majd az elrejtett kincsre, s a szent könyvek napfény-re kerülnek.
És így is történt. Amikor a gettó zsidói felszabadultak, azon-nal hozzákezdtek a németek szeme elől a gettó falain belül elrejtett vagyontárgyaik előásásához. Az egyik ásó férfi rátalált erre az érté-kes könyveket tartalmazó dobozra, és abban a hitben, hogy mivel ő találta meg azokat, a könyvek ettől fogva az ő személyes tulajdonát képezik, igen megörült a mesés leletnek.
Amikor elterjedt a hír, sok túlélő jött oda legeltetni a szemét a szent könyveken. Az egyik férfi még néhány a saját gyűjteményéből származó kötetre is ráismert a megtalált könyvek között, olyan da-rabokra, amelyekben benne volt a saját, az apja és a nagyapja alá-írása is – értékes, nemzedékről nemzedékre öröklődő családi relik-viák voltak ezek. Vissza is követelte családi vagyontárgyait. A meg-találó ugyanakkor kijelentette, hogy ezek a könyvek törvényes mó-don talált vagyontárgyak, amelyeknek tulajdonosai korábban már feladták a reményt, hogy valaha visszaszerezhetik azokat. Azzal ér-velt, hogy ez a helyzet semmiben sem különbözik attól, mintha az óceán fenekén talált volna rá a könyvekre. Mindkét fél engem kért meg a vitának a tórai törvények szerinti rendezésére.
Válasz: Úgy rendelkeztem, hogy a háláchá szerint a könyvek azt illetik meg, aki rájuk talált. Nyilvánvaló, hogy az eredeti tulajdono-sok már réges-rég feladták a reményt, hogy valaha visszaszerezhe-tik könyveiket. A gettólakók minden kétséget kizáróan tisztában voltak azzal, hogy amire a németek rátették a kezüket, az onnantól fogva el volt kobozva. Még az életük is a németek kezében volt, s ők addig játszadozhattak vele, ameddig nekik tetszett. Másodszor pedig amikor a könyvek előkerültek a föld alól, azok azonnal átke-rültek egy másik fél tulajdonába – nevezetesen a megtalálóéba. Ezért hát egyértelmű volt számomra, hogy a könyvek azt a férfit illették meg, aki kiásta őket a földből.
