109. Könyörületből gyilkossá lett férfi lehet-e előimádkozó?
Kérdés: Hosszú rabságunk idején, egy jéghideg téli napon, a né-metek sűrűn ütlegelték a rabszolgamunkásokat, hogy gyorsabb ha-ladásra kényszerítsék őket. Ám a rabszolgamunkások nem voltak képesek gyorsabban szedni a lábukat. Szánalmas rongyaikban, amelyek alig takarták testüket – melegen meg aztán végképp nem tartották őket –, a szerencsétlen zsidóknak szörnyűséges fájdalmat kellett elviselniük. Lábuk feldagadt a metsző hidegtől. Minden egyes lépés kínszenvedést jelentett. Időről időre megbotlottak és elestek. Azok közül, akik elesetek, sokan nem keltek fel többé.
Látván, hogy rabtársai sorra esnek el, és halnak meg ott helyben, a menetelők egyike, elviselhetetlen szenvedése miatt kép-telennek érezvén magát arra, hogy továbbmenjen, így szólt mögöt-te küszködő barátjához: „Kérlek, tegyél meg nekem egy szívessé-get. Lökj meg, hogy elessek. Ha fölkelnék, lökj el újra. Majd újra, ha kell. Végül elfogy majd az erőm, s már nem leszek képes többé felállni. Nem tudom tovább elviselni ezeket a fájdalmakat, ezt a szenvedést. Szeretnék meghalni.”
Mivel nem volt képes meggyőzni erősebb barátját, hogy hajt-sa végre ezt a tettet, elkezdett könyörögni neki. Végül a férfi meg-szánta az elkeseredett zsidót, és ezt mondta magában: „Nem mind-egy, hogy most hal meg vagy valamivel később? Jobb neki, ha meghal, mint ha ilyen fájdalmak közepette kell élnie. Hogy ne ten-ném meg azt, amire kér, amikor utolsó erejét összeszedve könyö-rög nekem?”
Így aztán az erősebb férfi ellökte gyengébb barátját. Amikor a gyengébb barát felállt, ő újra ellökte őt. Noha az elgyengült férfi minden egyes alkalommal képes volt újra felkelni, mire megérkezett a munkahelyére, annyira elfogyott minden ereje, hogy egyszerűen összeesett, és meghalt.
1944-ben, felszabadulásunkat követően, amikor Isten áldásá-ból megértük a náci hatalom végét, készülni kezdtünk az őszi főün-nepek imádságaira. Amint az a zsidó közösségekben szokás, olyan férfit kerestünk, aki ezeken a szent és félelmetes napokon minden szempontból megfelel az előimádkozó személyével kapcsolatos kö-vetelményeknek. Kimerítő keresgélést követően találtunk is egy megfelelő férfit. De aztán többen is felismerték ebben a férfiban azt az embert, aki halálba lökdöste a barátját. Ezek az emberek azt állí-tották, hogy egy gyilkos nem alkalmas arra, hogy előimádkozó le-gyen ros hásánákor és jom kipurkor. A következő kérdésekre kel-lett választ adnom: Gyilkosnak tekinthető-e ez a férfi? Kell-e külön-leges vezeklést – amely általában önmegtartóztatásból, tanulásból és néha szenvedésből álló személyre szabott program szokott lenni – magára vállalnia bűnéért? És elégséges-e a vezeklés ahhoz, hogy aztán vezethesse a nyilvános imádkozást?
Mivel nehéz volt alkalmas helyettest találni, és már csak na-gyon kevés idő volt hátra, megkértek, hogy találjam meg a módját – követve a Tóra előírásait –, hogy ez az ember betölthesse az élet-ben maradt zsidók előimádkozójának tisztét.
Válasz: Ezt a férfit, aki ellökte a barátját, nem lehet egyértelműen gyilkosnak tekinteni, hanem sokkal inkább olyasvalakinek, aki elő-idézte egy zsidó testvére halálát. Az áldozat ugyanis nem azonnal, az ellökéseket követően halt meg, hanem ment tovább egészen a munkahelyéig, ahol aztán végül összeesett, és meghalt. Tulajdon-képpen nincs is rá bizonyíték, hogy a barátja a lökések következté-ben halt meg; könnyen lehet, hogy amúgy is meghalt volna. En-gesztelésül elégséges, ha e férfi vezeklést vállal magára.
A vezeklésnek ugyanakkor szigorúnak kell lennie, mert Maimonidész az olyan embert, aki előidézi egy másik halálát, gyil-kosnak tekinti. És noha ez a férfi a Tóra szempontjából ártatlannak tekinthető, nem lehet megfeledkezni arról, hogy akár okozója is lehetett volna zsidó testvére halálának. Ezért aztán teljes vezeklést kell magára vállalnia, s csupán ezt elvégezvén lehet a közösség elő-imádkozója. Utasítottam továbbá, hogy miután elvégezte a vezek-lést, a megtisztulási folyamat részeként merüljön meg egy mikvében, mert ezt követően Isten eltörli a bűneit, és odafigyel az imáira.
Miután ez a férfi elvégezte az egész vezekléssorozatot, mély-séges átérzéssel, sóhajtozva és sírva végezte az előimádkozást a leg-szentebb napokon. A fronton szolgáló orosz zsidó katonák közül sokan velünk együtt imádkoztak, és őket is mélyen megérintették és felkavarták e férfi őszinte, megtört szívű kiáltásai.

Megszakítás