9. A vértanúhalált halt zsidók ruháinak használata


Kérdés: Az 5702-es év ros hásánája előtti napon – 1941. szep-tember 21-én – a küszöbön álló szent nap miatt a gettó zsidói nem állították elő teljes létszámban a németek által követelt ezer rabszol-gamunkást. A gyilkosok tomboltak a dühtől. Vérszomjas bandave-zérükkel, Neumann-nal – töröltessék ki a neve! – az élen napszáll-takor behatoltak a gettóba, hogy zsidókat fogdossanak össze rab-szolgamunkára. Az elején csak zaklatták a zsidókat, majd a végén le is lőttek kettőt. Irgalmatlanok voltak, különösen azokkal, akiket a zsinagógákban találtak. Ezek az emberek azért jöttek, hogy Istenhez imádkozzanak, hogy könyörögjenek neki: kegyelmezzen az ő szen-vedő zsidó népének. A két ember, akit a gyilkosok ezen a ros hásáná előtti estén lelőttek, Jichok Baum vaskereskedő (a szlobodkai Linkova utcában volt üzlete) és Berel Mendelevics volt – Isten vegyen elégtételt ártatlanul kiontott vérükért!
Miután a gyilkosok elvégezték a piszkos munkát, néhány zsi-dónak megparancsolták, hogy ássanak egy sírt a holttesteknek, majd vegyék le a ruhákat a halottakról, mint afféle hátborzongató ajándékot a sírgödör kiásásáért. Megkérdezték tőlem, hogy ezek a ruhadarabok – amelyeken nem voltak vérfoltok – hasznosíthatók-e (a ruházkodás is nagy problémát jelentett a gettóban), vagy tilos használni őket.

Válasz: A háláchá (Sulchán áruch, Jore déá, 364:4) szerint, ha az ember rátalál egy meggyilkolt zsidóra, akkor a holttestet úgy kell eltemetnie, ahogyan rátalált, halotti lepel nélkül; még a cipőjét sem szabad levenni. Ez olyasvalakire vonatkozik, aki ruhában halt meg. Akit nemzsidók gyilkoltak meg – még ha a vére meg is alvadt már, mire rátaláltak –, azt is úgy kell eltemetni, ahogyan rátaláltak, hogy felszítsák a gyilkosok ellen Isten haragját.
Mivel ebben az esetben a ruhákon nem voltak vérfoltok, valaki kétségkívül hasznát vehette nekik, és semmi szükség nem volt a holttestekkel együtt eltemetni azokat, hacsak nem abból az előbb már említett okból, hogy felgerjesszék ezzel a gyilkosok ellen Isten haragját. Mivel a halottakat már ruha nélkül temették el, számukra, azaz az elhunytak számára a legnagyobb örömet azzal lehetett okozni, ha engedélyeztük életben maradt gyermekeiknek, hogy hasznosítsák ezeket a ruhadarabokat, vagy oly módon, hogy saját testüket melegítik velük, vagy oly módon, hogy eladják azokat, és az árukból élelmet vesznek, hogy így növeljék a túlélés esélyét. Úgy éreztem, hogy a mártírok is bizonyosan azt kívánták volna, hogy ruháikat gyermekeik örököljék meg, s így az átkozott gyilkosok minden erőfeszítése ellenére is segíthessék őket a túlélésben.

Megszakítás