4. Korábban elvégzett táhárá
Kérdés: 5701. menáchem áv 25–ének – 1941. augusztus 18–ának – éjjelén éppen egy Tóra–előadást tartottam Abba Jechezkél Kloizában, Szlobodkában. Ez nem sokkal Litvánia német megszállását követően történt, akkortájt, amikor a zsidók boldogságának véglegesen befellegzett. Az előadás közepén váratlanul szívszaggató sikoltozás és jajveszékelés ütötte meg a fülünket. Reb Zalman Sher menye rontott be a kloizba, és elmondta Reb Zalmannak, hogy a németek percekkel azelőtt ölték meg három fiát a férjével, Reb Zalman fiával együtt. Ott helyben, ahogy az asszony sírva beszámolt e négy tragikus halálról, apósa eszméletét vesztette, lefordult székéről, és a szemünk előtt meghalt.
A chevra kádisa (temetési egylet) igazgatója, Reb Mose Cháim Kaplan – Isten vegyen elégtételt érte! –, akinek a zsidó szokás szerinti temetések lebonyolítása volt a feladata, a következő problémával állt elém: Mivel az ellenség rendeletei az egész népességet érintik – az élőket és a holtakat egyaránt –, lehetetlen előre tudni, mikor kerülhet sor a temetés előkészítésére és lebonyolítására. A német megszállás szomorú körülményei közepette nem kérdés, hogy ez legalább egy–két napba beletelhet, vagyis lehetséges, hogy mire a temetés előkészületeit meg lehetne tenni, már nem lesz senki, aki elvégezze a táhárát, a test rituális lemosását és előkészítését a temetésre, amit rendszerint közvetlen az elhantolást megelőzően szoktak elvégezni. Mindazonáltal itt a mi kloizunkban épp jelen van Reb Zalman néhány közeli barátja, és úgy tűnik, legjobb lenne azzal megadni az elhunytnak a végtisztességet, ha itt helyben, most azonnal elvégeznénk a táhárát – azon az asztalon, amelyen az elhunyt még az imént a Misnájotot és a Gemárát tanulta.
A kérdés egyszerűen így hangzott: „Megengedett–e a táhárát korábban, és nem a temetést közvetlen megelőzően elvégezni?”
A chevra kádisa (temetési egylet) igazgatója, Reb Mose Cháim Kaplan – Isten vegyen elégtételt érte! –, akinek a zsidó szokás szerinti temetések lebonyolítása volt a feladata, a következő problémával állt elém: Mivel az ellenség rendeletei az egész népességet érintik – az élőket és a holtakat egyaránt –, lehetetlen előre tudni, mikor kerülhet sor a temetés előkészítésére és lebonyolítására. A német megszállás szomorú körülményei közepette nem kérdés, hogy ez legalább egy–két napba beletelhet, vagyis lehetséges, hogy mire a temetés előkészületeit meg lehetne tenni, már nem lesz senki, aki elvégezze a táhárát, a test rituális lemosását és előkészítését a temetésre, amit rendszerint közvetlen az elhantolást megelőzően szoktak elvégezni. Mindazonáltal itt a mi kloizunkban épp jelen van Reb Zalman néhány közeli barátja, és úgy tűnik, legjobb lenne azzal megadni az elhunytnak a végtisztességet, ha itt helyben, most azonnal elvégeznénk a táhárát – azon az asztalon, amelyen az elhunyt még az imént a Misnájotot és a Gemárát tanulta.
A kérdés egyszerűen így hangzott: „Megengedett–e a táhárát korábban, és nem a temetést közvetlen megelőzően elvégezni?”
Válasz: Engedélyeztem Reb Zalman számára az azonnali táhárát. A jövőbeli ilyen esetekre nézve, utasítottam a temetési egylet igazgatóját, Reb Mose Cháimot, hogy végezzék el a táhárát az elhuny-ton minél hamarabb, hiszen a gettóbeli körülmények között senki sem lehet biztos abban, hogy lehetőség lesz-e rá közvetlenül az el-hantolást megelőzően.
