97. ? Mélységből kiáltok – Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból

A mámzer rabbi esete

97. A mámzer rabbi esete
Kérdés: Ha az óceánok vize tintává, a mennybolt pergamenné s a föld minden egyes lakója íróvá válna, akkor sem lehetne elbeszélni a maga teljességében mindazt, amit az átkozott németek a zsidó néppel tettek. Csak a magasságos Isten a tudója, mennyit kellett szenvedniük a zsidóknak. Sebeink máig nem hegedtek be. Az is-tenkáromlók csúfondáros szavai: „Hát hol van a ti Istenetek?”, még mindig itt csikorognak a fülünkben.
A következőkben ismertetett probléma gyökerei a gyötrel-meknek és a brutalitásnak abba a fentebb említett időszakába nyúl-nak vissza; maga a probléma azonban csupán évekkel később, egy másik országban került napvilágra, az érintettek mindegyikének mélységes fájdalmat okozva. 5702. tisri 12-én – 1941. október 3-án – a gettó rabjainak egy borzasztó – még német mércével mérve is morbid – rendelet híre jutott a fülébe. A német gyilkosok úgy ha-tároztak, hogy mivel a korábbi Akzion-ok következtében – amikor is több férfit öltek meg, mint nőt – több volt a gettóban a nő, mint a férfi, úgy szándékoznak kiegyenlíteni a számarányokat, hogy az összes férjjel nem rendelkező nőt kivégzik. Csak azokat a nőket hagyják életben, akiknek van férjük, hogy eltartsa őket.
Noha ez egyelőre csak afféle szóbeszéd volt, a gettó összes egyedülálló nője hirtelenjében futkosni kezdett, hogy gyorsan férjet találjon magának – így akarván elkerülni a biztos halált. Bárkihez hozzámentek, aki hajlandó volt elvenni őket; reszkettek, csak hogy valaki elvegye őket. Az egyik nő, aki semmit sem tudott a férjéről azóta, hogy a férfit elvitték a németek, feltételezte, hogy a férje meghalt. Ez az asszony, mivel féltette az életét, talált magának egy férfit, és feleségül ment hozzá. Sikerült együtt megszökniük a get-tóból, s egy rejtekhelyen vészelték át a háborút.
Amikor véget ért a háború, mint annyi más zsidó, ők is kül-földre utaztak, és igyekeztek ott gyökeret ereszteni. Isten fiúval ál-dotta meg őket, aki Tórát tanult egy jesivában. Szeretete a zsidóság iránt erősnek bizonyult, s végül egy zsidó közösség rabbija vált belő-le.
Egy napon ennek a fiatal rabbinak a világa hirtelen darabokra hullott szét. Váratlanul, szinte a semmiből, előtűnt egy férfi, és amit mondott, az úgy hatott, mint valami bomba. Az illető a rabbi édes-anyjának első férje volt, a férj, akit már régen halottnak hittek. Elő-adta, hogy noha elvitték a németek, és hosszú ideig fogva tartották, túlélte a háborút. Közvetlenül a felszabadulás után elkezdte keresni a feleségét, és azóta egyfolytában kereste őt. Amikor kiderítette, hogy a felesége időközben hozzáment egy másik férfihoz és szült neki egy fiút, szörnyen felbőszült a felesége hűtlenségén. Elhatároz-ta, hogy felkutatja az asszonyt, rákényszeríti, hogy váljon el a má-sodik férjétől, és tárja a nyilvánosság elé szégyenét. De ennyi neki nem volt elég, azt akarta, hogy az asszony fia, egy mámzer – aki házasságtörő kapcsolatból született –, soha többé ne élhessen zsi-dók között.
Időközben azonban a felesége meghalt. Most ennek a férfi-nek minden bosszúvágya a fiúra, a mámzer rabbira irányult: az volt a szándéka, hogy tönkreteszi a fiú karrierjét, azt akarta, hogy el kelljen válnia a feleségétől, és a gyermekeit is mind mámzereknek nyilvánítsák.
Ez a mélyen vallásos fiatal rabbi elájult, amikor meghallotta születésének keserű történetét. Amikor magához tért, siratni kezdte a sorsát. Saját szenvedésén túl leginkább az zaklatta fel, hogy mivel a nyilvánosságnak most majd tudomására jut, hogy a közösségük rabbija mámzer, és a legtöbb zsidó nőt feleségül se veheti, ezzel Isten nevére fog gyalázatot hozni. Könyörgött édesanyja első férjé-nek, ne hozza rögtön nyilvánosságra a dolgot, hanem várjon, amíg ő kikéri néhány vallási szaktekintély véleményét arra nézvést, mit lehetne tenni Isten nyilvános megszentségtelenítésének elkerülése érdekében.
Amikor a fiatal rabbi eljött hozzám, feldúlt állapota egészen megdöbbentett. Teste meggörnyedt, akár egy öregemberé, szakál-lába és hajába ősz szálak keveredtek.
Miközben szeméből ömlöttek a könnyek, részletesen elmond-ta nekem a történetet, és arra kért, mondjam meg, hogy a tórai törvények szerint mi vár rá, a családjára és a közösségére.
Válasz: A háláchá szerint egy mámzer lehet rabbi vagy bíró. Dönthet arról, hogy mi megengedhető és mi tilos, és ítélkezhet pe-res ügyekben. Ez a fiatal rabbi mámzer mivolta ellenére is megma-radhatott közössége rabbijának és spirituális vezetőjének. Az egyet-len megoldásra váró probléma tehát a chilul Hásém, Isten Nevének megszentségtelenítése, maradt.
Chátám Szófer Even háézer című könyvében (2:94) ezt írja: „Egy mámzert, aki kiváló tóratudós, noha minden szempontból tisz-teletet érdemel, mégsem ajánlatos egy közösség rabbijává kinevez-ni, mert az emberek nem fognak hallgatni rá. »Nézd csak meg, mit tett az anyád!« mondják majd neki. A mi nemzedékünkben, amely-ben a Tóra nem kapja meg a neki kijáró tiszteletet, ez még inkább így van. Még a legmakulátlanabb származású és legtekintélyesebb rabbik is sokszor méltatlan bánásmódban részesülnek. Egy férfinak nem érdemes ragaszkodni rabbi funkciójához, ha a közösség nem részesíti őt kellő tiszteletben és megbecsülésben.”
Tehát úgy rendelkeztem, hogy ennek a fiatal rabbinak le kell mondania. Megtettem a szükséges intézkedéseket az ügyben, hogy elváljon a feleségétől, a háláchá ugyanis megtiltja, hogy egy mámzer elvegyen egy zsidó születésű nőt, hacsak nem mámzer maga az ara is. Behívattam az édesanya első férjét is, és igyekez-tem rávenni, hogy ne hozza nyilvánosságra az ügyet, mert annak chilul Hásém lenne a következménye. Már úgyis tönkretette a rabbi családját, karrierjét és spirituális életét. Mit nyerne azzal, hogy nyil-vánosság előtt is megszégyeníti őt, mint még több könny fakasztá-sát? A fiút nyilvánvalóan nem lehet felelősségre vonni anyja tettei-ért; amíg a férfi meg nem jelent, ő nem is tudott semmit származá-sának körülményeiről.

  • Küldés emailben

Fejezetek