48. Cipőben áldást osztó kohénok
Kérdés: A gettóban nem csupán az éhségtől szenvedtünk, de megfelelő ruhánk sem volt, amivel melegen tarthattuk volna ma-gunkat, mert ami volt, az már régen ronggyá foszlott. Szó szerint átvacogtuk a téli hónapokat.
A legnagyobb probléma a cipőhiány volt. Hogy a fagyástól védjük magunkat, bármiféle rongyot a lábfejünkre tekertünk, amit csak találtunk. Szerencsések voltak azok, akiknek sikerült valami elhagyott cipőt vagy bakancsot szerezniük, amibe beledughatták rongyokba csavart lábukat, így védekezve a nyirkosság ás a fagy ellen.
Higiénia, mint olyan, nem létezett a gettóban. Nem volt semmi, amivel tisztálkodhattunk volna. Nem volt szappan. Folyton vízhiánnyal küszködtünk, meleg víz meg végképp nem volt. Ezek miatt az egészségtelen körülmények miatt, minden gettórab kelé-sektől szenvedett. A viszketés része volt a gettóbeli életnek.
A zsidó ünnepek közeledtével a következő kérdés merült fel: Hogyan oldják meg a kohénok az emberek feltartott kézzel való megáldásának problémáját? Rendes körülmények között a kohénok leveszik a cipőjüket, és mezítláb vagy zokniban állva áldják meg a zsinagógai közösséget. Ám a szenny lehetetlenné tette, hogy leve-gyék a cipőjüket. Ha ugyanis a rossz szagú rongyokat letekerik fer-tőzött lábukról, a rothadó rongyokból felszálló bűz beszennyezi, megrontja a levegőt. Azt kérdezték tőlem, megengedhető-e, hogy a kohénok úgynevezett cipőjük levétele nélkül áldják meg a közönsé-get, vagy jobb, ha egyáltalán nem áldják meg az embereket?
Válasz: Annak érdekében, hogy ezt a micvát ne hanyagoljuk el, és az ne merüljön feledésbe, úgy rendelkeztem, hogy a kohénok kap-carongyaikat és kvázi-cipőjüket magukon hagyva áldják meg a kö-zönséget. Kívánatosabb volt, hogy szeretettel megáldják szenvedő testvéreiket, és imádkozzanak Istenhez, hogy minél előbb vessen véget ennek a rabszolgaságnak, mintsem hogy elhagyjuk a kohénok áldását.
